39. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Kicsit késtem, ne haragudjatok!
Jó olvasást!

Puszi :)

39. fejezet

Ifaril figyelmeztette őket, hogy a pokol veszélyes és hogy ne maradjanak le, de nem vette elég komolyan. Nem volt elég körül tekintő és szem elől tévesztette a többieket. Most pedig fogalma sem volt, hogy merről jött és merre kellene mennie. Körbenézett, de hiába minden ugyanolyannak tűnt, ugyanolyan barlangos, sötét utak voltak mindenfelé. Felnyögött tehetetlenségében, amikor is hangokra lett figyelmes. Hirtelen örömében, hogy még sincs egyedül elindult a zajok irányába, eszébe sem jutott, hogy talán nem ez a legjobb ötlet és elővigyázatosabbnak kellene lennie, de túlzottan eluralkodott rajta a pánik ahhoz, hogy átgondolja.

Aztán hirtelen hátulról befogták a száját és visszarántották. Éppen ellenkezni akart, amikor meglátta a hangok forrását, két alsóbbrendű démon vihorászott, a ruhájukat és a kezüket az áldozataik vére borította és mögöttük egy fiú egy széttépett hullát húzott utánuk. Felisz szemei kidülledtek a döbbenttől, a száját befogó kezet továbbra is markolászta, de már nem küzdeni akart ellene, hanem megnyugvást keresett. Szaporán vette a levegőt, de közben valami meglepő nyugalom telepedett rá. Az orrát megcsapta a megmentőjének az aftershaveje, és ahogy túltette magát a kezdeti sokkon a bőréhez érő bőr kellemes és összetéveszthetetlen érintését is felfogta és kiélvezte. Felismerte az illetőt, ezer érintés közül is tudta volna, hogy ki áll mögötte. Kinek az erős mellkasához passzírozódott hozzá és kinek a combja feszült az övének.

Aztán ahogy a démonok nevetését már nem lehetett hallani, a kéz elengedte, és eltávolodott tőle. Felisz megfordult és belenézett a fekete szemekbe, amik érdeklődve és kissé bosszúsan kutatták az arcát.

- Mit keresel itt? - háborgott halkan a fiú.

- Én? - kérdezett vissza a nephilim kábán.

- Persze, hogy te - rázta meg a fejét hitetlenül James. - Kettőnk közül te nem tartozol ide.

- Én? - ismételte Felisz. - Én speciel téged - felelte őszintén.

James szemöldöke a homlokára ugrott és megvakarta a kalapját.

- Nem kellett volna idejönnöd - mondta és a hangjában aggodalom csengett, nagyon is kivehető volt. - Túl veszélyes itt neked, és ha nem én veszlek észre, hanem ők...

- De te vettél észre és nem ők - ellenkezett Felisz. - Egyébként köszönöm! - tette hozzá halkan, de James csak legyintett.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte aztán.

- Nem tudom - felelte ismét őszintén. - Talán csak látni - suttogta szinte hangtalanul.

- Csak látni - ismételte döbbenten a vadász és megragadta a karját. - Ezért ostobán besétálsz ide? Ez a pokol Felisz! Nem a pláza, ahol kileshetsz vásárolgatás közben, mint egy átlagos tinédzser.

- Sajnos nem nagyon jársz plázába, hogy ott találkozzunk - emelte fel a hangját a lány is.

- Az agyamra mész! - jelentette ki haragos James és összefonta a karját a mellkasán.

- Mi lesz most? - kérdezte Felisz kissé félve.

- Hazaviszlek - vonta meg a vállát James, mintha mi sem lenne egyértelműbb.

- Nem, ne - ellenkezett túlzottan is hevesen a lány.

- Miért is? - gyanakodott és közelebb lépett hozzá, mintha onnan megérezhetné, hogy hazudik.

- Mert csak most találtalak meg - blöffölt Felisz.

James nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megdermedt, majd a lányt csendre intve kilépett a sötét lyukból a folyosóra. A nephilim csak ekkor hallotta meg, hogy léptek közelednek.

- James? - torpant meg hirtelen valaki a folyosón. Felisz nem mert kinézni, de hangra egy fiatal tizenéves fiúnak tűnt, aki épphogy elkezdet mutálni.

- Igen? - kérdezett vissza a megszólított haragosan.

- Csak hangokat hallottam - csuklott el a fiúcska hangja félelmében.

- Mint láthatod, itt csak én vagyok - tárta szét a kezeit a vadász, egy pillanatra se nézett Felisz felé, nehogy lebuktassa.

- Igen, látom - bólintott félszegen a kisfiú. - Akkor én megyek is!

