2. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a harmadik kötet következő fejezete. Van benne Chris, szóval minden fanjának ajánlom :D
Remélem, hogy tetszeni fog! ;)

Puszi :)

2. fejezet

Gyorsan levágtázott a lépcsőn, a motorjához indult. Megforgatta a sisakot a kezei közt, gondolkozott. Meg akarta találni Saikert, és végezni vele, de egyedül nem képes rá. Kettő próbálkozásból kettő kudarcba fulladt, muszáj lesz segítséget találnia. Tudta is, hogy kire van szüksége, ki segíthetne megölni a démont. Nem akarta belekeverni az öccsét, de muszáj lesz, ha valakinek a hívására reagál az ő lesz. A házra nézett, összeszorított állkapcsán ugrált egy ideg, nem akarta ezt, de elkerülhetetlen volt. Visszaindult a házba, meg sem állt a dolgozószobáig.

- Ide kell hívnunk Ifarilt - nyitott be a férfihez kopogás nélkül.

- Mi? Minek? - nézett fel rá döbbenten az apuka a papírmunkájából.

- Meg tudom találni Saikert, de nem tudom, hogyan kell megölni - lépett közelebb az íróasztalhoz. - Ő talán elmondhatja, hogy hogyan végezhetünk vele.

- Ez nem a te dolgod már Chris - mondta aztán, és hátradőlt a székében.

- Mi? - hökkent meg a fiú. - Ezt hogy érted?

- Chris - mosolyodott el melegen Josh, majd felállt és mellé sétált az asztal elé. - Innentől hagyd az angyalokra.

- Szálljak ki?

- Igen - tette a vállára a kezét megértően -, túl veszélyes, most lehet, hogy visszahoztak, szerencséd volt, de nem tudhatod, hogy legközelebb, mi lesz. Saiker megölt Chris, ezt sose felejtsd!

- Pont ezért nem szállhatok ki - nézett a férfi szemeibe a fiú magabiztosan.

- Bosszút akarsz állni - sóhajtott lemondóan az apuka.

- Nem csak erről van szó - felelte és a hajába túrt. - Igen, jó lenne bosszút állni, nem mondom, hogy ez nincs benne, de láttam, mire képes, Josh. Tudom, hogy már most erősebb, mint a legtöbb démon, segítettem neki megerősödni. Egy angyal erejével legyőzhetetlen lesz.

- Csakhogy nincs angyala - szúrta közbe a férfi.

- Most még - tartotta fel a kezét figyelmeztetően. Jobban ismerte, mint bárki más, de Saiker is őt. Amennyire a hasznára lehet ez az ismeretség, amennyire ő kitalálhatja a lépéseit, annyira a démon is az övéit. Talán tényleg félre kellene állni, lehetséges, hogy igaza van és az angyalokra kellene hagynia, de tudta, hogy képtelen lenne rá. Nem tud ölbe tett kézzel várni, nem, sose menne neki, nem az a fajta.

- Ismerem őt, tudom, hogy van B terve, sőt C is. Ifarilt akarta, sokáig nem is tudtam, hogy miért, még most sem tiszta teljesen, de biztos, hogy van egy pótlék is, valamit kitalált arra az esetre is, ha véletlen az első próbálkozás kudarcba fulladna - magyarázta a fiú. - Saiker okos, túl okos és agyafúrt, még nem győztük le, korántsem.

- Figyelj Chris - sóhajtott a férfi -, ha ebbe belevágsz, nem tudok segíteni, nem védhetlek meg.

- Sosem kértem - nézett rá értetlenül a fiú. - Sőt inkább azt kérem, hogy maradj ki ebből.

- Akkor miért vagy még itt? - vonta össze a szemöldökét a nephilim. - Azt hittem, hogy ez nem az otthonod. Azt hittem, hogy újra eltűnsz.

- Eric miatt - felelte.

- Bele akarod keverni? - kérdezte Josh meglepetten.

- Muszáj lesz - bólintott. - Ifaril kötődött hozzá, amíg ember volt, még mindig van köztük valami, ami idehívhatja.

- Meg akarod idézni? - jött egy hang az ajtó felől. Mindketten oldalra kapták a pillantásukat, Eric állt ott döbbenten és kissé dühösen.

- Eric - szólította meg a bátyja.

- Azt akarod, hogy hívjam ide? - ízlelgette a szavakat a fiú, próbált megbarátkozni a gondolattal. - Megtenné? Idejönne, ha hívnám? - kérdezte és a földet nézte.

- Úgy hiszem, hogy neked van a legtöbb esélyed - felelte a bátyja. Eric hallgatott, egy szót sem szólt hosszú percekig.

- Nos? Mit mondasz? - elégelte meg a várakozást Chris.

- Nem - nézett a szemébe az öccse határozottan.

