21. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a következő fejezettel, remélem, hogy tetszeni fog. Most egy kicsit Felisz és James lesznek a középpontban. Na, hajrá!
Jó olvasást!

Puszi:)

U.i.: Jelenleg nem tudom, miért formázza ilyen hülyén a szöveget, de egyszerűen nem hajlandó velem kompromisszumot kötni...

21. fejezet

Kihallgatta Chris és a vámpír beszélgetését, megtudta, hogy hol lakik James, eldöntötte, hogy miután mindenki lefekszik, elmegy hozzá, hogy beszéljen vele. Egy próbát megért. Igaz, mikor legutóbb találkoztak meg akarta ölni, de ő mégsem félt, egy cseppet sem.

Megérkezett az étteremhez, két ház állt vele szemben, nem volt nehéz eldönteni, hogy melyikben élhet James. Egy raktárból kialakított kis lakás volt az. Modern, visszafogott és egészen megnyerő. Először mégis azt hitte, hogy lakatlan. Nem látott bent mozgást és az egész lakás sötét volt, elhagyatott. De aztán úgy döntött, hogy James nagy eséllyel azt akarná, hogy ezt higgyék az emberek, így elindult a bejárat felé. Az ajtó nem volt bezárva, halkan kinyílt, ahogy lenyomta a kilincset. Talán kopognia kellett volna, futott át az agyán, de addigra már késő volt, két lépéssel eltávolodott az ajtótól. Bent nem talált senkit, csak sötétséget, egyedül a utcáról bevilágító lámpák adtak fényt a szobába, ahová érkezett. Bentebb merészkedett hát, egy kényelmes kanapén egy kihajtott könyvet talált, éppen fel akarta venni, hogy megnézze mi az, amikor valaki felkattintotta a villanyt ezzel elvakítva őt. Hunyorognia kellett, amíg a szeme hozzá szokott a sötétség után.

- Micsoda meglepetés! - szólt egy gunyoros hang. James a falnak dőlt, a kezeit összefonta a mellkasán. Fekete bőrnadrágot viselt, sötétszürke, szinte fekete pólóval, ami láthatóvá tette a karjain dagadó izmokat. Nem volt rajta a kalapja, sötét göndör fürtjei fedetlenek voltak és vizesek, nem rég tusolhatott. Barna bőrén is csillogott még néhol egy-egy vízcsepp, fekete szemei megvillantak, ahogy kutatva nézett rajta végig. James szexi volt és a maga módján elegánsnak hatott, Felisz pedig csak olyan, mint szokott. Szakadt farmer, kinyúlt felső, elrongyolódott tornacipő, semmi különös, de ahogy a fiú szemei lassan tüzetesen végigmustrálták, zavarba jött és elpirult, kicsit bánta, hogy nem vett fel valami szebbet.

- Nyitva volt az ajtó - hebegte nyugtalanul, a pulzusa az egekbe ugrott, amint megpillantotta.

- És úgy gondoltad besétálhatsz? - vonta össze a szemöldökét bosszúsan, de a szemeinél összefutó ráncokból ítélve jól mulatott rajta.

- Miért ne, ha nyitva hagyod! - váltott taktikát és a támadni kezdet. James felnevetett a csípős válaszon és közelebb lépett, a padló halkan felnyögött a súlya alatt.

- Nincs nálad fegyver - állapította meg.

- Nincs rá szükségem. - Minden mozdulatát, rezdülését nyomon követte. A fiún nem volt zokni, mezítláb lépdelt felé a hideg padlón, amikor már egy lépésnyire sem volt megtorpant. Felisz érezte a testéből áradó meleget, a bőréből felszálló összetéveszthetetlen illatot, szantálfa, mandarin, és ami számára a legcsábítóbb volt meglepő módon a motorolaj, megbabonázta ez a keverék, le kellett hunynia a szemét. Egyszerre érezte úgy James közelébe, hogy menekülnie kellene, olyan messzire rohanni, amennyire csak lehet és közben csak még közelebb akart hozzá kerülni, meg akarta érinteni, szinte kínzó késztetést érzett, hogy a bőre a bőréhez érjen. El kellett kapnia a tekintetét, hogy uralkodni tudjon a teste reakcióin.

