36. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejzetet. Egy kis rész így a nyári szünet kezdetére (már akinek már az van, sajnos nekem még nem:/). Remélem, hogy tetszeni fog. :)

36. fejezet

Miután kilépett már sehol sem látta Jasont, a tömeg elnyelte. A kardját szorosan markolva a harcolók közé vetette magát, és próbált segíteni a még megmaradt nephilimeknek. Derekasan harcoltak, és úgy tűnt győznek. Erőfölényben voltak, jött rá Alex. Meglepetten nézett körbe, miután levágta az egyik démonvérűt. Elegen voltak, hogy feltartsák őket, és megszorongassák kicsit, de kevesen, hogy győzzenek.

Vicktorie figyelmeztetni akarta valamire. Annyira nyilvánvaló, ő mégsem vette észre. Tudnia kellett volna, hogy az egész egy elterelés. Eric jól tudta, mégsem hagyta, hogy maradjon. Neki is ágálnia kellett volna, mint Rosie-nak, de nem gondolta át. Most már itt volt a csatában, és nem tudott visszamenni a házukhoz, ahol nagy eséllyel szükség lenne a segítségére.

Ismerős arcokat próbált keresni a tömegben, de nem talált. Elindult a kórház szíve felé. Egyre beljebb és beljebb jutott, de csatázókat mindenütt talált. Feliszt és a bátyját próbálta előkeríteni, de sehol sem látta őket. Egyik szintet a másik után fésülte át, egyik nephilimnek a másik után segített, de őket sehol sem találta őket.

Egy egyik folyosón egyetlen nephilimet kerített be pár démonvérű. Az egyik sarokba szorították be. Még tartotta magát, de már meg bírta sokáig. Nem látta, hogy ki az, csak a köpenyét ismerte fel.

Alex közelebb lopakodott, az egyiket hátulról leszúrta, holtan zuhant a lábai elé, a másik kettő egy pillanatra megdöbbent, de az egyik már neki is rontott. Pár percig hadakozta, megvágta a karját ugyan az ellenfele, de végül elvágta a torkát, majd szíven szúrta, hogy gyorsabb legyen a halála. A másik nephilim is éppen végzett a támadójával, és ránézett.

– Te? – mondták egyszerre nem túl boldogan.

– Egy köszönöm is megtette volna – vonta meg a vállát Alex.

– Megoldottam volna – emelte fel nagyképűen az orrát John. – Nem voltam rászorulva a segítségedre.

– Igen, azt láttam – felelt gúnyosan, majd megfordult, hogy körbenézzen az elhagyott folyosón. – Hé – nézett újra a fiúra, aki a falnak dőlve szuszogott –, nem láttad Feliszt vagy Jasont?

– Egy szinttel feljebb a lábadozó nephilimektől próbálta pár perce visszatartani a vadászokat. Arról a folyosóról nem tudták időben kimenekíteni a betegeket – mondta John. – Szerintem most is ott lehet, talán a bátyád is, őt nem láttam.

– Kösz – nézett rá hálásan Alex, de a fiú már nem figyelt rá.  – Rendben vagy? – kérdezte, mivel elködösült tekintettel nézett maga elé, mintha gondban lenne.

– Semmi bajom – lökte el magát a faltól véres nyomot hagyva maga után, majd elsántikált a folyosón az ellenkező irányba. Ez a szint most már tiszta volt.

Alex egy darabig nézett utána, és azon gondolkozott, hogy mennyire szerencsés most egyedül hagyni, de végül úgy döntött, hogy majd csak megoldja valahogy, és a lépcsőhöz szaladt.

A következő emelet felé haladva egymáshoz csapódó fém hangja ütötte meg a fülét, gyorsabb tempóra váltott, hogy a küzdők segítségére siessen.

Feketeség, hirtelen csak ennyit látott, ahogy a felért a lépcsőn. Valaki pörögve, nyögve, hadakozva próbált talpon maradni köztük, azonnal felismerte, hogy kihez tartozik a hang. Egy nephilimvadász kidőlt a sorból és elterült a földön, ő pedig odalopakodott és kettőt levágott egy pillanat alatt, majd a húga mellé ugrott, és a hátának vetette a hátát.

– Hol voltál eddig? – lihegte Felisz izzadtan és fáradtan.

– John seggét mentettem – válaszolt két csapás közt.

– Biztosan megérte? – kérdezte nevetve a lány.

– Majd meglátjuk. – Azzal leszúrt még egy démonvérűt.

