5. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett az 5. fejezet is. Mivel lassan közeledik a vizsgaidőszak és mostanában kell beadandókat írnom, prezentációkat tartanom, filmet forgatnom és egyebek, nem tudom megígérni, hogy 2 hét múlva ismét jelentkezem fejezettel. Amint tudom hozom, ha mégis késnék, akkor előre is elnézést kérek. De nem húzom tovább a szót, következzék a fejezet,
Jó olvasást!

Puszi :)

5. fejezet

Chris leparkolt a Briece ház előtt. Napok teltek el, mióta elment. Rengeteg időt töltött azzal, hogy információkat szerezzen, de nem talált semmit, pedig felkereste azokat, akik tudhatnak valamit. A veszekedés óta nem beszélt az öccsével, egy darabig állt a motorjának dőlve, muszáj lesz eldobnia a büszkeségét, ha jutni akar valahová.

– Megbánom én még ezt – sóhajtotta, majd megnyomta a csengőt. Az ajtót hamar kitárták, pont a testvére állt előtte.

– Chris! – lepődött meg.

– Öcskös – lépett be az idősebb fiú. – Josh itthon van?

– Az emeleten, miért? – kérdezte, de válaszra se méltatva felsietett a férfihez.

Sürgetően kopogott, majd mikor a nephilim kiszólt, gyorsan belépett.

– Chris – nézett fel rá a férfi, de nem tűnt különösebben meglepettnek.

– Josh – biccentett.

– Sokáig tartott – jegyezte meg, de közben intett, hogy jöjjön bentebb. – Miben segíthetek?

– Próbáltam előkeríteni Ifarilt meg megtudni pár dolgot, de egyikkel sem jártam igazán szerencsével – kezdte a vadász

– Gondolom, van egy terved – szúrta közbe az apuka.

– Természetesen – bólintott. – Volna egy.

– Meg akarod idézni? – gondolkozott el.

– Hát hacsak nem tudod eldönteni, hogy melyik gyermeked a legkevésbé fontos, ezt nem tudjuk véghez vinni – felelt szarkasztikusan a fiú. – Nem áldozok fel még egyszer senkit sem – tette hozzá komolyan.

– Akkor?

– Sajnálom Josh, de nem mondhatom el, nem tudhatja meg senki, csak azt kell kérnem, hogy bízz bennem. Muszáj lesz, mert olyat fogok kérni, ami nem fog tetszeni, nagyon nem – nézett mélyen a szemébe. – Bízol bennem?

– Akkor hát mit kellene tennem? – kérdezte a nephilim komolyan, Chris elmosolyodott és elmondott annyit, amennyit lehetett.

*

- Hogy én? - mutatott magára kétségbeesetten Alex. - Nem, én nem. Nem, ez nem jó ötlet.

- Korban te vagy a következő - nézett a fiára Josh.

- Eric idősebb - ellenkezett továbbra.

- Ha Ericet és Johnt összezárjuk, csak azt nézhetjük majd meg, hogy hogyan végeznek egymással, ezt te is tudod.

- De nincs valami más balek, aki nem ismeri Johnt? Akárki? - próbálkozott Alex kétségbeesetten.

- Menj ki Josh! - nézett a férfire Chris.

- Óvatosan - figyelmeztette az apuka, mielőtt kiment, mire a vadász bólintott.

- Nem fogom bántani - ígérte, majd megvárta még bezáródik az ajtó, és elhalnak a férfi lépteinek hangjai.

- Figyelj - lökte el magát a faltól -, fontos, hogy olyan ember legyen ott, akiben bízhatunk.

- Miért?

- Jamesnek van egy téglája a Tanácsban, nem tudom, hogy ki az, de ki kell derítenünk - nézett rá Chris komolyan.

- Apa már ott van, nem elég? - faggatózott a nephilim.

- Most is muszáj volt kimennie, Crusadernek tett esküje miatt, nem bízhatunk benne, ha kérdez tőle valamit, muszáj válaszolnia, nem tudhat erről az egészről. Túl nagy kockázat lenne beavatni, úgyhogy te sem szólhatsz semmit, de tényleg semmit.

