38. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következőt részt. Lassan elérünk a trilógia második kötetének a végére, még egy fejezet és egy epilógus van ezenkívül hátra.
Remélem, hogy mindenkinek jól telik a nyár és, hogy tetszeni fog a fejezet is.
Jó olvasást!

Puszi :)

38. fejezet

– Ne, ne, ne – vette az ölébe Rosie a fiú fejét. – Chris, nem, nem halhatsz meg – sírta, de a fiú már nem lélegzett. A szeme lecsukódott, az arca békés volt.

– Tegyetek valamit! – ordított rá Eric az angyalokra.

– Sajnáljuk – kezdte a punk angyal –, de meghalt nem tehettünk semmit.

Ifaril Chris teste mellé térdelt, és megfogta a kezét.

– Az ígéretem köt – suttogta maga elé. – Van egy módja – nézett fel a szőke fiúra. – Megmenthetem, ha akarod.

– Ifaril – szólt közbe a harmadik angyal figyelmeztetően. – Azt nem teheted, túl nagy az ára.

– Megmenti? – kérdezte Eric, mire bólintott. – Akkor tedd meg, bármit megfizetek érte!

Ifaril ismét bólintott, majd lehunyta a szemét, és halványan elmosolyodott.

A világ elmosódott, mintha egy torz üvegen át nézte volna. A színek kifakultak, a kontúrok elmosódtak, mint mindig, ha átlépett az árnyékvilágba. Abba a világba, ami a halál, és az élet között van. Ugyanott állt, ahol Eric és a többiek körbevették egy pillanattal korában, most mégsem látta őket. Ők nem léteztek ebben a világban, mert még éltek. Mindig is megijesztette ez a hely, így csak, ha muszáj volt, akkor lépte át a határt a két világ között. Régen járt már itt, a fogság megváltoztatta, erősebbé tette. Most már nem reszketett a lába a halál simogatásától, bátran nézett szembe azzal, ami itt várta. Nem kényszeríttette senki, hogy idejöjjön, ő mégis kötelességének tartotta. Ismerte azt, akivel itt fog találkozni, jól ismerte, de a munkájában még sosem merte megzavarni. Fájdalmas, és nyomasztó volt ez a világ, mégis megvolt a maga szépsége.

      Körbenézett, először nem látott semmit, majd a sötétben megmozdult valami. Egy fiú állt előtte, háttal. Magas volt, és vékony, fekete bőr cipőt hordott, és fekete öltönyt viselt, ami néha-néha ezüstös csillant meg a belevarrt ezüst szálak miatt. A hátán méretes, fekete szárnyak voltak, a fejét oldalra fordította kicsit, a haja barna volt, és elegánsan fésült, elől kicsit felállítva, mégis visszafogott. Most lassan szembefordult a lánnyal, megmutatva magát előröl is. A fekete öltöny alatt, sötétszürke inget hordott, fekete nyakkendővel. Barna szemei áthatóak voltak, arca különleges, nem mindennapi látvány. Vékony ajkai voltak, egyenes szemöldöke, hangsúlyos ádámcsutkája, de az összkép nagyon megnyerő, és helyes volt. Nagyjából húsz évesnek nézett ki, bár ez csak a külső, valójában sokkal idősebb volt.

– Örülök, hogy visszatértél közénk – mosolyodott el egy pillanatra, ahogy a társára nézett. – Ha nem tudnék minden halálesetről, azt hittem volna, hogy meghaltál.

– Jó téged újra látni, de jobb volna nem ilyen helyzetben – válaszolt a lány.

– Gondoltam, hogy nem csak látogatóba jöttél az árnyékvilágba. Sosem szeretted – lépett felé a fiú.

– Te sem szereted – sétált közelebb ő is.

– Ifaril – szólította meg a másik angyal, ahogy elé ért, és végigsimított az arcán –, majdnem elfelejtettem, hogy milyen tökéletes is vagy.

– Kérnem kell tőled valamit, Dethriel – suttogta a lány. A másik angyal végighúzta a kezét a hátán, hozzáérve a szárnyaihoz, amik megremegtek a hideg érintéstől. Mindig is ilyen volt a halál, hideg, és fagyos az érintése.

– Tudom, mit akarsz – lépett el tőle –, de nem segíthetek. Aki meghalt, halott is marad, ez a szabály. De megengedem, hogy lásd még utoljára.

      Csettintett az ujjával, és a sötétségből egy alak lépett elő, Chris volt az. Kissé esetlenül lépett előre a bizonytalan talajon, tőle szokatlan módon. Felismerte az angyalt, de nem őt szólította meg.

– Lisa? – suttogta meglepetten.

– Chris – formálták a lány ajkai is, de a következő pillanatban a nephilimvadász újra eltűnt. Könnyek gyűltek a szemébe, úgy nézett fel ismét a társára. – Kérlek – suttogta.

– Nem tehetem. Te is tudod, nincs hozzá jogom, hogy átírjam a halandók életét – mondta együtt érzően. – Főleg nem valakiét, akié ilyen fontos.

– De neki nem kellett volna meghalnia – ellenkezett Ifaril. – Sőt ami vele történt, annak meg sem kellett volna történnie, csak az én hibám miatt lett ez a jövője.