- Biztos, hogy jó ötlet volt ez? - kérdezte a fiú. A hangja mélyebb volt, mint általában, a lány érezte a pillantását az arcán.

- Megtetted volna? - suttogta Felisz és újra felé nézett, a fekete pillantás rettentően közel volt, a lélegzetét érezte a bőrén. - Megöltél volna?

Muszáj volt megkérdeznie, azóta sem hagyta nyugodni a tény, hogy James le akarta szúrni. A vadász ajkai fagyos mosolyra húzódtak, és egy kósza tincset kisimított a lány arcából.

- Magam sem tudom - felelte. - Talán volt bennem akkora düh, hogy megöljelek.

- Már nincs? - A nephilim lélegzete elakadt, mert tovább igazgatta a haját, átlökdöste a tincseket a vállán a háta mögé, közben pedig akarva-akaratlanul többször a nyakához ért.

- Jelenleg? - suttogta a fiú lassan. - Csak arra tudok gondolni, hogy besétáltál a lakásomba teljesen fegyvertelenül, mégis legyőzöttnek érzem magam.

A nyakához hajolt és végigsúrolta az ajkaival a finom ívet. Felisz élesen szívta be a levegőt, nem tudott megmozdulni, lefagyott, a vadász pedig ismét a szemeibe nézett.

- Tudod, hogy mennyire idegesítő, hogy ezek a bő ruhák nem engedik látatni az alakod - folytatta és megragadta a derekát még közelebb rántva magához, Felisz a mellkasának ütközött, mire kiszaladt minden levegő a tüdejéből és félve pislogott fel a vonzó arcra.

- Ne nézz így rám! - nevetett fel James. - Ilyen ártatlanul ne! Tudod, hogy az enyém vagy, ugye? Mindig is az enyém voltál!

Még mindig nem tudott megszólalni, csak várt, maga sem tudta, hogy mire. Szerette Jamest, valami elátkozott módon mindig is vonzódott hozzá, bármit is tett vagy mondott ez egy pillanatra sem változott, és amennyire meglepte és megijesztette ezzel az új viselkedésével, annyira tetszett is neki.

- Talán mennem kellene - lehelte a lány, és a mellkasára fektette a kezét, hogy eltolja magától.

- Azzal már elkéstél - rázta meg a fejét James. - A karjaimba sétáltál, és én nem szoktam elengedni az áldozatom - mormolta az ajkaira, majd megcsókolta. Szenvedélyesen csapott le és olyan erővel, hogy Felisz beleremegett, a csókjának kesernyés és bódító ízé volt, mint a bornak. Lehunyta a szemét és teljesen átadta magát az érzésnek, a fiú akaratának és titkon a sajátjának is. Régóta várta már ezt a csókot, a legutóbbi találkozásuk pedig csak olaj volt a tűzre, minden pillanatban ő járt a gondolataiban. Ez a csók nem olyan volt, mint Ericé, ez igenes érzelmeket váltott ki belőle. Túlfűtött vágyat, olyat, hogy alig bírta ki, hogy le ne szaggassa a vadász ruháit.

James durván a hajába markolt, a másik kezével pedig a derekán kutatott, hamar megtalálta a pólója alját és a keze máris a bőrére csusszant. Belenyögött a csókjukba, ahogy a fiú érdes tenyere finoman borzolta az érzékeit, aztán megszakította a csókot és lihegve a homlokának döntötte az övét. Felisz egy pillanatnyi várakozás után kérdőn kinyitotta a szemét és találkozott a tekintetük. James pillantása ködös volt, és égetően kutató.

- Nem válaszoltál - dorgálta a lányt. - Tudod, hogy az enyém vagy? Senki másé, csakis az enyém. Tudod? - kérdezte erélyesen, mire Felisz magát is meglepve aprót bólintott, James elmosolyodott és a pólója után nyúlt. Áthúzta a nephilim fején és elhajította a szobába. - Jól van! - simított végig az arcán, majd végignézett a testén.