- Én a fia vagyok és köztudottan Eric legjobb barátja, nem bízna bennem senki sem - mutatott magára hitetlenül, mintha Chris elfelejtette volna egy aprócska részletet.

- Te nem vagy gyanús - vonta meg a vállát a vadász. - Kedves vagy, szinte már undorítóan aranyos és jól adod az idiótát. Egy naiv, vicceskedő pojácának tűnsz kinézetre, hidd el, beveszik.

- Most nem tudom, hogy dicsérsz-e vagy kritizálsz - állapította meg Alex elgondolkozva, mire Chris elmosolyodott.

- Mindkettő - vágta rá. - Mennék én, de nem lehet, az nagyon gyanús lenne, és amúgy sem vagyok nephilim, Eric szintén és nem bírnám ezt rábízni, nem tudja magát türtőztetni. Te tökéletes vagy, senki se gyanakodna rád. Pont eléggé odavaló, Annabell halála után pedig nem is meglepő, hogy te veszed át a helyét, hiszen az apád rád hagyja majd a székét, senki sem fog csodálkozni, de hogy bízzanak is benned, na, abban már lesz munkád.

- Kire gyanakodsz? - kérdezte komolyabban a fiatalabb fiú.

- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Chris gondterhelten. - A belső körökből lehet valaki, de nem tudom, ki az. Azt akarom, hogy férkőzz a bizalmukba és tudj meg annyit, amennyit tudsz. Ha van rá lehetőséged utána nézhetsz az iratoknak, feljegyzéseknek is, de egyet ne felejts el, annyit nem ér, hogy bajod essen. Ha gáz van, eltűnsz, amilyen gyorsan csak tudsz, és nem hősködsz, értetted?

- Te aggódsz értem? - emelkedett meg Alex szemöldöke meglepetten.

- Mégis hogy számolnék el az apádnak és az öcsémnek, ha az én ötletem miatt esne bajod?

- Kár! - biggyesztette le szomorúan az ajkait.

- Néha nem tudlak hova tenni - rázta meg a fejét Chris, aztán elszorult a torka és köhögés jött rá. Olyan erővel, hogy majdnem kiszakadt a mellkasa. Ne most! - hunyta le a szemét, tudta, minek a velejárója ez. Lenézett a kezére, véres volt, pár csepp, de az volt, megint vért köhögött fel. Mély levegőt vett és tehetetlenül megrázta a fejét, minden kezdődik elölről.

- Jól vagy? - kérdezte hirtelen Alex, akiről teljesen el is feledkezett.

- Igen, semmi bajom - nézett rá Chris komolyan. - Akkor benne vagy? - kérdezte.

- Rendben - sóhajtott megadóan. A vadász bólintott, majd az ajtóhoz lépett, de Alex utána szólt. - Ne hagyd így itt!

- Mi? - fordult vissza a nephilimhez.

- Ne hagyd itt újra Ericet, főleg ne így, ne szívódj fel csak úgy - folytatta. - Szüksége van rád, főleg most. Nem tudom, képes vagyok-e még egyszer kihúzni a gödörből egyedül, ez most más, mint eddig.

- Nem hagyom itt, nem amíg ezzel nem végeztem. Nem úgy, mint legutóbb - felelt Chris. - Legalábbis remélem - tette még hozzá halkan, de olyan csöndesen, hogy Alex már nem hallotta.

- Próbáltam vele beszélni - mondta még a fiú.

- Mivel kapcsolatban? - kérdezte érdeklődve.

- Lisával... vagyis Ifarillal. Még meg kell szoknom - nevetett fel zavartan. - Próbáltam rávenni, hogy hívja ide, de nem hajlandó rá, hallani se akar róla. Még Feliszt is ráküldtem, de ő szokása szerint mellé állt és védi az újabb csalódástól.

- Köszönöm, de hagyd - kérte Chris. - Már tudom, hogy hogyan csalogassam elő Ifarilt, van egy tervem.