– Na jó, honnan jönnek ennyien? – nyögte Felisz, miközben ellökött magától egy hullát.

– Fogalmam sincs – rázta a fejét Alex.  – Vissza kell vonulnunk, nem bírjuk ketten.

– Nem lehet – ellenkezett a lány. – A mellettünk lévő szobában mozdíthatatlan betegek vannak.

Hirtelen a lány felé szúrt az egyik vadász a kardjával, el akart ugrani, de nem reagált időben, átszúrta a combját. Felisz felkiáltott a fájdalomtól, és a falnak esett. A kezét a sebre szorította, ami csúnyán vérzett.

– Felisz? – kiáltotta a bátyja aggódva, és rögtön elé állt, hogy kitakarja az ellenség elől.

– Jól vagyok – bizonygatta a lány. – Nem ért artériát.

– Mennünk kell, muszáj, sajnálom – Alex megragadta a húgát és az ölébe kapva hátrálni kezdet, el onnan, minél távolabb. A lány rúgott, ütlegelte, üvöltött, hogy tegye le, de nem engedte el, hiába lett volna egyszerűbb. A lifthez szaladt vele, benyomta a hívó gombot, és szinte rögtön ott is volt, legalább áram még volt az épületben. A húgával együtt belépett, majd a gombot kezdte nyomkodni, csak, hogy minél hamarabb záródjon az ajtót.

– Ne! – üvöltötte a lány, és ki akart csusszanni a bezáródó szárnyak közt, de a bátyja elkapta a derekát, és nem engedte.

A földszintre akart jutni, a démonvérűek már majdnem elérték a liftajtót, amikor végre becsukódott.

Felisz a földre roskadt az egyik sarokban, és folyni kezdtek a könnyei. Alex mellé ült, és meg akarta vizsgálni a sebét.

– Mutasd – vette el onnan a kezét.

– Nem érte az artériát – mondta a lány, könnyek szántották az arcát.

– Szerencsére, de így is csúnyán vérzik – Alex levágott egy darabot az ingéből, és jó erősen megkötötte, hogy elszorítsa és elállítsa a vérzést.

– Megmenthettem volna őket – suttogta a könnyeit nyelve Felisz.

– Vagy ott veszhettél volna – vágta rá nem túl kedvesen, mire ismét felzokogott, és gyengéden ringatni kezdte. – Sajnálom! – adott egy csókot a fejbúbjára, a kócos hajába.

A következő emeletnél már nem sírt, csak szipogott még párat, aztán megtörölte az arcát.

– Hová megyünk? – kérdezte rekedten.

– Haza – válaszolt Alex egyszerűen.

– Mi? Miért? – döbbent meg, és a bátyjára nézett.

– Meg kell találnunk Ericet, ez csak elterelés szerintem – magyarázta a fiú. – De előbb Jasont kell előkeríteni.

Leértek a földszintre, ami szinte teljesen néptelen volt, elvétve hallatszódott pár kardcsapás, sikítás, de senkit sem láttak. Halkan lopakodtak végig a folyosón, míg az egyik fordulónál a bátyjukba nem ütköztek.

– Hú, cseszd meg ember! – kapott a szívéhez Alex.

– Jól vagytok? – hagyta figyelmen kívül a méltatlankodását Jason.

– Megvagyunk, többé-kevésbé – felelt Felisz. – Te? – bökött az oldalához, ami eléggé vérzett.

– Felületi, nem súlyos – legyintett a fiú. – Hová tartotok?

– Haza kell mennünk – vette vissza a szót Alex. – Nekem bűzlik ez az egész. Szerintem otthon gáz van.

– Mennyire bízol a megérzésedben? – nézett rá komolyan Jason.

– Egy tízes skálán? – kérdezte. – Tizenötös, még sosem voltam ennyire biztos semmiben.

– Akkor menjünk – intett a bátyja, és elindult az ellenkező irányba.

– Hová mész?

– Az egyetlen még működő teleporthoz.

– És az hol van? – kérdezte Alex félve.

– A tetőn – nézett rá Jason, mire nagyot nyelt.

– Remek – sóhajtott lemondóan, és visszaindult a lifthez.

– Hová mész? – kiáltott utána Jason.

– A lifthez – fordult vissza értetlenül.

– Veszélyes – csóválta a fejét az idősebb.

– Nem veszélyesebb, mint átverekedni magad hat emeleten – állapította meg Alex. – Sietnünk kell! Ericék bajban lehetnek, félek, hogy már így is elkéstünk.