Felisz még jobban zavarba jött és továbbra sem találta a hangját a vadász annyira letaglózta.

- Éjnek évadján eljönni ide egyedül, talán nem volt a legokosabb ötleted Kislány - simított a hasán, majd az oldalán végig egészen a nyakáig. - Az életed nincs veszélyben, de az ártatlanságodra igényt tartok. Megértetted? - kérdezte halkan, majd mikor nem válaszolt, ismét ráordított. - Megértetted?

- Igen - lehelte, olyan volt a hangja, mint egy ijedt kismadár csipogása, szinte nem is lehetett hallani, de Jamesnek elég volt.

- De nem vagyok egy állat, nem, veled nem. Azt akarom, hogy önként maradj - lépett arrébb a fiú, bár láthatólag nehezére esett. - Elmehetsz, ha akarsz - intett az ajtó felé.

Felisz habozott, a pólója egy karnyújtásnyira feküdt a fotelen. Egy része menni akart, egy része pedig maradni és hol az egyik késztetés volt az erősebb, hol a másik. James fekete szemei figyelték és levetkőztették, még azt a kevés ruhát is, ami a rajta maradt, ellopta egyetlen pillantásával.

- Nem - mondta Felisz meglehetősen határozottan.

- Tessék? - James őszintén döbbentnek tűnt. - Még egyszer nem leszek ilyen! Nem lesz több esélyed elmenni! Ha maradsz, az enyém leszel.

- Tudom - bólintott a lány. - Vedd le a pólód! - vette fel ő is az utasítgató stílust. James hitetlenül felnevetett, de eleget tett a parancsnak. Most nem ő lépett közelebb a lányhoz, hanem fordítva.

- És te tudod, hogy az enyém vagy? - kérdezte.

- Mindig is a tiéd voltam - suttogta James mélyen a szemeibe nézve. - Még úgyis, hogy fogalmam se volt róla.

Felisz nem számított rá, hogy a fiú ilyen nyíltan fog beszélni az érzelmeiről, nem rá vallott. Legalábbis nem arra a Jamesre, akit az utóbbi években megismert, inkább arra, akibe gyermekkorában beleszeretett, akinek a pótléka volt Eric. Akkor még csak gyermek szerelem volt, most pedig őrült vonzalom, ami egyre csak fokozódott.

A felsőteste tökéletes volt, kidolgozott, csupa forma, kocka és izom. A mellkasán kevés feketeszőr nőtt, de a hasán nem volt egy szál se. Ráfektette a tenyerét a mellizmaira, mire James lehunyta a szemét és nagyot nyelt. Elmosolyodott, ahogy megérezte, hogy az ő szíve is olyan hevesen ver, mint a sajátja. Aztán lentebb húzta a kezeit, bebarangolva az egész felsőtestét, majd tovább és megkerülte a fiút, a háta mögé lépett és azt is végigjárta. A lapockáktól kezdve a gerince ívén végig a fenekéig. A formás, bőrnadrágos fenekéig, amihez bár nem ért hozzá, jól megnézte magának. James gyönyörű volt és úgy tűnt, hogy most neki bármit lehet, így hát átnyúlt a csípője felett végig simított a lapos hasán és kikapcsolta a nadrágja gombját, de a fiú megragadta a kezét és megfordult.

- Most én jövök! - mosolyodott el, Felisz kicsit megijedt. Mindketten szerették kézben tartani az irányítást, ami egy kis gondot okozott, néha várnia kellett. A vadász megragadta az állát, nem volt túl durva, de gyengédnek se volt mondható a mozdulat, és hátrahajtotta a fejét, hogy szabaddá tegye a nyakát. Aztán ráhajolt és csókolgatni kezdte. Felisz a fiú nadrágjába kapaszkodott, úgy szorította, mintha az élete múlna rajta, a pillái megremegtek és ismét lehunyta a szemeit. James kezei és ajkai az övéivel ellentétben tudták, mit csinálnak. Miután a nyakával végzett a vállaival folytatta, majd egyre lentebb és lentebb haladt. Aztán az ajkaira hajolt és ismét megcsókolta. Egy kicsit felemelte a földről, mire a lány a derekára fonta a lábait, ő pedig behátrált vele a hálószobába...