- És jó terv? - érdeklődött a nephilim.

- Azt nem mondanám - húzta el a száját a vadász. - Sőt rám nézve kifejezetten rossz mellékhatásai lehetnek.

- Mit tervezel?

- Nyugi - nézett rá magabiztosan. - Kézben tartom a dolgokat, de jobb, ha nem tudod.

- Csak ne csinálj őrültséget!

- Ezt nem tudom megígérni - felelte Chris. - De volna itt még valami, ha nem sikerülne a tervem, mivel előfordulhat, hogy nem úgy lesz, mint szeretném, akkor keresd meg Vicktorie-t és a többit majd ő elmondja.

- Honnan fogom tudni, hogy nem sikerült? - kérdezte a fiú.

- Halott leszek - jelentette ki nyugodtan.

- És azt honnan fogom tudni?

- Hidd el, tudni fogod - mosolyodott el sejtelmesen Chris. - Ó, és még valami próbáld meg nem szétkürtölni a családban, amit ma mondtam, legfőképp az öcsémnek ne szólj, értetted?

Alex kelletlenül bólintott, majd hagyta elmenni.

Még ki sem hűlt Chris helye a dolgozószobában, máris berontott az öccse és azonnal faggatni kezdte. Alex fel se fogta hirtelen, hogy miket mond neki, még mindig a Chrisszel folytatta furcsa beszélgetés járt az eszében és a terve, hogy vajon mi lehet, na és persze Vicktorie. A lány említésére eszébe jutott, hogy hogyan is váltak el. Utoljára ráüvöltött a vámpírra és elzavarta. Remélte, hogy beválik Chris terve, mert egy mérges nőnél csak egy rosszabbat ismert, egy mérges vámpírnőt.

- Szóval? - kérdezte Eric.

- Hm? Mi? - nézett rá Alex, rá kellett döbbennie, hogy kérdezett tőle valamit, és most várta rá a választ.

- Mit akart tőled a bátyám? - ismételte meg.

- Nem igazán tudom - vakarta meg a fejét zavartan.

- Tervez valamit? - faggatta tovább Eric. - Veszélyes? Miért téged avatott be és nem engem? Mondj már valamit! - kiáltott rá.

- Nem tudom - emelte fel a hangját ő is.

- Hazudsz! - nézett rá csalódottan a legjobb barátja. - Nekem nem tudsz hazudni, látom rajtad, mikor nem vagy őszinte.

- Nem avatott be, igen van valami terve, de nem tudom, mi az - javította magát.

- Akkor mit beszéltetek ennyi ideig?

- Csak arról, hogy én kerülök Annabell helyére, mivel úgyis én veszem át az apám helyét, és megkért, hogy ne te menj, mert ugye korban te jönnél, de csakis azért, hogy ne kerülj John közelében, esküszöm. - Most nem hazudott, csak nem mondott el mindent, ezzel próbálta magát nyugtatni több-kevesebb sikerrel.

- Aha - bólintott Eric, de Alex látta rajta, hogy nem hisz neki. Az arcára volt írva a csalódás, legszívesebb elmondta volna neki, de Chrisnek igaza volt, nem teheti. Valami veszélyesre készül, és ha Eric megtudná, megakadályozná benne, és ha közben baja esne, Chris őt hányná kardélre.

- Kösz, jó barát vagy - fordult meg a fiú, és készült otthagyni.

- Eric - szólt utána.

- Igen? - már nyitotta a száját, hogy elmondja, de nem jött ki hang a torkán, megígérte, hogy nem teszi. Bármennyire is haragszik rá most Eric, ha Chris nem akarta, hogy tudja, akkor jobb, ha nem is tudja meg.

- Bízol bennem? - kérdezte végül.

- Már nem tudom - felelte a legjobb barátja. Alex a döbbenettől nem tudott mit mondani, csak nagyot nyelt, Eric pedig otthagyta egyedül. Pár héttel ezelőtt erre a kérdésre még határozott igen volt a válasza, de most...

4. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a negyedik fejezetet. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de annyi minden jött össze mostanában, hogy nem volt rá időm. De itt van végre!
Jó olvasást!

Puszi! :)

4. fejezet

Eric a nyakkendőjét igazgatta, amikor Alex benyitott és meglepetten mérte végig.

– Veled meg mi történt? – kérdezte a barátja. – Rosie elkapott és öltönybe kényszeríttet?

– Nem – nevetett fel Eric. – Temetésre illik öltönyt venni.

– Temetésre? – képedt el még jobban Alex. – Elmész? Anyáék azt mondták, hogy maradjunk itthon, ők ketten elég, ha elmennek.

– Tudom – bólintott. – De tiszteltem Annabellt, és a Tanács is elvárja.

– Mióta érdekel téged a Tanács? – kérdezte gyanakodva az öccse.

– Miért aggódsz ennyire? – tette Alex vállára a kezét nyugtatóan.

– Ott lesz Crusader – mondta ki a fiú.

– Tudom, de ez egy temetés – felelte magabiztosan. – Sok mindent lehet róluk mondani, de azt nem, hogy meggyaláznák azzal, hogy nekem esnek.

– Veled megyek! – határozta el magát hirtelen.

– Nem – mosolyodott el Eric. – Megleszek.

– Te tudod – egyezett bele Alex kétkedve. – Vigyázz magadra!

A barátja bólintott, majd elindult.

*

Eljött, bár a család előtt nem mutatkozott. Morrisonék semmit se tudtak a kettőjük kapcsolatáról, Annabell még nem akarta elmondani, várta a megfelelő pillanatot, talán jobb is így, hogy nem tudják.

Most csak nézte a gyászolókat és nem igazán tudta, hogy mit is kellene éreznie. Dühöt? Mégis kire legyen dühös? Az öccsére? Alex semmiről sem tehet. A vámpírra? Mi értelme? Nem, nem érzett dühöt. Szomorúnak kellene lennie? Igen, ez egyértelmű, de mégsem volt az, nem igazán. Nem akart bosszút, csak tovább akart lépni, de eddig semmi esélye sincs rá. Csak ürességet érzett, még nagyobb ürességet, mint eddig valaha.

Kivette a gyűrűt a zsebéből, azóta nála van, meg se mosta. Annabell vörös vére még mindig rajta volt, a képébe kiáltotta, hogy nem találhatja meg a boldogságot. Pedig miatta volt minden, miatta utasította vissza a jogos helyét a Tanácsba és adta át az öccsének. Titkolózott az egész családja előtt, mert ő úgy akarta. Csak elment minden reggel és várt a lányra. Várta, hogy mikor van pár szabad perce, hogy együtt lehessenek kicsit, néha csak öt percekre sikerült elszakadnia, máskor órákra. Gyötrelmes volt állandóan várni rá, de most sokkal rosszabb. Tudni, hogy többé nem várhat rá, hogy soha többé nem nevet rá, hogy soha többé nem pirul el, amikor zavarba hozza. Annyira hűvös volt elsőre, közben pedig belül annyira érzelmes és szelíd. Régóta szerette, régebben, minthogy a lány felfigyelt volna rá, de megérte várni. Mindent megért az együtt töltött pár hónap, és ennyi jutott, pár titkos találka, lopott perc. Rémes ürességet érzett, nem érzett gyászt, fájdalmat, csak mintha elvettek volna tőle mindent, semmije se maradt.

Nem mondta el Morrisonéknak, hogy ki ölte meg a lányukat, csak hajtóvadászatot indítottak volna Vick ellen, ami senkinek sem használt volna. A vámpíron keresztül pedig eljutottak volna Chrishez, akire rákenték volna ezt is. Ami bajt hoz Eric, majd rájuk. Nem, nem mondhatta el, hogy mi történt azon az éjszakán, még akkor sem, ha megérdemelte volna a család.

És megint minden ugyanoda jut Chrishez és Erichez, mintha minden kettejükről szólna, mintha köröttük forogna a Föld.

Mérgesen zárta össze az ujjait a gyűrű felett, akkor sem mondhatja el senkinek, még ha rettentően bosszantja is. 

