35. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a 35. fejezet. Igyekszem megválaszolni az előzőhöz írtakat, mindjárt neki is fogok, de gondoltam, először inkább a fejezetet teszem fel. :D
Remélem, hogy tetszeni fog!
Jó olvasást!

Puszi :)

35. fejezet

Kinyitotta a szemét, homályosan valami vöröset látott maga előtt. Pislogott párat mire kitisztult a látása, és rájött, hogy az őt körülvevő tűzkört nézi. A füves réten a földön feküdt, most felemelte a fejét, és megtámaszkodott karjain. Körbenézett és meglátta, a míg mindig vörösen izzó köveket. A szemei összeszűkültek, majd a démonra nézett. Az éppen el volt foglalva, de mintha észrevette volna, hogy figyelik, felé fordult. Az arcán egy gúnyos mosoly terült el, és közelebb lépett hozzá.

– Hát felébredtél kicsim? – kérdezte mézes-mázosan.

– Nem vagyok a kicsid – felelt dacosan, és feltápászkodott. A térdei remegtek kicsit, a kezei libabőrösek lettek az éjszaka hűvösétől, hiába feküdt nem messze a tűztől, a hideg a csontjáig hatolt. Tehetetlenül álldogált ott a tisztás közepén, és keresztbe font karral próbálta magát védeni a hidegtől és a tűz lángnyelveitől, melyekbe bele-belekapott a szél.

– Azt hittem, Lisa nehezebb fog lemondani az emberi valójáról – jegyezte meg a démon. – Valahogy ragaszkodóbbnak tűnt. Olyan a szerelem mindent legyőz, a jó győzedelmeskedik a rossz felett bla-bla-bla típusú kislánynak hittem.

– Egy pillanatig se magára gondolt – válaszolt. – Azt tette, ami helyes volt.

– Hát igen – bólogatott Saiker –, az én nevelésem. Túl jó apa vagyok, kár is tagadni.

– Micsoda? – vágott közbe Eric értetlenül. – Lisa miről beszéltek?

– Ó – fordult meg a démon, és a fiú szemébe nézett –, én modortalan, be se mutattam. Hiányoltad az angyalt, hát megérkezett. Elnézést, de Fessus kövei meggátolják abban, hogy felvegye az igazi alakját, így nem elég egyértelmű. Eric hadd mutassam be Ifaril angyalt, a teremtődet – intett felé gúnyosan a démon. A lány ránézett a nephilimre, aki a fejét rázva hitetlenül hátrálni kezdet még véletlenül a tűzhöz nem ért a keze, és felszisszent fájdalmában.

– Ifaril – ismételte a nevet zavartan a sérült kezét szorongatva.

– Hát igen – rázta a fejét Saiker megjátszott sajnálkozással. – Nem elég, hogy angyal, de még az is, amelyiknek a vére folyik benned.

Eric nem tudta levenni a szemét a lányról, akit nem rég még ismert, most pedig teljesen idegen lett számára. Sok minden megfordult a fejében, hogy honnan lehet Lisának ilyen sok különleges adottsága, de sosem hitte, hogy valódi angyal lesz. Azt gondolta, hogy a leszármazottja egynek. Egy valódi nephilim, akit nem csak csecsemő korában jelöltek meg, hanem egy igazi angyaltól született.

Saiker a tisztás szélén állt, és őket figyelte. A pillantása kettejük között ugrált, de nem szólt semmit. Még végül James lépett hozzá oda idegesen, és meg nem törte a csendet.

– Mikor vívhatok már meg Chrisszel? – kérdezte.

– Nyugalom, mindennek eljön a maga ideje, ne aggódj – intette le a démon.

– Lehetne mondjuk most? – sietette a nephilimvadász. – Lassan legmagasabban lesz a vörös hold, jó lenne még előtte.

– Rendben – egyezett bele unottan. – Tessék! – intett Chris tüzes börtöne felé, és kialudtak a lángok.