- Jól teszed! - helyeselt komoran James, majd csúnyán méregette a sietős léptekkel elszelelő srácot.

- Ijesztő vagy - suttogta Felisz, mire James halkan felnevetett.

- Ez a szerencséd - rázta meg a fejét, majd megragadta a kezét, hogy elhúzza onnan. - Gyere!

- Hová megyünk? - kérdezte értetlenül a lány.

- Olyan helyre, ahol biztonságosabb.

 James csak húzta óvatosan maga után a nephilimet a folyosók útvesztőjén keresztül. Ugyanolyan falak előtt haladtak el a fiú mégis tökéletesen tudta merre tartanak. Egyik kanyarnál sem tétovázott egy pillanatig se. Felisz nem látott semmi különbséget, amiből meg lehetne állapítani, hogy merre is járnak, csak döbbenten figyelte a fiút, ahogy az egyik sarok után a másikon fordul be.

Aztán a sokadik leágazás után megálltak egy ajtó előtt. Több ilyen szobát is elhagytak az útjuk közben, de James nem vett róluk tudomást. Ezt az ajtót viszont kitárta és belökte rajta a lányt. Felisz hirtelen majdnem orra esett, de sikerült visszaszereznie az egyensúlyát. James becsapta utánuk az ajtót, majd gyanakodva nézett rá.

– Miért vagy itt? – kérdezte a fiú.

– Mondtam már – húzódott hozzá közelebb Felisz és a karját a vadász nyaka köré fonta –, látni akartalak.

– Tényleg? Legutóbb kicsit másként gondolkodtál kettőnkről – emelkedett meg a szemöldöke kérdőn. Felisz megrázta a fejét és megcsókolta.

Egy injekciós tűt szorongatott a kezében. Még otthonról az orvosi szekrényükből nyúlta le a nyugtatót. Elég erős volt, kiütné őt pár órára, ami pont elég lenne végre hajtani a tervüket.

Úgy érezte, hogy a fiú minden figyelmét neki szenteli. A hajába túrt és a hátát simogatta. Felisz felemelte a tűt és a vadász combjába akarta szúrni, de az megragadta a csuklóját és kicsavarta azt.

Felkiáltott a fájdalomtól, ami a csontjába hatolt és kiejtette az ujjai közül a fecskendőt, James pedig rátaposott. Az üveg hamar megadta magát a súlyának és a földön szétterült a gyógyszeres folyadék.

– Ne! – kiáltott fel a lány, majd James fekete szemeibe nézett, amik szikráztak a dühtől.

– Nem hazudsz olyan jól, mint hiszed – mondta meglepően színtelen hangon.

– Én… – kezdte Felisz.

– Ki akartál ütni, amíg végeztek Saikerrel, nem igaz? – kérdezte, és még erősebben szorította a nephilim karját.

– Eressz! Ez fáj! – próbálta kirángatni a csuklóját a satuból, de nem jutott semmire. – Meg akartalak védeni!

James lenézően mérte végig, majd közelebb rántotta magához, annyira, hogy a lány a szabad kezével meg kellett támaszkodnia a mellkasán, ha nem akart elesni.

– Nekem nincs szükségem védelemre! – sziszegte az arcába, majd ellökte magától. Kilépett az ajtón, és a lányra zárta.

– Ne! – kiáltott fel Felisz ismét és az ajtónak rontott, de nem tudta kinyitni. – James, nem teheted ezt! – üvöltötte közben pedig az öklével püfölte, de nem engedett neki. A fiú otthagyta őt.

*

Ifaril ment elől, Eric utána, majd a többiek sorban. Hirtelen Rosie és Jason megálltak, amikor az angyal észrevette ezt, vissza akart fordulni, de Eric megragadta a karját.

– Honnan tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte mélyen a szemébe nézve, sejtette, hogy valami nincs rendben a lánnyal.

– Csak érzem. – Tovább akart menni, de a nephilim nem eresztette.

– Mit nem mondasz el? – fordította maga felé Ifaril arcát.

– Én… – kezdte zavartan az angyal – más vagyok, mint ti emberek, tudok idelenn is tájékozódni.

Ezzel otthagyta Ericet és visszalépett Jasonékhez.

– Mi a baj? – kérdezte.

– Felisz eltűnt – felelte Rosie. – Vissza kell mennünk érte.

– Nem! – kapta el a karját Ifaril. – Már bárhol lehet, tovább kell mennünk, majd megtalál minket.

– De… – kezdte Rosie, de Jason leintette.

– Igaza van, Felisz okos lány – nyugtatta a húgát, aki bizonytalanul bólintott, majd az angyal után indult.