Befejezett történet!

2015. február 20., péntek

28. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a 28. fejezettel. Chris imádók figyelem, Chris a fejezetben :D Remélem, elégedettek lesztek annyi várakozás után. Előre megsúgom, hogy a következő fejezetben is szerepel és most már többet fog, ígérem.
De nem húzom tovább, olvassatok csak! :)

Puszi :)

28. fejezet

Óvatosan bemászott az ablakon. A lány békésen aludt. Gyönyörű barna haja szétterült a párnáján, arca sima volt, és gondtalan, így még fiatalabbnak tűnt. Végigsimított az arcán, mire felnyögött, és megrebbentek a szempillái. Egy pillanatra a lélegzete is elakadt, várta, hogy felébredjen, de ez nem történt meg. Lassan, nyugodtan kifújta a benntartott levegőt, majd hátrább lépett. Leült a szoba sarkában lévő fotelba, és onnan nézte továbbra is. A gondolatai el-elkalandoztak a gondjai felé, de a nyugodt szuszogás közötti apró rezdülések mindig visszairányították az alvóra a figyelmét.
Megpörgette az ujjai közt lévő hosszú, fehér tollat. Selymes volt a tapintása, és csiklandozóan puha. Aznap hozta el, amikor életében először látott angyalt. Azon a szörnyű estén, amikor Saiker bebörtönözte a legcsodásabb lényt, amit valaha is teremtettek. Rémálom volt az az éjszaka. A halott nephilimlány ijedt, kegyelemért könyörgő pillantása még mindig kísértette az álmaiban. Vajon mennyi gyilkosságot bír el az ember lelke, mielőtt teljesen beleőrül a bűntudatba? Néha úgy érezte, hogy nagyon közel áll hozzá, hogy egyszerűen feladja. Elég egyszerű megoldás lenne.
De a lány megmozdult, hánykolódni kezdet, rémálma volt. Chris jobbnak látta, minél előbb távozni, nehogy felébredjen, és meglássa. Bemászott az ablakba, már éppen készült kiugrani, amikor furcsa ötlete támadt. A tollat még egyszer közelebbről megnézte, majd az ablakpárkányra helyezte. Az éjszakai sötétségben halványan derengett. Még egyszer hátranézett Lisára, aki még mindig a rémálmaival viaskodott, majd kiugrott az ablakon. Két emeletnyit zuhant, de ügyesen ért földet. Szinte hangtalanul, és semmi baja sem esett, hála a démonvérnek, és a gyakorlatnak.


A démon elvette az ujját a halántékáról, majd megvágta a kezét.
- Nem is tudtam, hogy éjszakai besurranó lettél. Emlékeztetni akartad, vagy mi volt a célod? Rá akartad venni, hogy higgyen Ericnek? Mindegy - legyintett, amikor a fiú nem válaszolt. Nagyon jól emlékezett erre, ellenőrizte néhányszor esténként, hogy minden rendben van-e. - Tudod-e, mi lesz azzal, aki túl sokat iszik egy démon véréből? - kérdezte, és Chris ajkaira nyomta a sebet. A szája azonnal megtelt a keserű vérrel, nem akart inni, mégis megtette. Lenyelt pár kortyot belőle, nem tehetett mást. - Hát hogy ne tudnád - nevetett fel a démon.
    Chris próbálta ellökni Saiker kezét, de ő sokkal erősebb volt nála. Aztán feladta, tudta, hogy nem győzhet, sőt egy belső hang arra ösztökélte, hogy igyon még, de ellenállt a kísértésnek. A démon megunta, hogy többé nem küzd vele így elvette a kezét a fiú szájától. Úgy döntött, folytatja tovább a kínzását egy másik régi emlékét előhozva.