Egy kardot csatolt le az övéről és a fiú lába elé dobta. Chris nézte, ahogy a fegyver a cipője elé gurult, de nem hajolt le érte, majd Jamesre emelte a tekintetét.

– Vedd fel! – utasította az ellenfele.

– Nem harcolok veled – rázta meg a fejét Chris. – Felesleges újból vért ontani.

– Ó, milyen nemes – hangzott fel Saiker gúnyolódása, majd a Rosie-t körbeölelő tűzkör vált semmivé, és egy pillanat alatt ott termett a démon, hogy megragadja a nyakát.

– Rosie – kiáltotta Chris kétségbeesetten, és a nephilim felé indult, de a démon szorosabbra fonta az ujjait a nyakán, és elemelte a földről. A lány hiába markolászta kétségbeesetten az őt fogva tartó kezeket, nem engedett a feszegetésnek, fuldoklott.

– Maradj ott! – utasította Saiker, és a vadász megtorpant. – Felveszed a kardot, és harcolsz Jamesszel, vagy szeretnéd, hogy megismerje azt a kínt, amit te olyan jól ismersz. Emlékezz az elmúlt napokra Christopher!

– Meg foglak ölni – szűrte a fogai közt idegesen Chris. Az álla megfeszült, a nyakán kidagadtak az erek. Visszalépett a fegyverhez, és felvette a földről. A fekete penge azonnal kinyílt, és megforgatta.

Ellenfele rögtön neki ugrott. Pillanatok alatt átszelte a távolságot kettejük közt, és már suhintotta is a kardját, hogy lecsapja a fejét, Chris ügyesen kivédte, majd kitért előle. James folyamatosan sorozta kardcsapásokkal, fáradhatatlanul, de ő csak védekezett, nem támadott vissza. Egyre csak hátrált, egészen messze került a többiektől, már majdnem teljesen elhagyták az angyalt is.

– Harcolj rendesen! – rivallt rá James mérgesen, és tovább támadott. Chris hasa felé szúrt, mire az hátraugrott a penge elől.

– Nem te vagy az ellenségem – rázta a fejét.

Mindketten tudták, hogy hasonló képességekkel rendelkezni. Gyorsak, fürgék, erősek, ügyesek. Muszáj volt jónak lenniük, ha életben akartak maradni az ő világukban. Chris tudta, hogy James okos, és megfontolt. Sokáig nem játszhatta már a játékát. Lassan muszáj lesz visszatámadnia, vagy a másik nephilimvadász teljesen kifárasztja, és könnyűszerrel végez vele.

Végül úgy döntött cselez, meg is lepte az ellenfelét. A fiú bal oldala felé indította a támadást, de irányt váltott és megvágta James jobb combját. A vadász hátrább lépett, ahogy a fájdalom átjárta a testét, de nem foglalkozott vele tovább, újra támadott. Chris mellkasára utazott, de elütötte a döfést, mielőtt célba ért volna. Viszont James sem volt rest, azonnal irányt váltott a kardjával, és a csípőjénél vágta meg a fiút. Felkiáltott, inkább meglepetésében, mint fájdalmában, de az ellenfele arcán egy futó, elégedett mosoly suhant át.

Chris megforgatta a kardját, és ismét támadó állást vett fel. Szeretett volna minél hamarabb végezni, ezzel az ostoba harccal. James ügyesen védekezett, de voltak gyenge pontjai. Hiába volt nagyon tehetséges vívó, érződött a korkülönbség, az a négy év, amellyel idősebb volt, és amennyivel régebben forgatott kardot. Chris sokkal tapasztaltabb volt, az élet, és a valódi ellenfelek, élet-halál harcok edzették, Jamesnek ezekből sokkal kevesebben volt része.

Nem akarta megölni, de muszáj volt megsebeznie, legalább annyira, hogy ne tudja folytatni a harcot. James a lába felé döfött, elütötte a kardját, majd a sajátjával a hasa felé szúrt. Nem volt halálos, de fájdalmas igen. A pengéje áthatolt a fiú testén, minden létfontosságú szervet kikerülve, erre ügyelt, nem volt egyszerű feladat, de nem akarta a halálát. James ajkai szétnyíltak a meglepetéstől. Chris kihúzta belőle a fegyvert, és hátrább lépve leengedte. Felemelte a lábát, és tétovázva bár, de hasba rúgta a sérült fiút, aki elterült a földön.

