10. fejezet

Sziasztok!:)
Megérkezett a 10. fejezet is. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást és további szép hétvégét mindenkinek! :D
Puszi:)

Szilvi

10. fejezet

    Másnap reggel arra ébredt, hogy a párnája egyenletesen szuszog. Felemelte a fejét, és észrevette, hogy egy mellkason fekszik. Egy kéz pedig óvatosan, de biztosan öleli. Végig nézett a "párnáján" egészen az arcáig. Eric mosolyogva figyelte, ahogy feleszmél.
– Jó reggelt! – köszöntötte. Lisa morgott valamit válaszként. – Jobban vagy már?
– Fáj a fejem – motyogta, és kikászálódott az ágyból. – Egész éjjel itt maradtál?
– Hát nem nagyon hagytál más lehetőséget. Ha csak megmozdultam már erősebben kapaszkodtál belém – vigyorgott.
– Sajnálom – fogta a fejét a lány. Tudta, hogy zavarba kellene jönnie, de most valahogy a fejfájása nem hagyta.
– És megígértem, hogy maradok – tette még hozzá Eric komolyabban.
– Miért nem ébresztettél fel? Elengedtelek volna, ha magamnál vagyok – mondta és leült az ágy szélére, mert imbolygott vele a világ.
– Semmiség. Szívesen játszok plüssmacit – jegyezte meg a fiú csibészes mosollyal.
– Haha! – vágott hozzá egy párnát. Amivel csak azt érte el, hogy kitört belőle a nevetés.
– Gyere! – ugrott ki az ágyból, és felkapta Lisát is.
– Hé! Mit csinálsz? – Belekapaszkodott ijedten a nyakába, de Eric biztos kézzel tartotta a térde alatt, és a hátán.
– Amilyen gyorsan ma haladsz. Soha se érünk le. Neked pedig jól esne egy kávé vagy egy aszpirin, esetleg mindkettő, ahogy látom.
– Akkor sem illik elrabolni – nyafogta a lány.
– Hogy mi mindenre nem képesek a plüssmacik – rázta meg a fejét mosolyogva Eric.
– Nagyon elemedben vagy ma – fintorgott a lépcsőn való zötykölődéstől.
    A fiú nem válaszolt, csak vigyorgott. Lisa a mellkasának támasztotta a fejét, és belélegezte az illatát, a kellemes, nem túl erős, férfias illatát. Levendula, bazsalikom, és cédrusfa keveréke volt. Olyan nagy levegőket vett, hogy Eric észrevette a szimatolását.
– Mit csinálsz? – kérdezte.
– Kellemes illatod van – mondta kábán.
– Neked nagyon keresztbe tesz egy fejfájás – nevetett a fiú.