- Mi? - hökkent meg a nephilimvadász.

- Azt mondtam, hogy nem - ismételte meg. - Nem hívom ide, nem, még miattad sem.

- El kell kapnunk Saikert - ellenkezett a bátyja.

- El is fogjuk, de nem az ő segítségével - mondta Eric, majd sarkon fordult és ott hagyta őket a dolgozószobában. Chris a családfőre kapta a tekintetét, de ő csak tanácstalanul, szintén elképedve nézett rá vissza. A fiú megrázta a fejét és az öccse után szaladt.

Az előtérben érte utol, úgy tűnt, készül valahová.

- Hová akarsz menni? - kérdezte Chris, amint beérte.

- Nem tudom, csak el innen - fordult vissza és a szemébe nézett.

- Ilyen állapotban? - tette karba a kezét. - Túl zaklatott vagy, és a fél világ ránk vadászik, nem mész sehová!

- Mi van? - lepődött meg a bátyja reakcióján.

- Hallottad - eddig fel sem tűnt neki Chris hangjából erősen kiérezhető parancsoló él, de nagyon is ott volt. - Nem hagyod el a házat!

- Nem tilthatod meg - tárta szét a karjait értetlenül Eric.

- Dehogynem - felelte ellentmondást nem tűrő hangon. - A bátyád vagyok.

- Igen, és nem az apám - kelt ki magából a fiatalabb fiú. - A testvérem, akit alig láttam már évek óta, alig beszéltünk, egyszer- kétszer, ha véletlenül összehozott a sors. A bátyám vagy, aki időről időre minden szó nélkül eltűnik és aztán meg elvárja, hogy úgy viselkedjek, ahogy neki tetszik. És mindemellett titkolózol és hazudsz is. Komolyan azt hiszed, hogy ezek után megmondhatod, hogy mit tegyek?

- Igen - felelte határozotton.

- Igen? Miért?

- Ó, nagyon egyszerű okból, mert az öcsém vagy és nem tehetsz ellene semmit - ágált ellene továbbra is. - Az apád pedig meghalt.

- Úgy érted az apánk - javította ki Eric.

- Tudod, hogy értem - hessegette el a kötekedést.

- Igen, tudom, sosem tekintetted az apádnak - fordította ki a szavait. - Saikert viszont annak tartottad.

- Ezt aztán igazán nem vetheted a szememre - húzta fel magát most már az idősebb testvér is.

- És James lett az öcséd is vagy mi?

- Ne nevetess! Ostobaságokat beszélsz.

- Igen? Akkor miért nem ölted meg? - kérdezte.

- Mert nem kellett, hogy több vér folyjon. Ő csak egy kölyök, aki egy démon szeszélyének esett áldozatul, semmi több - magyarázkodott.

- Én öltem miattad - nézett farkasszemet vele Eric. - Meggyilkoltam érted a saját apám.

- És megbántad? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán a bátyja. Ő dobta fel a labdát, Chris pedig kíméletlenül leütötte. Most nem akarta megóvni, valamit sikerült eltörnie benne ezzel a vitával. - Gyerünk, válaszolj! - folytatta, ahogy az öccse hezitált. - Ha akkora nagyfiú vagy, csak el tudod dönteni. Megbántad, hogy engem választottál? Megbántad, hogy megölted a saját apád? Szíven szúrtad, pedig tudtad, tudtad, hogy én nem leszek veled, nem lehetek.

- Hagyd abba! - szűrte a fogai közt Eric mérgesen.

- Miért? - folytatta kegyetlenül Chris. - El tudod viselni nem? Szembe tudsz nézni a tetteiddel, hiszen felnőttél, nincs szükséged rá, hogy vigyázzak rád.

- Miért csinálod ezt? - fogta a fejét Eric.

- Mert hallani akarom - tette a kezét a testvére álla alá és felemelte, hogy a szemébe nézhessen. - Mondd ki, hogy megbántad! Mondd ki és eltűnök! Egy egyszerű szó, gyerünk!

- Megbántam! - kiáltott rá Eric. A fiú maga is megdöbbent azon, amit mondott, nem tudott újra megszólalni, csak nézte a testvére elégedett kék szemeit és fagyos mosolyát.

- Látod? Nem volt nehéz - ütögette meg a fejét finoman a bátyja, mintha dicsérné.

Aztán ellépett tőle felkapta a bukósisakját és az ajtóhoz indult.

- Hová mész? - kérdezte Eric színtelen hangon, még kábán az előbbi vita után.

- Megmondtam, hogy lelépek - fordult vissza Chris. - Elég egyértelműen a tudtomra adtad, hogy nincs rám szükséged.