Nem volt ideje tovább sajnálni a tettét, lépnie kellett. Az angyal tüzes börtönéhez ugrott, belenyúlt a lángokba, hogy megragadja az egyik vörös követ. A tűz égette a bőrét, felkiáltott a fájdalomtól, de összeszorította a fogát, és próbálta kizárni. Megragadta a követ, ki akarta rántani, amikor megragadták a vállát, és elhúzták onnan. Chris hátraesett a fűre, és felnézett. Egy férfi állt felette, és vicsorgott. A fogai helyenként hiányosak voltak, a szeménél egy csúnya sebhely húzódott, és szakállas volt. Be akart neki húzni, de Chris gyorsabb volt. A kezében lévő még mindig forró követ a férfi arcába nyomta, mire az felüvöltött, és hátratántorodott.

Ugyanebben a pillanatban több dolog is történt, az angyalt körbevevő tűz eltűnt, a kövek kihunytak, amikor a kirakós egyik darabját kivették. Hirtelen fényár töltötte el a rétet. Lisa változni kezdet. A haja megnőtt, a bokájáig ért, fehér, combközépig érő, selyemruhává változott az öltözéke. De a legrendkívülibb a két óriás, fehéres-bronzos fényben ragyogó, puha tollas szárnya volt, ami a hátából nőtt ki egy pillanat alatt.

Rosie sem volt rest, még a két fiú párbaja alatt Saiker átadta egy egyszerű kis démonvérűnek, aki egy tőrt tartott a torkához. Most megragadta a kezét, és kicsavarta belőle a fegyvert, a vadászt pedig földre küldte, és leszúrta.

Pont akkor, amikor Eric egy előre szaltóval átugrotta a saját börtönének tűzfalát. Rosie lecsatolt egy másik kardot a halott nephilimvadász övéről, és a bátyjának dobta, aki ügyesen elkapta, és már nyitotta is, hogy használja.

Szüksége is volt rá, mert a réten jelenlévő ellenség szinte azonnal reagált. Neki indultak, és megtámadták a három fiatalt. Erickel szemben megállt két a harmincas éveiben lévő nő. Mindkettőnél kard volt, és azonnal a fiúra vetették magukat. A nephilim ügyesen védte ki a kardcsapásokat, az egyiket meg is sebezte, de az mintha észre se vette volna. Végül leszúrta, a fegyver a nő mellkasából állt ki, de az csak lenézett rá, és tovább közeledett fenyegetően felé. A meglepetéstől semmi sem jutott eszébe, csak hátrálni tudott, még nem egy hangos suhintás hangját hallotta, majd fémes villanást látott, és a nő feje a lábai elé gurult. A másik támadója sziszegve fordult meg a tengelye körül, a kard újra lecsapni készült, de már csak a levegőt szelhette, a nő köddé vált.

– Jól vagy? – állt meg előtte a bátyja. Eric bizonytalanul bólintott, de igazából nem néztek egymásra, hanem mindketten a másik mögé kémleltek, nehogy váratlan támadás érje őket.

– Semmi bajom.

– Alacsonyrendű démonok – állapította meg Chris, a lábaik előtt heverő hulla éppen köddé vált. – Undorító egy népség!

– Azok mik? – ráncolta értetlenül a szemöldökét az öcs.

– Amikor egy démon és egy másik démon nagyon szereti egymást blablabla – legyintett Chris. – Érted!

– Sajnos – fintorodott el Eric és kirázta a hideg.

– Sokkal gyengébbek a bukottakból lett démonoknál, szerencsére, de attól még veszélyesek. 

De nem volt nyugtuk sokáig, Rosie sikítása törte meg a pillanatnyi csendet, és az előző két démon helyett akadt még bőven ellenség.