37. fejezet

Sziasztok!

Elnézést a késésért, de tegnap volt a szülinapom, pont így jött ki, és nem volt időm feltenni. De most már megérkeztem, remélem, tetszeni fog. 
Jó olvasást! 

Puszi :)

37. fejezet

Rosie beleállította a kardját az előtte támadója arcába, de nem ért semmit. Az egy borzalmas cuppanó hangot hallatva kihúzta és a seb máris összezárult a fején. A lány kardját a kezében tartva indult meg felé, és suhintott, Rosie sikítva tért ki előle, de fájdalom nyilallt a hasába. A penge súrolta, a vérével hintette be a környéket, egy hosszú, bár nem mély vágás futott a köldöke felett. Sokkolta a látvány, hogy az ellenfele csakúgy kihúzta magából a kardot, annak a sebnek halálosnak kellett volna lenni.

Most fegyvertelenül hátrált, de a démon, csak az lehetett, ismét felé szúrt. Kifordult a penge elől, de fegyver nélkül esélytelen volt. Reménytelenül nézett körbe, de nem talált a közelben használhatót. A következő pillanatban egy éles, fehér fény villant. A szemei elé kapta a kezét, hátrálni akart, de megbotlott, és elterült a földön. Hirtelen valami a lábára esett, elvette a szeme elől a kezét, és felsikoltott. Az ellenfele élettelen teste volt az, egy óriási, égett lyuk tátongott a hátán és füst szállt fel belőle.

– Segíthetek? – nyúlt felé egy kéz. Rosie végigvezette a szemét a gazdáján, és meglepetten szívta be a levegőt. Egy angyal állt előtte, egy igazi, valódi angyal. Szőke, kócos haja volt és tengerkék szeme. Egy fehér öltönyt viselt fekete inggel és ezüstszínű nyakkendővel. Nem tűnt többnek tizenkilencnél, de a szemei sokkal idősebb korról árulkodtak. A szárnyai összecsukva pihentek a hátán, és ezüstös fényben ragyogtak. Kedvesen mosolygott rá, és a karja még mindig kinyújtva, arra várva, hogy felsegítse. Rosie beleeresztette a tenyerébe a kezét, és azonnal kellemes bizsergés rohant végig a testén, de úgy, hogy beleremegett.

Az angyal azonnal felrántotta, meg se várva, hogy elmúljon az érzés, olyan erővel, hogy a lány elvesztette az egyensúlyét, és a karjai közé esett, de rögtön felháborodottan elhátrált tőle.

– Te – mutatott rá vádlón. – Te vagy az!

– Örülök, hogy újra találkozunk Rosalie Parker – hajolt meg az angyal előtte.

– Te... – kereste a szavakat a lány, és egyre pirosabb lett az arca a dühtől. – Te szemét állat! – kiáltott rá, mire az angyal döbbenten pislogott. – Hogy merészelsz csak úgy idejönni azok után, ami történt?

– Megmentettem az életed hálátlan lány – vágott vissza az angyal sértődötten.

– Miattad került egyáltalán veszélybe, ez a minimum azok után, amiket értettek tettünk – fonta keresztbe a mellkasa előtt a kezeit. – Ennyivel tartoztál!

– Egy kis hálát akkor is megérdemelnék – húzta fel az orrát az angyal. – És tiszteletet.

– Tiszteletet? Hálát? – akadt ki még jobban Rosie, míg ő beszélt több feléjük közeledő démont is kilőtt az angyal egy fehér fénysugárral, de nem vette le a pillantását a lányról. – Azok után, hogy vagy százszor voltam életveszélyben, hogy vagy százszor imádkoztam azért, hogy legyél kegyes megjelenni és megmenteni, százegyedikre megmentesz és hálát vársz? Mi van ez a hobbid? Néha megmented az árva kis földieid, aztán a nyakadba ugranak hálát rebegve vagy mi? Hát én biztos nem – fordult el sértetten.

– Igazad van – hajtotta le a fejét legyőzötten a fiú. – Ennyivel minimum tartoztam az áldozatodért.

Aztán kiterjesztette a szárnyait, felrepült, ott hagyta a döbbent lányt. Rosie meglepetten fordult utána, két másik angyal mellé szállt le. Így már mindhárman a démonnal néztek szembe, de Saiker nem egyedül állt előttük, hanem valakit szorongatott. Rosie szíve nehézzé vált félelmében, és azonnal rohanni kezdet a tisztás másik vége felé az angyalokhoz, pár lépésnyire volt, amikor a démon eltűnt, és a fiú összeesett. Felsikoltott kínjában és még gyorsabban kezdet rohanni, de elkésett...