– A jövő folyamatosan változik Ifaril – keményedett meg a hangja a halálangyalának. – Mindenki változtat rajta, de a múlton már nem lehet.

– Tégy kivételt – kérte kétségbeesetten.

– Miért tenném? – kérdezte kissé ellenségesen. – Sokszor jártam a fiú után, takarítottam a szennyét. Emberek életét vágta el, olyanokét, akiknek még volt jövőjük, ha velük nem tehettem kivételt, miért tennék egy gyilkossal? Mondd! – nézett rá dühtől égő szemekkel.

– Ha valakit hibáztatni akarsz a tetteiért, engem, ne őt – lépett újra közel hozzá a lány. A könnyei kicsordultak, utat szántva maguknak a bőrén, hogy lecsöpöghessenek az állán. – Én rontottam el, hibáztam, és miattam jutottunk idáig. Én tettem lehetővé Saiker megerősödését, csakis én vagyok a hibás.

– Ez nem elég indok – rázta meg a fejét a halálangyala, és el akart menni, de Ifaril megragadta a kezét.

– Megmentette az életem – suttogta.

Dethriel pillantása megenyhült, újból végigsimított a lány arcán, letörölve a könnyeket, majd egy csókot lehelt a homlokára.

– Tudod, hogy ennek ára lesz – mondta csendesen, Ifaril bólintott.

– Vállalom a megfizetését – suttogta a lány. – Felajánlom a lelkem cserébe.

      A másik angyal kezei lehullottak, fájdalom ült ki az arcára. Tiltakozni akart, de a lány az ajkaira tette a kezét.

– Megkötöm az alkut, egy lélek egyért cserébe – suttogta. – Önként adom, az egyensúlyért. Nincs elintézetlen dolgom se földön, se mennyekben. Vigyél hát magaddal Halálangyala, feladom az életem, a kezedbe ajánlom a sorsom.

      Befejezte, és megcsókolta az előtte álló fiút, majd elájult. Dethriel erősen tartotta így nem zuhant a földre. A fénye kifakult, és ő maga lassan elhalványult, eltűnt az árnyékvilágból. A fiú arcán egy könnycsepp szaladt végig. Hirtelen léptek hangja hallatszott a háta mögül, Gabriel a vállára tette a kezét. – Tudod, mi a dolgod.

      Ráemelte barna szemeit, a lány már semmivé lett a keze között. Az arkangyal szomorúan mosolygott, majd bólintott, az útjára engedve őt.

      Lisa vagyis Ifaril Chris mellett térdelt. Lehunyt szemmel, nem rég még könnycseppek csorogtak végig az arcán, de most ismét mosoly ült ki rá. Elégedett, megnyugvó mosoly. Aztán egy pillanattal később előre zuhant, rá a báty testére. Eric ijedten ugrott oda, hogy elkapja, de ugyanabban a pillanatba Chris kinyitotta a szemét, és mint a fuldokló, aki a víz felszínére ér, levegő után kapott, majd köhögő roham jött rá. Rosie felsikkantott örömében, és átölelte a fiú nyakát.

– Mi történt? – kérdezte meglepetten. – Én…

– Meghaltál – fehér fény villant, majd egy férfihang szólalt meg a hátuk mögül. Mindannyian hátra néztek, és egy fekete angyallal találták szemben magukat. – Igen, de most újra élsz, hála Ifarilnak.

– Mit tett? – kérdezte kétségbeesetten egyszerre mind a két fiú.

– Felajánlotta a lelkét a tiedért cserébe – diplomatikus hangot használt, mégis érződött a fájdalma.

– Mi? – ugrott fel Chris, hátralökve Rosie-t, de észre sem vette. – Hogy engedhetted? – fordult mérgesen az angyal felé. – Az én mocskos lelkemért, hogyan fogadhattad el az ő tiszta lelkét?

– Egy lélek, az egy lélek, nincs különbség gyilkos, és angyal között – húzta össze a szemét Dethriel.

– Tedd semmisé az alkut – utasította dühösen a fekete fiú. – Ölj meg engem, én haltam meg, nem ő.

– Nem tehetem, nem tudom visszavonni az alkut, nem változtathatok a halálon, hiába vagyok az angyala – felelt ridegen. – Ha megtehetném, hidd el, megtenném.

– Miért vagy itt? – szólt közbe Eric.

      A következő pillanatban újabb fény gyúlt, és hunyt ki, és egy másik férfi jelent meg közöttük. Fehér öltönyt viselt, aranyszínű nyakkendővel. Átható kék szemei voltak, és barna haja, az arca borostás volt, és szomorú. Nagyjából harminc éves lehetett, külsőre.

– Én kértem, hogy jöjjön ide. Gabriel vagyok – olyan halkan mondta, hogy alig lehetett érteni, mégis óriási erővel.

      Aztán az angyal nem szólt többet, csak Ifaril mellé lépett, és a homlokára tette a kezét. A lány szempillája megremegett, és lassan kinyitotta a szemét. Először a szőke fiút pillantotta meg, aki még mindig szorosan tartotta, egy pillanatra sem engedve el.

– Eric? – súgta a nevét boldogan.