Még mindig haragudott Chrisre a múlt miatt, a közös múltjuk miatt, a barátságuk elárulása miatt. A legjobb barátja volt mielőtt Saiker elrabolta volna és mikor legközelebb találkoztak figyelembe se vette. Pedig őt meggyászolta, és megesküdött, hogy kitalál valamit, hogy megmentse, egészen addig, amíg a fiú keresztül nem nézett rajta. Megváltozott azóta az este óta, ezt nem tagadhatta, miután Chris eltűnt egy csapásra felnőtt.

– Enyhén beteg dolog egy temetést kukkolni – jött egy hang a háta mögül. Nem kellett hátranéznie, hogy tudja, ki osont mögé. Inkább válaszra se méltatta a megjegyzést.

– Miért nem mész közelebb?  

– Miért tenném? – felelt kérdéssel a kérdésre, és hátranézett a másik fiúra.

– Talán mert a mennyasszonyod volt – tárta szét a karját Chris értetlenül.

– Mindig is szeretett téged – suttogta még mindig az egyik fa árnyékának a takarásában, hogy a temetésre összegyűltek ne láthassák meg.

– Inkább gyűlölt – jegyezte meg a vadász. Jason lemondóan felhorkantott. – A te feleséged akart lenni, nem az enyém. Téged szeretett, nem engem.

– Egy szóval nem mondtam, hogy engem nem szeretett – nézett rá hátra újra. – Mindkettőnket szeretett.

Chris közelebb lépett hozzá, és rátámaszkodott az oltalmat adó fa egyik ágára. Pár percig csendben nézte a szertartást. Figyelte, ahogy a koporsó tetejére ráhelyezik az ezüstszínű köpenyt, majd leengedik a sötét gödörbe, és minden jelenlévő szépen sorba egy fehér szellőrózsát fekete szalaggal átkötve rádob a halottra mellé pedig mormol egy imát Gabrielhez. Nephilim temetés. Nem sokban különbözött az emberek temetési módjától.

– Milyen volt? – kérdezte elfúló hangon.

– Rá sem ismertél volna – rázta meg a fejét Jason. – Megváltozott. Kemény lett, és erős. Nem volt már szüksége ránk.

– Régen is erős volt – javította ki Chris.

– Most már el is hitte. De már mindegy, nem? – vágta zsebre a kezét zavartan. – Vége van, meghalt.

– Sajnálom – suttogta.

– Mit? – rivallt rá a nephilim. – Mit? Hogy te kaptál még egy esélyt az angyalodnak hála, ő pedig meghalt? Vagy azt, ami veled történt? Vagy azt, amibe belekevertél minket? Sok mindent kell sajnálnod.

– Azt hiszed, én választottam ezt? – fordult szembe vele Chris idegesen. – Hogy olyan jó érzés? Hogy ezt akartam? Hogy meghaljanak miattam emberek?

– Választási lehetőség mindig van – vette vissza a hangerejét Jason és hátrábblépett.

– Te is megváltoztál – suttogta Chris.

– Felnőttem – vonta meg a vállát Jason.

– Nem úgy értettem...

– Ami veled történt, mindannyiunkat megváltoztatott. Olyan esemény volt, amin nem teheted magad túl egykönnyen, de gondolom, nem érdekelt.

– Persze, hogy érdekelt – ellenkezett Chris.

– Nem látszott – jegyezte meg félvállról Jason. – Nem úgy tűnt, mintha valaha is gondolnál ránk, a régi barátaidra.

– Keresnem kellett volna? – kérdezte Chris. – Vagy mit vártál? Mióta Saiker elvitt, nem is beszéltünk. Ha találkoztunk a kardod akartad belém állítani, vagy semmibe vettél, más opció nem igen fordult elő.

– Megpróbáltalak megölni, igen, de veled ellentétben sosem tudtam volna tényleg megtenni – vetette a szemére Jason.

– Ha meg akartalak volna ölni, már halott lennél – lépett közelebb Chris dühösen.