Rosie sikítására mindketten felkapták a fejüket, el is indultak a hang irányába, de hirtelen két fehér fény villant végig a réten egymás után. Az egyik a lány mellett ért földet, a másik pár lépésnyire tőlük. Eléggé érdekes jelenség volt. Egy angyal, de nem hétköznapi kinézetű, mindketten meglepetten néztek rá. Lila hajú lány volt, a tincseinek a vége kékre volt festve, a szemei szintén kékek. Rövid szétálló, többrétegű fehér tüllszoknyát viselt, bronzszálak futottak végig a bőrén. A ruhája mélyen kivágott, egy tetovált kereszt volt a szegycsontján, és egy fehér bakancsot viselt. Óriási bronzos szárnyait összecsukta, ahogy földet ért, majd felegyenesedett és unottan nézett rájuk. Mindketten döbbenten figyelték a jelenséget, majd az felemelte a kezét, és halkan, de erőteljesen megszólalt.

– Földre! – mondta, mindketten hasra vágtuk magukat, és eltakarták a szemüket. Éles fény indult a lány kezéből, és pontosan felettük halad el, meleg szelet keltve, ami a hajukat borzolta. Mire ismét felnéztek az angyal már kitárta a szárnyait, és tovaszállt, hogy tovább tizedelje a démonokat.

Mindketten felálltak, Chris meg akart szólalni, amikor hangos robaj rázta meg a környéket. Ifaril vágódott a földbe, de olyan erővel, hogy kisebb krátert vájt belé.

– Segíts a punk angyalkánknak! – utasította Chris az öccsét.

– És Ifaril? – kérdezte Eric, ő már el is indult felé, de a bátyja szava megállította.

– Neki segítek én, te ne menj Saiker közelébe, megértetted? – nézett az öccse szemébe.

– De...

– Semmi de – vágta el rögtön az ellenkezést. – Ha nem ígéred meg azonnal, nem mozdulunk innen, tőlem aztán feldobhatják a talpukat az angyalok, nem nagyon hat meg.

Egy darabig farkasszemet néztek, végül Eric megadta magát, és bólintott.

– Rendben, ígérem – morogta, aztán elindult segíteni az angyalnak.

Miután az öccse ott hagyta, a párbajozók felé fordult. Ifaril Saiker felett lebegett, a szárnyai néha-néha csapva, mint egy lomha sas. Valahogy a démon mögé kellene kerülnie, hogy végezhessen vele.

– Túl gyenge vagy – nevetett fel a démon. – Nem tudsz megölni.

– Lehet, hogy gyenge vagyok – válaszolt az angyal csilingelő hangon, és fagyos mosolyra húzódott a szája –, de megölni, megtudlak.

Chris elővette a kardját, és megindult a démon felé. Ifaril eléggé lefoglalja, most van esélye ennek mindenkorra véget vetni.

– Kijöttél a gyakorlatból angyalkám – mondta negédesen Saiker. – Túl sokáig voltál bezárva.

Chris mögé ért, és lecsapott, pont a nyakát szegte volna, de a démon megragadta a pengét. A fegyver a tenyerébe vágott, de mintha észre se vette volna.

– Majdnem sikerült – mosolygott rá gúnyosan. A fegyver égetni kezdte a kezét, mire felüvöltött és eldobta az izzó vasat. Saiker megragadta a nyakát és magához rántotta, pajzsként tartva maga előtt az angyalra nézett. Ifaril leszállt a mezőre, és éppen mellé ereszkedett a punk angyalka.

– Fejezzük be! – mondta, amint földet ért.

– Mire vártok? – kiáltotta Chris a torkát fogó kezet markolászva. – Öljétek meg!

– Ifaril – mondta a lány, és felemelte a kezét, hogy megölje a démont.

– Ne! – kiáltotta az angyal, és az ég felé lökte a társa karját. – Megölöd Christ is – felelt a döbbent és szemrehányó pillantásra.

– Járulékos veszteség – vonta meg a vállát.

– Ereszd el a fiút! – utasította Ifaril a démont.

– Hát persze – nevetett fel –, csak ha megesküszöl, hogy elengedsz.

– Ne tedd! – nyögte Chris fuldokolva. – Öld meg, amíg még teheted.

– Esküszöm, hogy elengedlek – ígérte meg, és a harmadik angyal is leszállt melléjük.

A démon fagyos mosolyra húzta a száját. Chris megdermedt, valami hideg hatolt a testébe keresztüldöfve a szívét.

– Ne! – kiáltotta Ifaril, és Eric egyszerre, aki ekkor ért oda.

A torkát szorító kéz eltűnt, a démon köddé vált, elmenekült. A lábaiból kifutott az erő, és előre bukott a földre. Még látta Rosiet térdre esni maga mellett, aztán minden elsötétült.