18. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog. Ellenben kérnék valamit, csak tegnap 71 megnyitás volt a blogon, de még a két hetes szünetben is napi 20-at szokott produkálni. Tudom, hogy ez nem takar 71 olvasót, de biztosan nem is 3-4-et, szóval azt szeretném kérni, hogy jelezzetek vissza. Ha valaki nem szeret hozzászólást írni, ott vannak a kis tetszett, nem tetszett gombok a fejezet végén, használjátok kedvemért, mert egyre kevesebb kedvem van megírni a befejezést... Köszönöm!
Másik dolog a blogot most már elérhetitek védett nézettben is, ezen a linken. 
Na, de jó olvasást!

Puszi :)

18. fejezet

Rosie még mindig magához szorította a fiút, döbbentnek tűnt. De Chris állapota javult, nem bugyogott már vér a szájából. Egyenletesen, halkan lélegzett, az arca békésnek tűnt, nem látszott, hogy fájdalmai lennének.

– Mit csináltál? – kérdezte Alex.

– Mesterséges kómába löktem – állt fel a vadász mellől Ifaril, hogy a fiúra nézzen. – Amíg nincs a tudatánál Saiker nem férhet hozzá, de ezzel nem mentem meg az életét, csak időt nyertem.

– Mégis mire?

– Hogy megkeressem a démont és elvegyem tőle Chris vérét – összedörzsölte a kezeit és eltűnt róla az összes vörös folt, mintha misem történt volna.

– Mi mit csináljuk? – kérdezte Jason.

– Fektessétek valami kényelmesebb helyre, mást nem tehettek érte. – Indulni készült, de Rosie megragadta a karját.

– Mentsd meg! – kérte, az angyal bólintott, majd eltűnt.

Alex és Jason a kanapéra tették az eszméletlen fiút. Rosie pedig letörölgette róla a rászáradt vért.

– Eric nem veszi fel – tette el a telefonját csalódottan Alex.

– Menj vissza a Tanácshoz – nézett az öccsére Jason.

– Mi? De mi van, ha szükség lesz rám? – kérdezte döbbenten.

– Mi már nem tudok tenni semmit, csak Ifarilon múlik, de ha nem mész vissza Johnnak feltűnhet a hiányod – magyarázta az idősebb. – Nem lesz gond, mire haza jössz, rendbe jön, Felisz pedig előkeríti Ericet.

– Én... Rendben! – sóhajtott belenyugvóan. – Azonnal hívjatok, ha valami nem stimmel.

– Ha kettesben tudsz maradni apával feltűnés nélkül, mondd el neki, hogy mi történt – tette még hozzá Jason, aztán Alex elment és ketten maradtak.

Rosie a kanapé mellett ült és az alvó fiú arcát simogatta gyengéden. Jason csak most vette észre, hogy a vállai rázkódtak a hangtalan sírástól. Letérdelt mellé és az ölébe húzta a húgát.

– Nem veszíthetem el újra! – zokogott fel Rosie, a könnyei eláztatták a bátyja pólóját.

– Rendbe fog jönni – próbálta nyugtatni, és lágyan ringatni kezdte. – Christopher Laser nem így fogja feldobni a talpát, nem azok után, amin keresztülment.

– Szerinted Ifaril sikerrel járhat? – kérdezte halkan, bizonytalanul.

– Szerintem Saiker bánhatja, hogy Christ vette célba, csúnyán visszafizetünk még neki ezért mind, együtt – szorította magához a húgát, és a kócos hajába csókolt.

Rosie megtörölte az arcát, eltűntetve a könnyeit, majd felállt a bátyja öléből és konyha felé indult.

– Mit csinálsz? – kérdezte Jason.

– Valakinek fel kell takarítani azt a rengeteg vért – felelte halkan. – Legalább lefoglalom magam, ha már nem segíthetek rajta.

*

Chrisnek most az egyszer nem volt igaza Saikerrel kapcsolatban, a démon még mindig a vonattemetőben volt. Azt akarta, hogy Ifaril megtalálja, így nem mozdult onnan. Most nem vesztegette az időt lopakodással, azonnal a démon mögött szállt le.

– Hm, már attól féltem, hogy túl korai volt – jegyezte meg a démon és megfordult, hogy szembekerüljön az angyallal.

– Add ide a vérét! – parancsolta Ifaril, mire a démon felnevetett.

– "Add ide a vérét!" – ismételte gúnyosan. – Ugye nem gondolod, hogy csakúgy idejössz és teljesítem a parancsod?

– Mit akarsz cserébe? – kérdezte az angyal.

– Tudod te azt – penge éles mosolyra húzta a száját és közelebb lépett a látogatójához.

Ifaril elővette az angyaltőrt, amit az ő meggyilkolásához akartak használni, bizonytalanul fogta a kezébe. A démon szeme felcsillant, ahogy meglátta.

– Mondtam, hogy tudod – jegyezte meg. – Ér ennyit a fiú élete? Hogy odaadd a fegyvert, amivel végezhetek veled?

– Honnan tudom, hogy bízhatok benned? – hagyta figyelmen kívül a démon előbbi kérdését. – Hogy odaadod az összes vért, ami nálad van?

– Muszáj, leszel hinni bennem – próbált ártatlanul nézni rá a démon inkább kevesebb, mint több sikerrel. – Na jó, te is tudod, hogyha szereted azt a fiút, és tudom, hogy így van, akkor vállalnod kell a kockázatot.

