23. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

23. fejezet

Josh az irodájában ült és végezte a papírmunkát. Átnézte a nephilimek jelentéseit a küldetéseikről és összesítette a kiadásaikat. Nem szerette ezt a munkát, de valakinek muszáj volt elvégeznie.

Éppen az egyik papírt tette fel a stóc tetejére, amikor megszólalt a lakásriasztója, ami azt jelentette, hogy démon tartózkodik a lakásban. Kinyitotta az egyik fiókját és két kardot kapott elő, aztán már szaladt is kifelé, hogy megnézze, mi történt.

– Kikapcsolná valaki? – tapasztotta a fülére a kezeit Chris az előszobába.

– Mi történt? – kérdezte Josh.

– Hoztam egy vendéget – mutatott a földre, ahol egy megkötözött fiú feküdt Ifaril lábainál.

Közben abbamaradt a kegyetlen sípolás, valamelyik testvér kikapcsolhatta, Chris nem tudta volna megmondani, hogy melyik.

– És mégis ki ő? – a fiú kezdet ébredezni. A szája be volt kötve, csakúgy, mint a keze és a lábai.

– Timothy, nephilimvadász, Saiker embere – ismertette röviden Chris. – Gondoltam, megtudhatunk tőle valamit. A pincében elfér.

– Ahol a fegyvereket tároljuk? Biztos jó ötlet ez? – bizonytalankodott még mindig Josh.

– Ifaril tesz rájuk egy pecsétet, csak az érhet majd hozzájuk, akiben angyal vér folyik, így Tim nem – mondta Chris, megmutatva, hogy ő már mindent kitalált. – De vihetem Vicktorie-hoz is, viszont akkor én is költözök.

– Nem kell, maradhat – legyintett Josh és visszaindult az irodájába, de még mindig elég hitetlennek tűnt.

– Lassan túl sokan leszünk ebben a házban – jegyezte meg Felisz, aztán ő is otthagyta őket.

– Hol van Eric? – vette észre az öccse hiányát végre Chris.

– Randin – vonta meg a vállát Alex. A báty szemei elkerekedtek, majd Ifarilre kapta őket, de az angyal Timet mustrálta mindenre felkészülten. Megérezte, hogy Chris nézi, mire kérdőn felpillantott rá.

– Hát jó – vonta meg a vállát ő is. – Helyezzük kényelembe a vendégünket.

Chris ott ült Timothyval szemben mikor az teljesen magához tért. Bár egyedül volt bent az edzőteremben Jason és Vicktorie az ajtó mögött füleltek, arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. A kötést levette a szájáról ugyan, de a székhez odakötözték.

– Vizet? – kérdezte Chris, amint a fiú kinyitotta a szemeit. Szőke hajába egy kis vörös vegyült, mivel Vicktorie fejbe vágta. De a sebét ellátták.

– Miért nem öltél meg rögtön? – hagyta figyelmen kívül az ajánlatot. A hangja kicsit érdesebb volt, mint először.

– Nem akarlak megölni, a barátom vagy – vonta meg a vállát, mire a megkötözött vadász felröhögött.

– Barátod mi? – rázta a fejét. – A barátot nem szokás elárulni! – kiáltott rá mérgesen.

– Téged nem árultalak el – felelte higgadtan Chris. – Saikert árultam el, senki mást.

– Amikor őt elárultad minket is elárultál – nézett a szemébe dühösen a szőke fiú. – Engem, Nicket, Tanyát... Mindenkit!

– Érdekes, amikor azt hitted, hogy meghalt nem nagyon zavart az árulásom ténye – emelkedett meg Chris hangja is.

– Elég jól megtanultam, mi lesz az árulókkal – felelte, most ő vette visszább a hangerőt. – Mindannyian bűnhődtünk, te is tudod. A pokolba mentünk érted, és rohadtul nem képletesen mondom!

– Tudom – hajtotta le a fejét Chris.

– Azt hittük, te is meghaltál, amikor a szétvert helyet megtaláltuk, meg az égés nyomokat. Közben csak leléptél Vicktorie-val – folytatta. – Aztán pár hónapra rá újra felbukkantál, már nem voltál ugyanaz, de nem kérdeztem. Melletted álltam, azután is követelek miután nem számíthattunk rád. Aztán akkor is, amikor újra Saikernek kezdtél dolgozni, miután kiderült, hogy mégis él.

– Mit tett veled? – kérdezte Chris, saját maga is érezte a hangjában a szánalmat, pedig nem akarta kimutatni.

– Csak nem sajnálsz? Nincs rá szükségem – nézett rá dacosan a fiú. – A második árulásod után választási lehetőséget kaptunk, vagy esküt teszünk és halálig szolgáljuk, vagy megöl minket.

– Elfogadtad – suttogta Chris.

– Naná! – köpte mérgesen a szót Tim. – Tanya nemet mondott és azonnal megölte, csakhogy tudd. Téged, az igazi árulót egy börtönben tartott, még minket azonnal lemészárolt volna.

– Nem akartam, hogy rátok is kihasson a tettem.

– Nem számítottunk – hagyta figyelmen kívül Timothy. – Se neked, se neki. Csak arra vagyunk, hogy elvégezzük a feladatunk. Hidd el, megtanultam!