– Ne nevettess! – nézett vele farkas szemet Jason.

– Kipróbáljuk?

– Nem, egy temetőben vagyunk. Veled ellentétben én tisztelem a holtakat.

Chris hátrább lépett, és oldalra nézett. A temetésnek vége lett, a tömeg szállingózott el. Csak a Morrison házaspár és Jessica maradt. A lány talpig feketében volt. A szemei kisírva, a haja kócos. Chris nem is tudta, de az öccse is eljött a temetésre. Eddig nem vette észre, mert hátul állt, de most a lányhoz lépett. Mondott neki valamit, mire Jessica a kezei közé vetette magát, és ott zokogott tovább.

– Húg a nővér hibájába esett – jegyezte meg Jason fagyosan.

– Csak miattam utálod Ericet? – nézett újra egykori barátjára.

– Nagyban rásegít, hogy a testvéred, de amúgy is az agyamra megy – vonta meg a vállát. – De nem utálom, legalábbis nem annyira, mint szeretném.

– És engem? Engem mennyire utálsz? – nézett a szemébe a fiú.

– Halott vagy a számomra – mondta rezzenéstelen arccal, fagyos tekintettel. Majd megfordult, és Annabell sírhelye felé indult. A Morrison család Erickel már elment.

Nem nézett hátra a régi barátjára csak lépdelt a friss sírhoz. A fehér, tiszta márvány halványan ragyogott a napsütésben, ahogy letette rá a fehér liliomot, amit hozott, Annabell imádta ezt a virágot, a kedvence volt.

– Annabell Morrison – olvasta fel a sírfeliratot suttogva. – Élt 19 évet, milyen keveset.

Ott ült mellette a fűben, szabadnapot kapott mára, ki is használták és együtt töltötték. Órákig tudott volna gyönyörködni a lány látványában, most is belefeledkezett a gyöngyöző nevetésébe.

– Baj van? – kérdezte Annabell és végigsimított a karján, mire Jason felébredt a révedezésből.

– Semmi – mosolyodott el. – Csak egy pillanatra elvarázsoltál – suttogta.

A lány arcát lázrózsák díszítették, zavartan a füle mögé igazította a haját. Mindig összefogva hordta, de a fiúnak mostanában szokásává vált, hogy kilopja belőle a hajgumit, mert így gyönyörűen szétterült a vállán.

– Vagyis – kezdte óvatosan – az apám kérdezett a Tanácsról...

– Értem – suttogta Annabell és lehajtotta a fejét.

– Nemet mondtam – emelte fel az állát a fiú, hogy a szemébe nézhessen. A szemei nagyra nyíltak a döbbenettől, még az ajkai is egy apró o-t formáltak.

– Tényleg? Miért?

– Számomra ez nem olyan fontos, mint neked – mosolyodott el halványan. – Te többet érsz nekem.

– El fogom mondania a szüleimnek – felelte a lány. – Csak még...

– Nem akarlak siettetni, nem azért mondtam – állította le a magyarázkodását, végigsimított az arcán, majd megcsókolta.

*

Eric megállt a hátsósorban, távolabbról nézte végig a temetést. John azonnal kiszúrta, amikor megérkezett, és az apja fülébe súgott. Crusader ránézett, de amikor fia egy lépést tett felé, megragadta a karját és megrázta a fejét, majd mondott még neki valamit, mire kelletlenül, de visszaállt a helyére. Eric sejtette, hogy ez lesz, nem, Crusader nem akart botrányt, ártana a hírnevének.

A szertartás végén megvárta még mindenki elmegy és a családhoz lépett. Mindannyian megviseltek voltak, Jessica borzalmasan festett, de ez érthető volt.

– Őszinte részvétem Mr. és Mrs. Morrison – bólintott a férfi és a felesége felé.

– Köszönjük fiam – válaszolt az öreg, majd Eric a lányhoz fordult, de még meg sem szólalt, az máris a karjai közé vetette magát. Egy pillanatra meghökkent, de végül magához ölelte, nem volt szíve ellökni magától, nem, most nem.