Ifaril tehetetlenül préselte össze az ajkait, érezte, hogy a düh végigcikázik a testén, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a lidércek megint körülötte ólálkodtak, figyelték minden lépését. Nem húzhatta sokáig, vagy Saiker megunja a várakozást és megtámadja, egyedül pedig nincs sok esélye.

– Legyen! – felelte és a szemébe nézett.

– Tessék? – élvezte ki a helyzetet a démon.

– Odaadom a tőrt, ha átadod Chris összes nálad lévő vérét, az utolsó cseppig.

A démon bólintott, majd kinyitotta a tenyerét, amiben egy fiolányi vér jelent meg.

– Ez az összes? – kérdezte kétkedve Ifaril.

– Milyen kevés mégis mekkora bonyodalmat okozhat! – sóhajtott fel drámaian.

Az angyal a démonhoz lépett és felé nyújtotta a kezét, de mielőtt a várakozó tenyerébe ejtette volna a tőrt, még mondott valamit.

– Ha becsapsz, csúnyán megkeserülöd.

– Az igazat mondom meglepőmódon – nézett a szemeibe Saiker, majd elragadta a tőrt és az angyal markába ejtette a vért. – Christ nem akarom megölni, legalábbis még nem, azt akarom, hogy végignézze minden szerette halálát, hogy megbánja az árulását és visszakússzon hozzám, hogy könyörögjön az öccse életéért és előtte téphessem ki a kicsi Eric szívét, aztán pedig Christ is utána küldöm. Élvezettel fogom nézni a szenvedését!

– Nem fogom hagyni! – felelte az angyal.

– Ó dehogynem – és már felé is szúrt a tőrrel, de Ifaril számított az alattomos támadásra. Megállította a pengét egy nephilim karddal. – Ügyes, de úgyis megöllek!

Hallotta még utoljára a démon hangját, mielőtt eltűnt volna.

*

– Nagy kérés lenne, hogy állj meg? – kiáltotta utána Felisz már sokadszorra, és végre hatása is lett, mert Eric úgy döntött, bevárja. – Azért!

– Nyugi vigyázok magamra – jelentette ki a fiú. – Csak szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

– Figyelj – kezdte a lány –, lehet, hogy követett el hibákat, de téged próbált védeni.

– Hazugságokkal és titkokkal? – háborodott fel ismét.

– Nem mondtam, hogy jó volt a módszer – vonta meg a vállát Felisz. – Ő a bátyád, szeret téged.

– Te is tudtad, nem igaz? – kérdezte aztán Eric. A lány egy pillanatra megdöbbent, majd lehajtotta a fejét, nem tudott a szemébe nézni. – Hát ezt nem hiszem el, mindenki tudta, csak én nem. Te mégis miért nem mondtad el? Utálod Christ!

– Fájdalmat okoztam volna, még nagyobbat, mint ő azzal, hogy elment – felelte halkan a lány. – Nem akartalak bántani.

– Így tényleg sokkal jobb. Menj haza! – nézett a szemeibe gúnyosan, majd faképnél hagyta Feliszt az utcán.

Nem is figyelte, hogy hová megy, egészen addig még oda nem ért. A ház előtt állt, a hajába túrt, majd úgy döntött bemegy. Jó ideje nem volt itt, nem tudta, milyen állapotban hagyhatták itt a házat a démon és a csatlósai.

Az ajtó könnyen kinyílt, a holttesteket elvitték, de fel nem takarítottak, amikor Lisa ide teleportálta ezt nem is figyelte. Mindenütt ott volt a nyoma a harcnak. A falakon és a padlón a rászáradt vér, az övé is ott volt még, ahol Lisa meggyógyította. Most halott lenne, ha akkor nem teszi meg, megmentette az életét.

Felment az emeletre és megkereste a szobáját. Érintetlen volt, nem vittek el innen semmit, pedig úgy tűnt, Saiker kiköltözött, de Lisa dolgait itt hagyták. Végignézett a szobán, az íróasztalon sorakozó könyveken és füzeteken, a sarokba hajított táskáján, kinyitotta a szekrényeket, megtalálta az egyik pólóját, a padlón pedig ott hevert a bálra felvett cipőjének az egyik darabja, azt is a kezei közé vette, majd eldőlt az ágyán.

Nem tudta, miért idehozták a léptei, inkább rémes ötletnek tűnt, mint jónak. Ez a hely csak arra emlékeztette, hogy mit veszített, amitől csak még rosszabb lett és mégis megszállta valami furcsa nyugalom, mintha Lisa még mindig mellette lenne.

Nem tudta, hogy mennyi ideig maradt így, csak léptek zaja ütötte meg a fülét. Azt hitte, hogy Saiker kiköltözött, de úgy tűnik, tévedett. Felállt és az ajtó mellé lépett, hogy meglephesse az érkezőt. Kicsúsztatta a pengét, és amint az illető belépett a nyakának nyomta a kardot. Felisz élesen szívta be a levegőt, ahogy a hideg acél a bőréhez ért, de Eric rögtön leengedte.

– Azt hittem, elmentél – szólalt meg előbb a fiú.

– Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen – felelte a lány magabiztosan. – Miért ide jöttél? – kérdezte aztán komolyabban.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Eric. – Egyedül akartam lenni, hogy gondolkozhassak.

– A tető már nem megfelelő?

– Nincs elég messze a bátyámtól – mondta fáradtan.

– Chrisről jut eszembe, Alex nem rég hívott – kezdte Felisz –, rosszabbul van, Ifaril kómába tette vagy mi, nem igazán értettem.

– Tessék? – döbbent meg Eric és már kint is volt az ajtón.