– Chris – lépett be Josh a szobába –, beszélnünk kell
– Nem várhat? – kérdezte rá se nézve a férfire.
– Nem, most nem ér rá.
    Chris sóhajtva felállt, majd követte a férfit kifelé. Josh a folyosón megállt és szembefordult vele. Egy darabig fürkészte a fiút, de miután semmit sem tudott kivenni a tekintetéből csak fáradtságot, és aggódást, végül megszólalt.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmond, mi történt – mondta végül a férfi. – Elég időt adtam, hogy magadtól tedd meg, de tovább nem várhatok, Eric állapota nem változik. Mi történt veletek? Mi tette ezt veletek?
– Megölte – suttogta Chris.
– Mi? – kérdezte meglepetten, és értetlenül Josh.
– Eric, azt hiszem, megölte – ismételte magát a fiú. – Nem tudom hogyan, de azt hiszem, végzett Saikerrel. Hogy őszinte legyek, nem emlékszem. Minden olyan homályos – dőlt neki fáradtan a falnak Chris. – Arra még emlékszem, ahogy elkap, amikor meg akartam ölni, mert Ericet fojtogatta, de aztán minden olyan zavaros.
– Rosie azt mondta, rengeteg vért vesztettél – segített a férfi, hátha valami fontos dolog az eszébe jut. – Azt mondta, rég hallottnak kellene lenned. És azt is, hogy csak egy vágás talált rajtad, amikor ellátott, egy mély, de közel sem olyan súlyos vágást. Mi történt Chris?
    A vadász lehajtotta a fejét, szégyellte a történteket. Emlékek törtek elő az elméjének elzárt részéből, dolgok, amiket el akart felejteni. A halántékára tapasztotta a kezét, és összegörnyedt a súlyuk alatt. Újból átjárta a fájdalom. Saiker hangja, amit a fejében lüktet, ahogy megragadja, és széttépi a tudatát apró darabokra. A borzalmas kín, ahogy kényszeríti a behódolásra. Eric üvöltése, ahogy arra kéri a démont, hogy eressze el, de Saiker csak nevet rajta. Aztán a vágás... a válasz, hogy hogyan került a kezére. Most nem ő ivott Saiker véréből, hanem fordítva. El is ájult, emlékezett rá, hogy percek estek ki. Azt sem tudta, Eric hogyan szabadult ki, már csak azt látta, ahogy a kardja áthatol a démon szívén, az pedig egy robbanás kíséretében köddé válik. A robbanás ereje mindkettőjük eltaszította. Ericet a falnak vágta, és elvesztette az eszméletét, neki szerencséje volt, ő az ajtónak repült, csak a fa szakadt be a súlya alatt.
– Chris? – szólongatta egy hang ki tudja már mióta. Most felnézett rá, fátyolos volt a tekintete, de még így is látta Josh aggódó arcát. – Ez borzasztó!
    A fiú csak most jött rá, hogy nem csak magában görgette végig újra az eseményeket, hanem ki is mondta, mi történt. Aztán újabb kellemetlen érzés fogta el, mintha gyomorszájon ütötték volna. Köhögni kezdet, a szája elé kapta a kezét, de amikor elvette onnan, nem tudta levenni róla a szemét. Véres volt. A saját vérét köhögte fel. Először az jutott eszébe, hogy talán súlyosabban megsérült, mint hitte, de hamar elvetette ezt a feltevést.
– Mikor ittál utoljára? – szólalt meg Josh kifürkészhetetlen hangon, ő is a véres kezére meredt.
– Mi? – kérdezett vissza rekedten.
– Mikor ittál utoljára Saiker véréből? – ismételte meg a kérdést.
– Miről beszélsz? – próbálta meg otthagyni őt Chris, de Joshnak el kellett kapnia, mert majdnem összeesett.
– Tudok róla, úgyhogy nem kell megjátszanod magad – tartotta meg a gyengéden fiút. – Szóval?
– Nem tudom – rázta meg a fejét, és ellökte magát a férfitől, neki az ajtófélfának, és abba kapaszkodott bele, így háttal került Joshnak. – Nem emlékszem.
– Sejtettem, hogy régen – bólintott.
– Miért? – hunyta le a szemét fájdalmasan, próbált erőt meríteni, gyűlölte ilyen gyengének érezni magát, főleg ha mások is látták.
– Eric ostobaságot tett – kezdet bele Josh. – Ha tényleg megölte Saikert, aláírta a halálos ítéletedet.
– Hogy érted? – szűrte a fogai közt Chris fájdalomtól tompa hangon.
– Régóta próbálunk rájönni, hogy hogyan is tudnánk leszoktatni a nephilimvadászokat, és hogy hogyan tisztíthatnánk meg a véreteket – magyarázta a férfi. – Több kísérletet is tettünk, de mind kudarcba fulladt. Ha nem kaptok vért...
    Chris összeszorította a szemét, és hangosan kifújta a levegőt. Fel kellett fognia a felfoghatatlant, hogy meg fog halni.
– Sajnálom!
– Mennyi időm van még? – kérdezte rekedten. Nem akart gyengének tűnni, mégis megremegett a hangja, amiért átkozta magát.
– Pár hét, pár nap – találgatott a férfi. – Nem tudhatom biztosan.
– Rendben – egyenesedett fel Chris, bár továbbra is úgy érezte, mintha valami elállná a levegő útján, és nem jutna a tüdejébe.
– Ennyi? – suttogta meglepetten Josh. Nem számított rá, hogy ilyen könnyen elfogadja. – Mármint...
– Miért? Mégis mit kellene tennem? – fordult vele szembe. – Tudomásul vettem, mit vársz még? Csapkodjak? Sírjak? Tagadjam? Már régen elfogadtam, hogy nem lesz hosszú életem.
– Chris sajnálom – tette a vállára a kezét a férfi.
– Eressz el! – sziszegte. – Nincs szükségem a sajnálatodra.
    Lelökte Josh kezét a válláról, majd visszalépett a szobába Eric ágya mellé. A férfi követte őt.
– Maradjon köztünk – suttogta Chris.
– Mégis hogyan akarod előle eltitkolni? – nézett végig az eszméletlenül fekvő fiún.
– Amint felébred elmegyek, és nem lát többé – dőlt előre, és kezébe temette az arcát gondterhelten.
– Tudod, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Mégis mit tervezel mondani neki?
– Az legyen az én gondom – kerülte ki a válaszadást. – Megoldom. Egy idő után, majd feladja a keresésem.
– Hogy fogod bírni?
– Magamért nem aggódom – vonta meg a vállát Chris. – Csak...
– Itt kellene maradnod – javasolta Josh. – Itt a kórházban talán találnánk valamilyen megoldást.
– Kösz, de nem egy ágyban fekve, gépekkel és orvosokkal magam körül akarok meghalni – nézett felé a fiú. – És amúgy is, ez egy nephilim kórház, én pedig nem vagyok az. Sosem voltam.

