Hogy bírjátok ezt a forróságot? Én nagyon szenvedek... Egyébként nagyon örültem az előző fejezethez érkező hozzászólásoknak és egyéb visszajelzéseknek. Köszönöm szépen őket! :)
Itt pedig a következő fejezet.
Jó szórakozást!
Puszi! :)
20.
fejezet
Fél 9 volt,
amikor felébredt, majdnem 8 órát aludt, rég volt már ilyen, nem is érezte magát
annyira fáradtnak. Sőt annyira nyugodt volt, hogy szabályosan megijedt, amikor
felült és észrevette, hogy nincs egyedül.
– Megrémült a
nagy vadász? – kérdezte nevetve Vicktorie, ő ült az ágya szélén és úgy tűnt,
csak nézte, ahogy alszik.
– Mióta vagy
itt? – kérdezte álmos, rekedt hangon.
– Már egy órája
figyelem hogyan szundikálsz – jelentette be mosolyogva.
– Kezdek
elpuhulni – rázta meg a fejét Chris. – Észre se vettelek.
– Halk voltam –
felelte a lány. – Még csak nem is lélegeztem, nehogy felébredj, örülök, hogy
aludtál – simított végig az arcán gyengéden. – Viszont – váltott dorgáló
hangnemre – minek neked a mobil, ha nem tudsz felhívni vagy üzenni, halálra
aggódtam magam, amikor nem jöttél haza. Végül Alextől tudtam meg, hogy itt
vagy, nem szép dolog elfelejtkezni rólam.
– Bocs, lemerültem
és nem volt időm feltölteni – mutatta fel a sötét telefonját a fiú. – Tényleg
sajnálom – folytatta, mert a lány arca még mindig megbántott volt –, valahogy
mindenféleképpen üzennem kellett volna.
Az arcához
hajolt és egy puszit adott neki engesztelésképpen.
– Ne haragudj! –
gügyögte a fülébe, mint egy kisfiú.
– Utállak –
húzódott arrébb, de Chris a derekára fonta a karját és visszahúzta magához.
– Dehogy is,
imádsz – felelte mosolyogva.
– Nem, utállak –
ellenkezett.
– Nem utálsz? –
fordította ki a szavait a vadász nevetve. – Mondtam én!
– Akkor is
utállak!
– Még mindig
imádsz – lökte hátra az ágyra és a lány fölé tornyosult. Hosszú, szőke fürtjei
szétterültek a sötét ágyneműn, halványan mosolygott fel a fiúra és a kócos
hajába túrt, majd lerántotta az ajkaira.
– Hé – húzódott
el Chris –, még nem mostam fogat.
– Már megszoktam
– nevetett fel Vicktorie és már vissza is húzta. A vadász engedett neki és
viszonozta a csókját. Chris csípője az övének feszült, a testének súlya
egyáltalán nem volt nehéz, sőt kellemes érzés volt ennyire közel tudni magához,
a lábait a derekára fonta és olyan hevesen csókolta, mintha az élete múlna
rajta, de a fiú elhúzódott.
– Nem, itt nem
lehet – lihegte.
– Miért? –
kérdezte a lány.
– Bármikor
benyithatnak – akart elhúzódni, de Vicktorie a hátára lökte és a csípőjére ült.
– Nem érdekel! –
felelte és újra az ajkaira hajolt. Chris ellen akart állni, de a testének más
volt a terve, mint az eszének és ismét viszonozta a közeledést. Vicktorie jól
csókolt és gyönyörű volt, mindezen túl jól tudta, hogy teljesen mindegy,
hányszor fekszenek le egymással ő nem szerelmes belé és nem is lesz.
– Úgyse akarod
őt megrontani – kapta le a vámpír a saját pólóját. – Még túl fiatal, nem igaz?
– Kiről
beszélsz? – simított végig a lány formás testén Chris.
– A Kisvörösről,
kiről másról? – tépte szét a vadász ingét egy határozott mozdulattal. A gombok
szanaszét gurultak a padlón.
– Hé – kiáltott
fel Chris megjátszott bosszúsággal –, ez az egy ing volt nálam.
– Úgyis bűzlött
a vértől – felelte Vicktorie és csókolgatni kezdte a vadász testét, majd ismét
visszatér az ajkaihoz.
Aztán egy
csattanást hallottak, a szoba ajtajából jött a hang. A fiúból mintha egy jós
szólt volna, rájuk nyitottak. Vicktorie annyira meglepődött, hogy hirtelen meg
is harapta, ahogy elhúzódott, de Chris nem törődött a vérző szájával csak a
csalódott égő zöld szempárt látta. Egy tálca feküdt a földön, biztosan reggelit
hozott neki, mivel tudta, hogy zavarban van, ha a családdal kell együtt lennie.
– Elnézést! –
hebegte Rosie, majd kihátrált.
