Megérkeztem a 31. fejezettel, remélem, hogy tetszeni fog. Végre kiderül pár nagy titok, kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e nektek. :D
Most nézem, hogy hétfőn (márc. 30.) 306(!!!!) látogatták meg a blogot, szerintem ennyire sok még egy nap sose volt, nagyon nagyon szépen köszönöm. (összesen egyébként 26307, az is egy szép számocska, köszönöm szépen :))
Szóval a szokásos jó olvasást!
Puszi :)
31. fejezet
Eric és Lisa a
kanapén ültek, Rosie pedig fel-alájárkált, ezzel csak még jobban felidegesítve
a többieket is.
– Utálom, hogy
semmit sem tudok – morogta miközben tett még egy kört. – Mi lehet velük? Vajon
megsérültek? Csak nehogy bajuk essen!
– Nyugodj meg,
Rosie! – szólt rá kedvesen a fiú. – Tudnak magukra vigyázni.
– Remélem,
igazad van – sóhajtott, és ledobta magát melléjük a kanapéra.
– Teljesen
mindegy – szólt közbe egy ismerős mély és utálatos hang a hátuk mögül. – Ti már
úgysem tudjátok meg.
– James! –
mondta ki Eric a fiú nevét, és mind a hárman felugrottak, hogy szembenézzenek
vele.
– De a riasztó
rendszer – kezdte Rosie idegesen.
– Nem tudom –
vonta meg a vállát James. – Csak úgy bejöttem, de hát Christ sem érzékeli, nem
igaz? Lehet, hogy elromlott.
– Mit akarsz
itt? – kérdezte Eric, a keze a kardján pihent.
– Ó, tudod te
azt – lépett közelebb James. – Lisáért jöttem.
– Ahhoz előbb
meg kell ölnöd – vette elő a kardját Eric.
– Szívesen
tenném, de az a helyzet, hogy bérelt helyed van a végjátékban. Ugye milyen
bosszantó? – emelkedett meg a szemöldöke. Reakcióként egy csilingelő kacagás
ütötte meg a fülüket. A nephilimvadász mögül jött, és cipőkopogással
keveredett. Egy alacsony fekete hajú lány lépett James mellé, napszemüveg volt
rajta, de most levette, hogy a szemébe nézhessenek.
– Eric! –
szólította meg, majd egy mosoly terült szét az arcán. – Először nem volt
alkalmam igazán szemügyre venni, de most már látom, hogy tényleg hasonlítotok
Chrisszel, csak jobban meg kell nézni, nem igaz?
– Emily – szűrte
a fogai közt ellenségesen a fiú.
– Látom, örülsz
nekem – jegyezte meg vigyorogva, majd Lisa felé fordult. Nyitotta a száját, hogy
mondjon valamit, de James hirtelen közbevágott.
– Menjünk!
Saiker már vár – akasztott le egy kardot az övéről a vadász.
– Ahhoz lesz
egy-két szavunk – vett elő egy fegyvert Rosie is.
– Enyém Eric,
tiéd a vörös – adta az utasítást James. – Lehetőleg maradjon életben, de pár
ujjtól megszabadíthatod.
– Örömmel –
vigyorodott el Emily, és valami harcra és vérre éhes fény csillogott a
szemében.
James Eric felé
közelített. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, teljesen hideg volt, és
kimért. Még csak gúnyosnak sem tűnt ebben a pillanatban.
– Tudod, ugye,
hogy nem győzhetsz? – kérdezte miközben egyre rövidítette a kettejük közötti
távolságot.
– Lehet, de
megpróbálom – nem lépett közelebb a nephilimvadászhoz, várta, hogy az érjen el
hozzá.
– A bátyádnak
sem sikerült – rázta meg a fejét James.
– Kihozom őt is,
és együtt végzünk Saikerrel, ha az utunkba állsz veled is – mondta fenyegetően
Eric.
– Chrisre ne
nagyon számíts. – Felemelte a kardot, és lecsapni készült. – A ma este után
legalábbis...