*

Halkan próbált beosonni a házba, nem akart senkit se felverni, de ez ma egyszerűen nem ment neki. A nappaliban felkapcsolták a villanyt, déjá vu. Félve nézett be, hogy ki buktatta le, de amikor felismerte, meglepetten megtorpant. Chris volt az, úgy tűnt, csak rá vár.

– Hát te? – csúszott ki a száján döbbenten.

– Én is kérdezhetném – felelt és felvette a szokásos gúnyos mosolyát. – Sokáig tartott – jegyezte meg.

– Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – jelentette ki Felisz és összefonta a mellkasán a karjait.

– Tényleg nincs – bólintott Chris, a lány újból megdöbbent, de tudta, hogy lesz még folytatás. – De azért hálát adhatsz az égnek, hogy ma este én követtelek és nem valamelyik édi-bédi bátyuskád.

– Te követtél engem? – képedt el még jobban a lány és közben egyre dühösebb lett.

– Mint hallottad – vonta meg a vállát a vadász. – Észrevettem, hogy kiszöksz, kíváncsi voltam.

– Tényleg Vicktorie-hoz kellett volna költöznöd – mormogta az orra alatt.

– Ebben történetesen egyetértünk – bólintott Chris, aki természetesen meghallotta.

– És most jön a 'nem kellene vele kezdened, nem való hozzád' szöveg vagy mi? – pimaszkodott a nephilim.

– Nem, nem érdekel – felelt a fiú. – Tőlem azt csinálsz, amit akarsz, nem vagyok a bátyád vagy az apád. Sőt ha őszinte akarok lenni, még lehet, hogy jó is, legalább szemmel tartod kicsit.

– Vagyis kémkedjek? – vonta össze a szemöldökét.

– Túl jól ismerlek Felisz, már azt teszed, még ha nem is tudsz róla – Chris felállt, úgy tűnt, hogy indulni készül. – Egyébként csalódni fogsz, csak, hogy ne mondd, hogy nem szóltam.

– Lehet, hogy nem, talán engem választ – vetett ellent a lány kétségbeesetten. Chris elvigyorodott, amolyan elnéző mosollyal, ami azt üzente, hogy nagyon naivnak tartja.

– Lehet – mondta még utoljára, de olyan hangsúllyal, hogy tudta, nem hisz benne.

   Ericet rémálmok kergették, nem minden este, de gyakran visszatértek azóta, hogy Lisa Ifaril lett. Ezen az estén se volt másképpen. Nehezen aludt el, még mindig zaklatott volt a bátyja miatt, de végül sikerült, viszont nem lehetett egy nyugodt éjszakája. Forgolódott és az ágyában dobálta magát, kiverte a hideg verejték, az ágyneműjét pedig összegyűrte, a takarója lecsúszott róla.
  – Lisa miről beszéltek? – állt az álmában ismét a legelőn, újra átélte a történteket.
  – Hiányoltad az angyalt, hát megérkezett. – Bár nem volt minden ugyanolyan, hiszen ez csak egy álom volt, de mégis valóságosnak tűnt. A fiú kezdet kétségbeesni, szabadulni akart, de nem tudott. – Eric hadd mutassam be Ifaril angyalt, a teremtődet.
  – Nem elég, hogy angyal, de még az is, amelyiknek a vére folyik benned. – Saiker a képébe nevetett, mint egy őrült, ő pedig elhátrált, a keze a tűzbe ért, felszisszent. – Ő az Eric, az angyal, akit mindennél jobban gyűlölsz!
Aztán már nem volt tűz, ugyanott állt Ifarillal szemben, hitetlenkedve rázta a fejét, az angyal pedig csak nézte őt.
  – Öld meg! – súgta a fülébe a démon, a kezében pedig megérezte egy tőr ismerős súlyát, az angyaltőr volt az. – Gyerünk! – állt mögötte Saiker és próbálta irányítani a gondolatait. – Erre vágysz, mindennél jobban akarod.
  – Döntött a sorsod felől – hallotta meg a másik oldaláról. – Tedd meg! Vagy túl gyáva vagy tán? Még egy kisfiú vagy, nem csoda, hogy Chris nem bízik meg benned, hogy titkolódzik, hiszen csak egy gyerek vagy, aki még erre sem képes!
  – Nem – ordított vissza Eric, majd felemelte a kezét és szíven szúrta az angyalt. Ifaril meleg vére a kezére csurgott és a lány a karjai közé hanyatlott, aztán Saiker fagyos röhögését hallotta meg.
  – NE! – kiáltott fel újra, amikor szembesült vele, hogy mit is tett.
  – NE! – ült fel az ágyában lihegve. A szobában sötét volt, a ruháját teljesen eláztatta az izzadtság, a haja is összetapadt tőle, még mindig szaggatottan vette a levegőt, nem tudott szabadulni az álom emlékétől.
  – Lisa! – suttogta nevét keserűen. Amikor Rosie és Stephanie kipakolták a lány szobáját a nyakláncát megmentette, nem dobták ki a dolgait, csak a padlásra vitték, de ettől még úgy érezte, hogy el akarják tüntetni őt innen. A kezei közé vette a követ, a csata után találta meg a fűben az elszakadt láncot, aztán hazahozta és a lány ágyára tette, most viszont az éjjeliszekrényén nyugodott. Rákulcsolta a kezeit és úgy próbált újra elaludni, mintha valami talizmánt szorongatna, ami elűzi a rémes álmokat.