2015. február 7., szombat

27. fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a 27. fejezettel. Remélem, minden rendben veletek.
Végre vége lett a vizsgáimnak :D Hát érdekes volt, pláne, hogy az utóbbi kb. két hetem szabad volt, ami tök jó. Azt hittem, hogy lesz egy csomó időm bepótolni a lemaradást mind az írásban, mind az olvasás, de valami dolgom mindig volt, szóval bocsi.
De nem panaszkodom tovább, inkább olvassatok valami érdekesebbet! Szóval a fejezet...

Puszi! :)

27. fejezet 



Vick egyedül ébredt. A nagy franciaágy üres volt mellette, még meg is volt igazítva az ágynemű. Zavartan támaszkodott fel, és nézett szét a szobában, de a fiú már nem volt sehol. Fel sem ébredt, amikor egyedül hagyta, James elképesztő halkan mozoghatott, ha nem vette észre, hiszen sosem alszik mélyen, ez még Chrisnek is csak egyszer sikerült.
Végül nyögve kikászálódott az ágyból. Körbenézett a ruháit keresve, de megakadt a szeme a vadász tegnapi ingén, ami a szobában lévő egyetlen fotel karfáján nyugodott. A ruhadarabhoz lépett és felemelte. A sötét ing, már nem volt meleg viselője testétől, de az illatát még mindig hordozta. Vicktorie az orrához emelte és mélyet szippantott belőle. Christian Dior parfümöt használt, sosem használna olcsóbbat, vagy kevésbé bódítóan, kellemesen szexit. Gondolt egyet és magára kanyarította a inget. Miután begombolta, megkereste a bugyiját, és kilépett a szobából.
James a nappaliban állt neki háttal. Ismét egy fekete inget viselt, hozzá fekete bőrnadrágot vett, és a kalapja szokása szerint a fején volt. Frissnek és ébernek tűnt. Le is zuhanyozhatott, amíg ő aludt, de nem volt egyedül. Emily állt vele szembe, éppen megbeszéltek valamit. Fekete nadrágot, szürke felsőt, és egy fekete műbőr kabátot viselt szokásos szegecses csizmájával. A lány észrevette őt, és a nephilimvadász is megfordult.
– Ő miért van itt? – kérdezte Emily éles, felháborodott hangon. – Igazán szólhattál volna róla, akkor nem itt beszéljük meg a terveinket, ha tudom, hogy itt van ez a liba.
– Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte James gúnyos félmosollyal, és öntött két pohár whiskyt jéggel, majd Vicktorie felé nyújtotta.
– Ugyan kérlek – legyintett ridegen, és megvetően nézett végig a vámpíron. – Tőlem azzal múlatod az idődet, akivel akarod. Hidegen hagy, csak a tervünk ne veszélyeztesd. Ő pedig határozottan azt teszi.
James elengedte a füle mellett a méltatlankodást, ami egyáltalán nem volt rá jellemző, és továbbra is nyújtotta a whiskyt. Vick végül felkínált italért nyúlt, de félúton megállt a keze, és az éjfekete szemekbe nézett. Valami ismeretlen csibészség csillogott bennük, jól mulatott a bizonytalanságán. – Nincs benne semmi, a whiskyn és a jégen kívül, persze.
Kitalálta a gondolatait, a tegnap este után nem nagyon bízott a vadászban, még annyira sem, mint előtte. Nem lehetett biztos benne, hogy nem kevert-e megint valamit az italába. Vick végül elvette a poharat, pedig úgy tűnt, James már lemondott róla.
– Hahó – csettintett Emily –, még itt vagyok, ha nem tűnt volna fel.