– Ez nem igaz! – ellenkezett Chris.

– Nem? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke. – Hányszor jutottunk eszedbe mióta itt csücsülsz az öcséd családjánál vagy akár előtte? Fogadni mernék, hogy egy kéz sem kellene hozzá, hogy meg tud számolni. Ismerlek Chris, mindent tőled tanultam. A fegyverforgatáson túl azt is, hogy vannak feláldozható emberek. Végül is nem panaszkodhatok, felettem már csak te voltál és Saiker, egész jó hely a rangsorban, azokhoz képest, akiket ma megöltél.

– És most a helyemre léptél?

– James lett a kisfőnök, de én továbbra se neki engedelmeskedem, csak is Saikernek, ha annyira szeretnéd tudni – mosolyodott el hidegen.

– Miért véreztettél ki egy papot? – kérdezgette továbbra is Chris, de Tim csak mosolygott.

– Miért segítenék? – dőlt előre amennyire tudott a béklyóktól.

– Gyűlölőd őt – jelentette ki a sötét hajú fiú.

– Igen – bólintott Timothy –, de téged jobban! Tudod, mi a furcsa, Saiker mindig azt mondja, hogy régen elnyomtad az érzelmeid, a lelkiismereted, ami most a felszínre tört. Én mégis azt látom, hogy csak magaddal törődsz. Emlékszem, amikor egy egész kolostornyi embert mészároltunk le, csupán azért mert megtudtad nephilimek vannak ott. Emlékszem, milyen élvezetet láttam csillogni a szemedben minden egyes elvágott torok után. Én is élveztem, melletted harcolni. Akkor, amikor elvileg lelketlen voltál tudtam, hogy visszajöttél volna értem, most meg azt várom, mikor vágod el a torkom. Ironikus, nem? Számomra most tűnsz lelketlennek.

– Nem fogom elvágni a torkod – jelentette ki Chris.

– Akkor mégis mit teszel? Örökké egy székhez kötözve tartasz? Már ezt is félsz megtenni? Saiker megtört, mint valami kisfiút? Hiányzik anyuci is vagy mi a szösz?

Chris észre se vette, mikor ugrott fel a székéről és ragadta meg Tim felsőjét arra készülve, hogy behúzzon neki. Csak az ajtó kivágódására eszmélt fel, de addigra már késő volt, az ökle a fiú arcába csapódott. Érezte, ahogy megroppan az állkapcsa és felszakad a bőre, aztán Jason és Vicktorie elhúzták onnan.

Tim viszont nem tűnt kedveszegettnek, vigyorogva nézett rá, az ajkáról a vért pedig lenyalta. Ki akarta hozni a sodrából és sikerült neki.

Jason a terem másik végéig ráncigálta Christ a vállánál fogva, de ő le sem vette a vadászról a szemét.

– Na jó! – ért el a fülébe Jason hangja. – Ki ez a fazon? Sosem láttam még, mégis úgy tűnik, hogy nagyon is képben van veled kapcsolatban.

– Timothy Roberts, egy fiú, akit 10 évesen elrabolt egy démon, majd közölte velem, hogy képezzem ki. Ő volt az első, akit én tanítottam.

– Azt hittem, egyedül dolgoztál.

– Általában, de nem mindig.

– Hányan vannak még? – kérdezte a barátja.

– Összesen heten – súgta Chris és csak most nézett bele a fekete szemekbe – voltak. Ahogy hallom ebből négy halott. Egyet Eric ölt meg évekkel ezelőtt, teljesen véletlenül találkozott éppen vele. Az egyik lányt Ifaril sütötte meg még, amikor Lisa volt, a házukban. A legutolsót, akit kiképeztem, Henryt én magam szúrtam le, mert fel akart lázadni ellenem. Tanyával meg úgy tűnik, hogy Saiker végzett. Rajtuk kívül van még ugye Timothy, meg Nick és Lily. Mindegyik veszélyes, csakúgy, mint James.

– Miért te képezted ki őket? Ezt nem értem.

– Saiker nem akart ezzel időt tölteni, mint megtudtam ő csak Jamest és engem tanított. Aztán mindkettőnknek adott pár tanítványt, egyszerre csak kettőt-kettőt. Aztán azoknak is adott, és így tovább, nem tudom meddig, talán még ma is. Fogalmam sincs.

– Barátok voltatok? – kérdezte Jason furán.

– Csak nem féltékeny vagy? – viccelt Chris, de a nephilim el se mosolyodott. – Valami olyasmi. De nem igazán mondanám, együtt harcoltunk, nekem dolgozott, tudtam, hogy jó, de ennyi. Nem mentem volna érte vissza, ha meg akarják ölni, mint ahogy ő mondta. Nem, akkor még nem.

– És most?

– Nem akarom megölni – felelte Chris. – Úgy ahogy Jamest se, senki mással nem akarok végezni csak Saikerrel.

– Ugye tudod hogyha Saikert megölöd gyötrelmes és lassú halálra ítéled? – nézett komolyan rá Jason.

– Tudom – bólintott Chris. – De én is élek, nem igaz? Van rá mód, hogy túlélje.