Nem várta meg Eric válaszát csak kisétált az ajtón. Ennyi bőven elég volt neki mára. Már jó ideje nem aludt, fáradt volt és bármennyire is próbálta titkolni, megviselte, amit ma megtudott. De még el sem indult a motorral, máris nyílt a ház ajtaja.

Rosie döbbenten hallgatta végig a két testvér vitáját a többiekkel, mindenki tanúja volt. Még sosem látta őket így veszekedni, voltak nézeteltéréseik, de sosem vágtak ilyeneket egymás fejéhez. Bár az is igaz, hogy még sosem követett el ekkora hibát Chris, ez a hazugsága nagyon megviselte Ericet és nem csak őt.

De úgy tűnt, hogy a fiú tényleg el akar menni. Felkapta a sisakját, és már ki is indult. Eric nem akarta visszatartani, most nem. Belefáradt a bátyja megtartásába, évekig kereste és városról városra követte, de ennyi volt. Most, hogy itt volt a lehetőségük, hogy együtt legyenek, nem fognak élni vele, tudatosult Rosie-ban. Ezt nem hagyhatta, nem engedhette így el Christ. Mindkettő önfejű, makacs, egyik sem vallaná be, de meg fogják bánni ezt a döntést.

- Chris! - kiáltott utána, de a fiú valószínűleg nem hallotta vagy nem akarta. Elszaladt Eric mellett és a vadász után indult.

Ahogy kilépett az ajtón rögtön megpillantotta, már a motorján ült, éppen a sisakot készült feltenni, hogy elindulhasson. Oldalra kapta a pillantását az érkezőre.

- Menj vissza, mielőtt megfázol - nézett rá halvány mosollyal az arcán, mivel Rosie-t rögtön kirázta a hideg, ahogy kilépett. Hajnal volt és eléggé lehűlt a levegő az éjszaka, ő pedig csak egy lenge pizsamában volt. Próbált aludni a történtek után, de nem ment, nem tudta leállítani az agyát.

- Nem - ellenkezett a lány.

- Te is kezded? - sóhajtott fel Chris és leszállt a motorról.

- Nem mehetsz így el - mondta halkan.

- Miért nem? - emelkedett meg a szemöldöke kérdőn. - Ugye nem hitted, hogy itt maradok családosdit játszani veletek?

- Ne bánts! - lehelte Rosie a gúnyolódást hallva, talán még sem volt olyan jó ötlet utána jönni, de Chris nem reagált, csak nézte őt. - És ne nézz így! - a vadász felkuncogott és felé lépett. Olyan perzselően tudott nézni a szemeivel, mintha mindent látna. Minden gondolatát, minden érzését. Bár ez nem volt nehéz, mindig is olyan volt neki, mint egy nyitott könyv. Jobban ismerte Chris, mint bárki más, pedig alig találkoztak, ellenben nagyon jól tudta, hogy hogyan érez iránta. De a legfájóbb az volt, hogy nem érdekelte, nem akarta viszonozni.

- Miért hogy nézek? - kérdezte már előtte állva, olyan közel, hogy Rosie ki tudta venni az íriszének a mintáját még a lámpafényben is. Így, hogy egy lépcsőfokkal alatta állt meg a fiú, nem volt annyira alacsony hozzá képest. Végigsimított az arcán, mire megborzongott és elmosolyodott. - Mit nevetsz? - kérdezte halkan Chris.

- Csak az jutott eszembe, hogy régen láttalak kesztyű nélkül - mondta a lány, mire a vadász is elmosolyodott.

- Az egyik kezem be van kötve, ha az megfelel - villantotta rá a legszebb féloldalas mosolyát.

- Nem mehetsz el! - Chris felsóhajtott és hátrább lépett. - Tudod, hogy túl makacs hozzá, hogy kimondja, de nem akarja, hogy elmenj.

- Kimondta, hogy mit akar, Rosie - váltott ellenséges hangnemre. - Nagyon is.

- Kiprovokáltad, hogy ezt mondja.

- Kiprovokáltam, hogy kimondja végre az igazat - ellenkezett Chris. - Nem ugyanaz.

- Akkor sem hagyhatod itt - próbálkozott. - Csak méregből mondta azt, amit, nem gondolta komolyan és ezt te is tudod.

- Miért nem hagyhatom itt? Vele vagytok ti, rendben lesz - vonta meg a vállát.

- Csak menekülni akarsz - nézett a szemébe a lány sértetten.

- Nem vagyok idevaló, ezt te is nagyon jól tudod, jobban, mint a többiek. Viszlát Rosie!

Adott egy búcsúcsókot a feje búbjára, és visszalépett a motorjához, hogy elmenjen.

- Ne csinálj semmi ostobaságot! - szólt utána. A vadász ránézett, elmosolyodott, de ezzel cseppet sem nyugtatta meg sőt, majd felbődült a motor és egyedül hagyta a lányt a sötétben.