– Emlegetett...
– kezdte Vick, de a fiú már nem volt ott, éppen az ajtót tépte fel, hogy utána
szaladjon, közben egy hanyag mozdulattal letörölte a szájáról a vért.
– Várj! – kapta
el a nephilim kezét, az kirántotta a szorításából, de ránézett. – Sajnálom,
hogy láttad ezt.
– Nem, én
sajnálom, hogy megzavartalak – mondta elfúló hangon. – Most már a te szobád
lett, jogod van benne henteregni.
– Henteregni? –
mosolyodott el a szóhasználaton, de rögtön elkomorult, mert a zöld szempár
fagyosan nézett vissza rá.
– Menj vissza,
mielőtt elmegy a kedved tőle – intett az ajtó felé Rosie és már el is indult.
– Mit vársz
tőlem, mondd? – kérdezte Chris és kezdte elveszíteni a türelmét.
– Nem várok
semmit – nézett a szemébe mélyen a nephilim. – Egyáltalán semmit.
– Jobb is –
fonta össze a karját a mellkasán a vadász mérgesen. – Jobb is, ha nem vársz
tőlem semmit és békén hagysz a gyerekes rajongásoddal végre.
– Tessék? –
hökkent meg Rosie és könnyek futottak a szemébe.
– Hallottad –
nyomatékosította a fiú –, 16 éves kislány vagy, mégis mit vársz tőlem? Várjam
meg, még nővé érsz? Mit gondolsz, ki vagyok én? Valami Teréz anya vagy mi?
– Te csak egy
seggfej vagy! – pofozta fel a vadászt és berohant a szobájába.
Chris
meglepetten simított végig az arcán, ahol a lány keze csattant a bőrén, talán
túlzásba esett, túl durva volt vele.
– Te tényleg
törődsz vele – állapította meg Vicktorie.
– Hm? – fordult
felé a vadász értetlenül.
– Egy emberrel
van ilyen se veled, se nélküled kapcsolatod és az az öcséd – magyarázta. –
Magad mellett akarod tudni, közben pedig úgy gondolod, hogy jobb, ha ellököd,
mert veszélyt jelentesz rá, a Kisvörös is bekerült ebbe a kategóriába, pedig
mindig azt hittem, hogy egyszemélyes. Ne érts félre, én nem akarok ennek a
kategóriának a része lenni!
– Hogyhogy? –
emelkedett meg kérdőn Chris szemöldöke.
– Jobb szeretek
a közeledbe lenni, ha kedves vagy, utálom, ha veszekedsz – nézett mélyen a
szemébe, a vadász felsóhajtott, majd visszalépett a szobába és felkapta a
kabátját, majd elindult lefelé, a lány pedig követte. Útközben Joshba ütköztek,
aki éppen az irodájába tartott.
– Hová mész? –
kérdezte a fiút.
– Vicktorie-hoz
– vetette oda félvállról, de a férfi visszatartotta.
– Azt hittem,
megegyeztünk – nézett rá kedvesen, de komolyan.
– Mindenem nála
van, csak a cuccaimért megyek – felelte Chris, az apuka bólintott, majd
továbbállt.
– Be akar
szervezni a családba – kommentálta Vick.
– Ja, csak éppen
azt nem veszi észre, hogy ez nekem mennyire kínos – rázta meg a fejét a vadász,
majd az egyik bukósisakot nyomta a lány kezébe. – James?
– Egész este a
Hong Kong Rice étteremben ültem, mint valami szomorú szingli és a lakását
figyeltem, de se ki, se be, senki – Chris kinyitotta az ajtót és előre engedte.
– Ez még nem
jelenti, hogy nem járt ott senki.
– Rá lehet látni
az ablakára, nem láttam nagyon mozgást – folytatta a lány. – Csak ő volt bent
és ki sem mozdult.
– Furcsa – ült
fel a motorra Chris, Vicktorie pedig mögé helyezkedett. – Mire várhat? –
feltette a bukósisakot, majd mikor megérezte a derekán a lány ölelő karjait
elindult.
Szia! :) Végre, már alig vártam a fejezetet! Szegény Rosie, most sajnálom, de erős csaj, és tudom, hogy Chris érez valamit iránta. James lapul, de vajon mire készül? Kíváncsi vagyok. :)
VálaszTörlésA meleg amúgy nekem nem volt olyan nagy gond, mert a tengerparton voltam, úgyhogy ha megsültem, csak mártóztam egyet ;) várom már a kövi részt, addig is puszi :*
Szia Angi! :) Köszönöm, hogy ismét írtál :). Igen, Rosie kemény, talpra áll hamar. James a következő fejezetben megjelenik majd ;)
TörlésDe jó neked, hogy tengerparton voltál, szerencsés vagy :) :D
Puszi :)