– Miről
beszélsz? – kérdezte gyanakodva, de választ nem kapott. James felordított, és
lecsapott a kardjával. Eric egyszerűen kivédte a támadást, és hátrább ugrott a
szoba másik vége felé, ellenfele pedig követte. Újra és újra támadásba lendült,
hátrálásra kényszerítve Ericet. A fiú nem csinált semmit a védekezésen kívül,
csak egyre távolodott Lisától.
Rosie dolga sem
volt egyszerű. Emily nagyon jól bánt a karddal, és nagyon kellett
összpontosítania, ha talpon akart maradni.
Mindketten
eléggé eltávolodtak a lánytól. Lisa nem tudta, mitévő legyen. Úgy tűnt, Eric
állja jobban a sarat, éppen oda akart rohanni Rosie-hoz, hogy segítsen, amikor a
fiú rákiáltott.
– Menekülj!
– De...
– Sorsukra
hagynád őket? – szólt közbe James gúnyos mosollyal.
– Menj már! –
utasította újra. – Ne törődj velünk, csak rohanj!
Lisa érezte,
hogy elöntik a szemét a könnyek, és ki is buggyannak, de nem törődött velünk.
Még utoljára a barátaira nézett, Rosie éppen a padlóra került. Az ajtó felé
hátrált, és sírva követte a fiú utasítását, és elrohant.
– A francba –
szitkozódott James, miközben Erickel harcolt. – Hozd vissza! – adta ki a
parancsot Emilynek oda sem nézve.
– Örömmel –
mosolyodott el a lány, és egy erős ütést mért Rosie tarkójára, aki ájultan
terült el a földön, majd üldözőbe vette a menekülőt.
– Ne! –
kiáltotta Eric. El akarta lökni magától Jamest, de nem tudta. A fiú túl kemény
ellenfél volt, nem tudta ilyen könnyen legyőzni.
Lisa az ajtóhoz
futott, és azon át rohant ki a szabadba. Már lement a nap, csak az utcai lámpák
adtak egy kis fényt. Hirtelen fázni kezdet, de nem törődött vele, csak szaladt
tovább. Kacagást hallott a háta mögül, a sarkon befordulva ijedten nézett
körbe.
Zihálva
lélegzett, az adrenalintól az agya kétszer olyan gyorsan pörgött. Egy pillanat
alatt felmérte a terepet. Végül meglátott három kukát az egyik ház előtt egymás
mellett, és azok mögé bújt el. A sok szemét között óvatosan kémlelt ki, így
tartotta szemmel az utcát. Végül Emily fordult be a sarkon. Pont egy lámpa
előtt állt meg, így Lisa láthatta az arcán játszó éles mosolyt, és a szemei
őrült ragyogását.
– Ennyi lennél?
– kiáltotta el magát a lány nevetve. – Ugye tudod, hogy elfuthatsz, de el nem
bújhatsz? Úgyis megtalállak! – jelentette ki és egyenesen ránézett. Lisa
ijedten lapult le a szemeteskukák mögé, de hirtelen valami megragadta a lábát
és végig rángatta a betonon. Érezte a teste alatt a fájdalmas súrlódást, a
nadrágja kilyukadt egy pillanat alatt, és a térdéről nyúzta már le a bőrt az
aszfalt.
– Hát itt vagy –
nézett le rá Emily. – Mondtam, hogy megtalállak.
De már nem Emily
állt előtte, hanem egy másik lény. Fokozatosan átalakult. A fekete haja megnőtt, és
fakulni kezdet. Elképesztően világos szőke lett, közte pár barna tinccsel. A
szeme zöldje fokozatosan kékké változott, rendkívül világos lett, szinte már
földöntúli. A fekete bőr szerelés fején, egy fehér selyemnek tűnő anyagból
készült rövid ejtett vállú ruha jelent meg. A hátán két szárny rajzolódott ki,
de ezek mintha önmaguk ócska kis árnyékai lennének, annyira halványak voltak,
szinte már áttetszőek.
– Meglepettnek
tűnsz – jegyezte meg az angyal. Lábain nem volt cipő, finoman lebegett a beton
fölött, lábujjai éppen hogy érintették azt. – Nem ismersz meg, igaz? Miért is
ismernél, hiszen csak az életem tetted tönkre.
– Sosem láttalak
ezelőtt – mondta remegő hangon Lisa, bár úgy érezte, hogy ez nem igaz, mintha
elfelejtett volna valamit.