*

  De ezen az estén nemcsak neki volt nyugtalan éjszakája. A bátyja nem sokkal messzebb szintén rémálmokkal viaskodva dobálta magát. Ugyanaz az este kísértette őt is, csak egészen másként. Ő nem Ifarillal álmodott, hanem a halálával.
Chris a valósággal ellentétben most szemben állt a démonnal és az csak nézte őt, nem tudott mozdulni.
  – Azt hitted, hogy megölhetsz? – kérdezte és hisztérikus nevetésben tört ki. – Te? Akkor sem lennél rá képes, ha akarnád. Még mindig én vagyok az, akinek mindent köszönhetsz.
  – A rengeteg fájdalmat – ellenkezett Chris.
  – És mi lennél nélkülem? – kérdezte Saiker. – Egy átlagos nephilim, aki az apja árnyékában él, nem lennél különleges, csak átvennéd az apád helyét a Tanácsotoknál, gyűlölnéd.
  – Nem lennék ártatlanok gyilkosa – kiáltotta a fiú küszködve.
  – Mondd, hogy nem élvezted – lépett közelebb hozzá a démon és végigsimított az arcán. – A sok szenvedés, amit okoztál, örömet okozott. Imádtad, hogy végre te vagy az erősebb, hogy senki sem ellenfél többé. Hogy nem aláznak meg, csak mert nem vagy nephilim.
  – Nem! – rázta a fejét Chris.
  – Miért tagadod? – kérdezte az álla alá téve a kezét, így emelve fel a fejét, hogy a szemeibe nézhessen. – Olyan vagy, mint én. Szereted a szenvedést, kéjes örömet okoz, olyan vágyat, aminek a hiányát azóta sem tudod betölteni.
Chris hitelen egy tükör előtt állt és saját magával nézett szembe, de mégsem ő volt az. A szemei megváltoztak, a démon pillantása nézett rá vissza. A szemei feketék voltak és élettelenek, kegyetlenek.
  – Látod? – kérdezte a démon a fejében. – Olyan vagy, mint én.
  – Nem! – kiáltotta Chris, aztán hideg fájdalom hasított a szívébe. A démont látta meg a tükörben, mögötte állt és tőrt szúrt át a szívén. A fiú megdermedt, Saiker gúnyos mosolyra húzta a száját.
  – Az enyém vagy! – súgta még utoljára a fülébe, majd a fiú a felébredt.
  – NEM! – kiáltott fel, ahogy felült, a mellkasára szorította a kezét, mintha csak a kiálló pengét keresné. Zaklatottan vette a levegőt, ahogy megtörölte a homlokát, ami síkos volt az izzadtságtól. A démon játszik vele, már sehol sincs nyugta.