35. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet is, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást!

Puszi :)

35. fejezet

Eric és Ifaril hamar előkerültek, és az angyal mindannyiukat haza szállította. Nem sokkal később Rosie-ék is megérkeztek, de nem voltak egyedül, ők is egy angyal kíséretében értek vissza.

– Jól vagytok? – kérdezte Chris, élesen kihallatszódott az aggodalom a hangjából, még ő maga is meglepődött rajta, mennyire. De azonnal elöntötte a félelem, ahogy meglátta a lányt, a ruháján több méretes vágás is éktelenkedett és rengeteg vér borította a karját és a kulcscsontját is.

– Megvagyunk – felelte kissé erőtlen hangon, de közben a fiúhoz lépett és magához szorította. – Rehail megmentette az életem – motyogta a mellkasába.

– Köszönöm – nézett a vadász hálásan a szőke angyalra, aki csak bólintott válaszként. 

– És mi lesz most? – Eric melléjük lépett, de nem vette le a szemét Ifarilről, ahogy feltette a kérdést.

– Nem húzhatjuk tovább az elkerülhetetlent – kezdte az angyal. – Megkeresem Saikert a pokolban, és megölöm.

Eric felhorkantott, majd felelt: – Mert az olyan egyszerű. Ha besétálsz oda, valószínűleg meghalsz.

– Maradunk az eredeti tervnél – szólt közbe Chris mielőtt az angyal reagálhatott volna.

– És mi az? – nézett rá az öccse.

– Ifaril lefoglalja Saikert, én pedig ellopom a kardot és végzek vele – felelte. Eric egy pillanatig döbbenten nézett rá, majd hangot adott a nem tetszésének.

– Túl veszélyes ez a terv! Legalább hagyd, hogy veletek menjek és segítsek.

– Ha elbukom, a helyembe léphetsz, hiszen úgysem lesz nyugtod Saikertől – nézett rá Chris komolyan. – De ez az én harcom, én segítettem neki megerősödni.

– És mi? – szólt közbe Rosie Chrisnek címezve a szavait – Csak ülünk itt és várjuk a halálodat?

– Rátok is szükségünk lesz, meg annyi nephilimre, ahányra csak lehetséges – felelte a fiú. – Saiker körbevette magát vadászokkal, meg ezekkel a lényekkel, utat kell hozzá törnünk, kell a segítségetek.

– A nephilimek elég sok veszteséget szenvedtek mostanában – mondta Jason –, nem tudom, mennyire hajlandóak támogatni.

– Muszáj lesz nekik – válaszolt Eric –, Saikernek és Johnnak a tervei közt van az elpusztításunk, nem tudunk ebből kimaradni, ezt a Tanácsnak is be kell látnia.

– Csak éppen a Tanács feje jelenleg John apja, Crusader nem fog mellénk állni – állapította meg az idősebb fiú.

– Talán – kezdte Eric –, de nem feltétlen kell a fiáról tudnia, elég, ha meggyőzzük arról, hogy ki akarják irtani a fajtánkat, ebben pedig nem nagyon kételkedhet.

– Muszáj lesz valahogy rávennünk – bólintott Chris. – Holnap meglátogatjuk a Tanácsot, minél hamarabb kell lépnünk, Saiker csak egyre erősebb lesz.

– Elkísérlek titeket – szólalt meg hosszú idő után ismét Ifaril –, hátha jelent valamit egy angyal jelenléte.

Miután megegyeztek mindenki elindult pihenni, holnap hosszú nap vár rájuk és a mai sem volt egyszerű. Chris is ki akart menni a konyhából, de Ifaril megragadta a karját. A fiú meglepetten pillantott fel rá, de az angyal pár percig csak komolyan visszanézett rá. Mikor már senki sem volt hallótávolságon belül, megszólalt.

– Tudod ugye, hogy mi történik veled, ha megölöd Saikert? – kérdezte.

– A Richmond birtok óta sejtem – felelte halkan a vadász.

– Nem fogod túlélni – szorította még jobban a karját az angyal, és végigsimított az arcán. Chris nagyot nyelt és percekig csak nézett a lány szemébe, majd megfogta az arcán végigsimító ujjakat és elhúzta onnan.

– Nem érdekel – suttogta. – Ha magammal viszem őt is, nem bánom – mondta még utoljára, majd otthagyta. Még nem ért fel a lépcsőn, amikor a távozását jelző fény felragyogott, ő pedig a lépcsőkorlátnak dőlt és nagyot sóhajtott. Bár már sejtette, hogy valószínűleg nem élheti túl a robbanást, amivel a démon halála jár majd, de most minden reménye szertefoszlott, mégsem akart visszakozni, meg kellett ölnie Saikert.