– Biztos? –
hajolt közelebb.
– Én... –
bizonytalankodott a földön fekvő lány. – Mi vagy te?
– Hát nem
egyértelmű? – szakadt fel a torkán egy hisztérikus kacagás.
– Egy bukott angyal
– suttogta Lisa, de ő sem igazán értette, hogy mit is jelent ez.
– Saikernek élve
kellesz – morfondírozott az angyal. – De nem hiszem, hogy haragudna, ha
elvesztenéd a szemed világát.
A kezét a lány
arcára tette, letakarva a szemeit. Fehér fény villant – mit mikor ő gyógyította
meg Ericet –, és égető fájdalom nyilallt a koponyájába. Felsikoltott a kíntól.
Az ujjait Emily kezére kulcsolta, megpróbálta lefeszíteni azt, de nem volt
hozzá elég ereje. Aztán a bukott egyszer csak felüvöltött, és hátrább
tántorodott.
– Te liba! –
kiáltotta, és szitkok armadáját zúdította rá. – Hogy merészelsz megsebezni?
Lisa azonnal
felpattant és ismét futásnak eredt. A lába fájt, az oldala szúrt, a tüdeje
égett, és homályosan látott, de csak szaladt, minél messzebb a lánytól.
– Ezért megöllek
– ordította utána a támadója, és üldözőbe vette ismét, de most repült, nem
futott.
Lisa hiába
próbálta lerázni, egyre közeledett hozzá, lassan be fogja érni. Rémülten
próbált gyorsítani, de a teste kifáradt. Nem bírta már a tempót, elfogyott a
levegője, a térde remegett, úgy érezte, menten összeesik, amikor neki ütközött
valaminek. Még mindig homályosan látott, így csak azt tudta kivenni, hogy ember
alakja van. Megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Kérem, üldöz
valaki. Segítene? – nézett az idegen alak arcába, bár nem tudta kivenni, csak
hogy rövid, sötét hajú, barna bőrű, és borostás az illető, de ennél többet nem
látott belőle, csak elmosódott körvonalakat. Meg egy mosolyt, az idegen
elmosolyodott, ami még jobban megnyugtatta.
– Persze, hogy
segítek. Hiszen egy család vagyunk, igaz kincsem? – kérdezte egy ismerős hang.
– Mester! –
szólalt meg a háta mögött Emily, és meghajolt a férfi előtt.
Lisa lehunyta a
szemét, és félve nézett fel újra. Az érzékei tényleg nem csalták meg, az ő
hangját hallotta. A látása kitisztult, és meglátta őt. Ott állt előtte a férfi,
akinek mindent köszönhetett. A férfi, aki szerette, és mindent megtett érte. A
férfi, aki felnevelte, és vigyázott rá. És a férfi, aki tönkretette az életét,
és most meg akarja ölni. Az apja, vagyis...
– Saiker!
basszus. hát . ez. elég megdöbbentő volt. most komolyan az apja? akkor lehet hogy jól sejtettem hogy az angyal meg anyja xdd istenem de most már csak egy kérdés van. hogy MIÉRT? na jó kettő.. az pedig hogy HOL VAN CHRIS?? :( alig várom a következő részt. siess :)
VálaszTörlésTE JÓ ÉG!!!!!!!!!!! Mi volt ez?? Na jó összekapom magam és megpróbálok egy normális hozzászólást írni.Ez most komoly? Sosem gondoltam volna mindezt.Bár még mindig nem értem hogy Saiker nek miért kellene Lisa.Emily pedig...rá nincsenek szavak.Bár ha emily bukott angyal akkor nem lehetne szárnyai...
VálaszTörlésHuh gyorsan kövit mert meg fogok örülni!!!!!!!!!!!
Na igen, erre számítottam :D
TörlésIgen, Emily bukott angyal, de nálam máshogy vesztik el a szárnyukat, nem hirtelen, hanem szépen lassan buknak meg :)
OMG!!!! NA erre nem számítottam!!!
VálaszTörlésKöszi mindenkinek :)
VálaszTörlésBocsi, hogy csak most reagáltam, nem tudom, hogy maradt el :)