– De feltűnt – mondta nem túl szívélyesen Vicktorie. – Nem lehetnél véletlenül éppen valahol máshol?
– És te szivi? – kérdezett vissza fagyosan, és zöld szemeivel lenézően végigmérte. – Megtetted a dolgod, lassan le is léphetsz. Máshol talán még szükség van a szolgálataidra, egy másik férfi ágyában esetleg.
– Te nyavalyás cafka – indult el felé Vicktorie dühösen, de James közéjük lépett.
– Na, de hölgyeim – mondta mézédes hangon –, húzzátok vissza a karmaitokat. Most nincs rá szükség.
Vick mély levegőt vett, és hátrább lépett. Észre se vette, hogy kibújtak a fogai, csak most, hogy az ajkába vájtak. James végig simított az egyik szemfogán, mielőtt megszólalt.
– Megvárnál a szobában? – kérdezte tőle suttogva. – Van még egy kis megbeszélni valónk.
– Addig lezuhanyozom – vetette fel kelletlenül, nem akart elmenni.
– Tedd azt! – simította a füle mögé a szőke tincseit, ezzel útjára engedve a vámpírt. Még egy utolsó pillantást vetett Emily önelégült képére, majd elindult a fürdőbe, már útközben elkezdte kigombolni az inget, mert tudta, hogy a fiú figyeli.
– Vicktorie is része a tervnek, Emily drága – mondta kioktatóan James. – Örömmel venném, ha nem provokálnád.
– Hogy én? – fújtatott a lány idegesen. – De hát...
James nem hagyta, hogy befejezze, leintette. Vick gyorsan belépett a zuhanyzóhoz, és elindította azt, majd visszasomfordált, és a fülét az ajtóra tapasztotta.
– Ugye tudod, hogy hallgatózik? – kérdezte Emily gúnyosan.
– Vele neked ne legyen gondod – hallotta James határozott válaszát. – Majd én elintézem.
– Nem veszed elég komolyan – ellenkezett. – Lehet, hogy jól néz ki, de akkor is csak Chris egyik kiskutyája, és most feltűnően jóba lett az öccsével.
– Tudom, hogy Vicktorie melyik csapatban játszik – felelt a vadász. – Ha azt mondom, megoldom, akkor megoldom, és te elfogadod. Értve vagyok?
– Csak kezdem látni, hogy te is pasiból vagy. Nem látsz mást csak egy formás hátsót, nagy mellekkel és szép arccal.
– Adtam rá bármiféle okot, hogy kételkedj bennem? – kérdezte James élesen. – Mindent úgy tettem, ahogy megbeszéltük, és ez nem is fog változni. Komolyan kinézted belőlem, hogy egy kis szex miatt mindent feladnék? Tudom, mit veszthetünk.
– Remélem is – hangzott a fagyos válasz.
– Mégis mitől rettegsz ennyire? – kérdezte hitetlenkedve. – Kinek szólhatna, aki árthatna neked? Az angyaloknak? A démonoknak? Más rád úgysem jelent veszélyt.
– Alex megsebesített – suttogta Emily, olyan halkan, hogy Vicktorie még a vámpír érzékeivel is nehezen hallotta, persze ezt nagyban nehezítette a pár méterre tőle csobogó zuhanyzó.
– De meggyógyultál, nem? – hangzott az értetlen kérdés.
– Meg, persze, csak... – léptek kopogása hangzott fel, a lány az ablakhoz sétálhatott.
– Ó, értem. Nem tudtam.
– Az évek során, már el is felejtkeztem róla – folytatta. – Meglepett, hogy ott látom és, hogy megpróbált megölni.
– A nephilimek már csak ilyenek – vonta meg a vállát James. – Sokan nem kedvelnek közülük titeket.
– Meglehet – ejtette a témát. – Szóval visszatérve a tervre...