*

Ifaril a dombtetőn ücsörgött, a hátát egy öreg, göcsörtös fának vetette. Nézte a domb előtt elterülő várost. Az emberiség csodái. Saiker mindezt elpusztítaná és meg kell akadályozni. Tudta jól, mi a dolga. Az életét is feláldozta volna értük és meg is fogja tenni, úgysincs már értelme. A saját bukását fogja okozni, érezte már egy ideje, a szárnyaiban, hogy nincs már messze…

Éles fény ragyogott fel mellette, majd finoman a vállát érintették óvatos ujjak.

– Tudod, hogy nem segíthetek – hatolt a fülébe az érkező hangja. – Nem, ha ezt az utat választod.

– Nem volt választásom – nézett fel a mellette álló férfira. Gabriel beletörődő sóhajt hallatott, majd végig simított a lány haján. Kék szemei aggodalmasan csillogtak.

– Nagyon sajnálom – felelte. – Az érzelmeket nehéz megtagadni.

– Talán nehezebb elfogadni – fogta meg a férfi elhúzódó kezét és felállt. – Nem akarok többé harcolni a saját szívem ellen, Gabriel.

– De tudod, hová vezet ez – mondta az arkangyal megszorítva a lány kezét. – Nincs visszaút, többé nem segíthetek neked, nem védelmezhetlek. Ha őt választod, megbuksz, lassan elszivárog az erőd, aztán meg…

– Tudom – bólintott Ifaril. – De ezen ráérek aggódni, ha legyőztem Saikert.

– Mindebben sem állhatok melletted – hajtotta le a fejét a férfi.

– Nem hibáztatlak – felelte Ifaril.

– De egy valamit még megtehetek – mondta aztán. – Nem hívom vissza a segítségedre kivezényelt angyalokat, de újakat nem adhatok melléd, tiltják a szabályaink.

– Tudom – bólintott az angyal –, és köszönöm!

Gabriel egy atyai csókot lehelt a homlokára, majd eltűnt.

Még ki sem hűlt az arkangyal helye, amikor ismét megszólították.

– Úgy látszik, mégis találtál kibúvót – jegyezte meg egy hang a háta mögött. Bár gunyoros akart lenni, mégis érződött a fájdalom a hangjában.

Ifaril megfordult és Dethriellel találta szemben magát. A fiú azt a fát támasztotta, amelyik a tövében egy perccel ezelőtt még ő ült. Semmi sem változott rajta, mióta legutóbb látta.

– Mire gondolsz?

– Hallottam a beszélgetésed Gabriellel – lökte el magát a fától és a lányhoz sétált. – Szóval így döntöttél?  

– Egyszer majd talán megérted – suttogta halkan. Dethriel végigsimított az arcán.

– Jobbat érdemelsz – nézett mélyen a szemeibe. Ifaril a férfi kezére csúsztatta az övét és megszorította.

– Szeretem – suttogta. Dethriel felsóhajtott, majd elhúzta a kezét és hátrált egy lépést.

– Megéri a bukást ez a szerelem? – kérdezte. – Tudod jól, hogy mivé válsz idővel.

– Addig van időm, amit kihasználhatok – ellenkezett a lány.

– És aztán? – Dethriel csalódottan nézett rá, elárulva érezte magát. – Aztán mi lesz? Miután démonná válsz? Már nem leszel ugyanaz Ifaril. Mi van, ha megölöd? Vagy rosszabb?

– Megakadályozod – suttogta a lány és közelebb lépett a másik angyalhoz. – Meg akartalak rá kérni, hogyha elvesztem a lelkem, ölj meg. Megtennéd ezt értem?

Dethriel összeszorította az állkapcsát és kerülte Ifaril pillantását. A szemei égették mégsem tudott ránézni. Nem akarta teljesíteni ezt a borzalmas kérést.

– Meg kell tenned – suttogta a lány. – Nem akarom, hogy ártatlanok vére tapadjon a kezemhez.

– És az én lelkiismeretemmel ki törődik? – suttogta a halálangyala. – Szerinted képes vagyok erre? Hogy megöljem azt, akit szeretek?

– Csak te vagy rá képes. – Ifaril a másik angyal álla alá tette a kezét és maga felé fordította az arcát. – Gyűlölöm, hogy erre kell, kérjelek, de nem tehetek mást. Meg kell tenned! Nem akarok gyilkossá válni.

– Tudod – kezdte elfojtott hangon –, jobban szerettem, amikor még egy kis senki voltál, csak egy angyal, aki a holtak nyugalmára figyelt a mennyekben. Gyűlölöm, hogy Gabriel téged választott Emily helyett, hogy téged tett meg a helyettesének.

– Ez volt a sorsom – suttogta Ifaril. Dethriel mélyet sóhajtott, majd bólintott.

– Rendben, megteszem, ha eljön az ideje.