Mikor Vicktorie kijött a zuhanyzóból, Emily már nem volt ott. James a kanapén ült és a gondolataiba mélyedt.
– Remélem, kellemes volt a zuhany – jegyezte meg gúnyosan, és ránézett.
– Frissítő – lépett elé a vámpír, megállt a kanapé és a dohányzó asztal között.
– Tudod, nem kellett volna pocsékolnod a vizet, a Föld egyes részein szomjaznak.
– Ó gondolom, minden évben támogatod őket egy bizonyos összeggel, idén majd én is megtoldom – ironizált Vick, és letelepedett mellé a fotelre.
– Rendben, majd küldöm a számlát, hogy mennyivel tartozol.
– Mi volt ez az egész? – kérdezte a vámpír komolyan.
– Nem akarsz átöltözni esetleg? – nézett végig a lányon, aki még mindig az ő ingét viselte, ami éppen, hogy eltakarta a kényes részeket.
– Csak nem felizgat? – suttogta a fülébe, majd az egyik lábát James ölében fektette, de a fiú kilökte onnan.
– Egy vadra csak egyszer vadászom – jelentette ki. – Másodszor már nincs benne semmi érdekes.
– Á, szóval mehetek utamra? Ennyi volt? – kérdezte felháborodottan Vicktorie.
– Nem akartalak kidobni, de valami olyasmi. – James gúnyosan mosolygott rá, majd rágyújtott.
– A cigaretta ártalmas az egészségre – mondta bosszúsan a lány.
– Nem ártalmasabb, mint az életvitelem – vonta meg a vállát.
– Akkor ne rövidítsd még ezzel is – vette ki a szájából és összemorzsolta a markában az égő csikket, majd a hamutálba szórta. Nem volt egy kellemes érzés, de már be is gyógyult az égésnyom.
– Mi volt ez az egész James, mit terveztek? – váltott témát.
– Hallhattad – vonta meg a vállát a vadász.
– Eléggé zavaros volt.
– Hát pedig nem fogom elismételni – állt fel James, és az egyik szekrényhez lépett. Kivett egy kardot és visszafordult a lányhoz. A fekete penge kicsusszant a markolatból. Most is úgy csillogott, mint mindig.
– Meg kellene, hogy öljelek – mondta a nephilimvadász, és megforgatta a kardot.
– De nem fogsz – nézett fel rá a vámpír.
– Miért ne tenném? – vonta össze a szemöldökét.
– Már megtetted volna, ha akartad volna – fúrta a tekintetét magabiztosan a fekete szemekbe. – Még mikor Emilyvel összeszólalkoztam.
– Érdekes meglátás. De akkor még nem hallottad a tervünket.
– De tudtad, hogy hallgatózni fogok, egyértelmű volt – folytatta Vicktorie.
James elmosolyodott, majd felemelte a kardot...