    Végre leértek, és letette az egyik székre.
– Jó reggelt! – köszönt. Lisa rögtön felkapta a fejét. A konyhában egy hosszú fekete hajú nő szorgoskodott, éppen palacsintát sütött. Elég magas volt, és kecses. Amikor pedig megfordult… Tisztára olyan volt, mint Felisz, vagyis gyönyörű, csak idősebb kiadásban.
– Öhm… Jó reggelt! – motyogta Lisa.
– Nektek is – mosolygott, és letett egy nagy adag palacsintát elé.
– Hogy iszod a kávét? – kérdezte Eric.
– Sok tejjel, kevés cukorral – ásította Lisa, és már elé is került egy csésze kávé, mellé egy pohár víz és egy szem aszpirin. – Köszönöm.
– Most mennem kell, a butikban leszek – mondta Stephanie. – Azért 10 előtt rugdosd ki a többieket az ágyból. Sziasztok! – fogadott fiához lépett és belecsókolt a rendetlen hajtömegben.
– Szia! – köszönt el Eric.
– Viszontlátásra Mrs. Briece – reagált Lisa is. Majd Ericre nézett, aki éppen háttal állt neki. Egy szürke pólót, és egy mackónadrágot viselt pizsama gyanánt. – Mennyi az idő?
– 9 – mondta, és leült vele szembe reggelizni.
– Mennyi? – pattant fel Lisa. – Már rég suliban kellene lennem. Úr isten. Sehogy se állok. A ruhám gyűrött. A cuccaim otthon vannak. Nem csináltam házit… – járkált fel-alá, amíg valami keménynek nem ütközött az egyik fordulásnál, a fiú mellkasa volt az.
– Nyugi – ragadta meg Eric. – Oké, elfelejtettem, hogy te suliba jársz. De egy napot te is hiányozhatsz, nem?
    Lisa mélyeket lélegzet, majd visszaült, és folytatta a reggelit.
– De – suttogta. A fiú mosolyogva figyelte. – Mi az? – kérdezte pár perc után.
– Semmi – válaszolt egyszerűen, majd újra neki kezdet a reggelijének.
– Ne csináld már! Mit vigyorogsz? Mondd meg, különben… – nézett a szemébe szúrósan.
– Különben? – emelkedett meg szemöldöke. – Eltángálsz egy fakanállal?
– Akár… Megengedem, hogy választhass eszközt hozzá.
– Ó, milyen kedves – mosolygott.
– Korbács van? – szólt közbe Alex hangja álmosan. – Eric arra bukik – röhögött.
– Megoldható – válaszolt gonoszan vigyorogva Lisa. – Biztosan szívesen kölcsönadod a tiédet. Ugye? De ha már itt tartunk, a bilincseidet is kérem. Úgy igazi a szett.
    Alexben azonnal bent ragadt a szó, csak elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Erictől viszont bezsebelt egy elismerő pillantást, mellette pedig még jót is nevetett. De Eric nevetésébe, két szoprán kacagás is társult. Felisz és Rosie egymás mellett léptek be a konyhába.
– Hát, bátyuskám megszívtad – csapta hátba Felisz Alexet.
– Legalább megtanulja, hogy ne kötekedjen az okosabb, és furfangosabb nőkkel – kacsintott Lisára Rosie, és leült Eric mellé.
– Háh! – horkantott Alex. – Megszólalt a feminista. Azt hiszem, egy kicsit el vagy téved okosság, és furfang terén…
– Lisa – fordult felé Felisz gyorsan, mintha meg akarná akadályozni, hogy a másik kettő összevesszen – Eric mondta, hogy kellene valami ruha. Bármit elvihetsz, amit csak akarsz.
– Rendben. Köszi – mosolygott rá.
– Jason? – kérdezte Rosie.
– Már hajnalban elhajtott – motyogta Alex. – Hallottam a motor hangot.
    Lisa az utolsó szelet palacsintáját mustrálta. Már alábbhagyott a fejfájása, így sokkal jobban érezte magát. Az étel is nagyon ízlett neki, de úgy érezte az utolsó nem megy le. Finom volt a vanília pudingos palacsinta, elég ritkán jut hozzá, csak ha ő készít, de 3 szelet már elég volt. Bár az övé valahogy sosem sikerül ilyen finomra.
– Hagyd csak – szólt Eric, aki észrevette a szemezést. – Steph hajlamos eltúlozni az adagokat.
– Izé… Rendben. Köszönöm.
    Eric máris intézkedett. Elvette előle a tányért, ő is befejezte. Gyorsan elmosta őket. Meg akarta kérdezni, segítsen-e, de addigra már kész is volt mindennel. Rosie csak egy szeletet evett. Felisz kettőt, ellenben Alex lenyúlta azt is, amit a húgai hagytak.
    Rosie megragadta a kezét, és felhúzta az emeletre. Felisz pedig macskát meghazudtoló ügyességgel lopakodott utánuk, ha nem látta volna, hogy jön, nem is sejti, olyan halkan lépett.
A lányok bevezették egy viszonylag apró szobába. Lisa, ha kérdezik tuti azt mondta volna, hogy egy fiú szobája.
    A falak méz barnák voltak, a bútorok feketék. Fekete padlószőnyeg takarta a parkettát. A falakra fegyverek voltak függesztve, kardok, íjak, tőrök. Az egyedüli, ami talán kissé nőiessé tette a szobát, az egy tükör volt. Az ággyal szemben állt, fekete volt a kerete, és nagy volt, nagyon nagy, olyan ajtó nagyságú nagyjából.
– Fürödj le, mi addig kiválasztjuk, mit vegyél fel – lökte be Rosie a szobából nyíló fürdőbe. – Tiszta törölközőt a mosdó alatti szekrényben találsz – kiáltott még utána.
    A fürdőszobának két ajtaja volt, vagyis két ember használhatja, logikázta ki Lisa. A háta mögöttit bezárta, amazt pedig óvatosan kinyitotta. Kíváncsi volt ki lehet a szomszédban. A szobában nem tartózkodott senki, így körbenézett.
    Azonnal rájött, hogy kié. Semmi kétség Rosieé volt. A falak mély bordók voltak, a bútorok fehérek, az elsők a házban. Nem volt benne rózsaszín, pedig számított rá. Nem, a piros, és a vörös dominált. Vörös tüllfüggönyök voltak, vörös ágynemű, vörös szőnyeg. Ízléses volt, csak úgy, mint a többi szoba.
    Gyorsan visszalépett a fürdőbe, majd lezuhanyozott. Sietett, ahogy csak tudott. Becsomagolta magát az egyik törölközőbe, összefogta a haját egy hajgumival, majd kiment. A lányok az ágyon ülve várták, és beszélgettek, de most felé fordultak. Rosie felpattant, és a kezébe nyomott egy kupac ruhát.
– Vedd fel! – mondta mosolyogva.
    Lisa visszahátrált a fürdőbe, és kibontogatta a kupacot. Egy fekete farmer volt benne, és egy piros póló, hozzá egy fekete mellénnyel. Még egy piros övet is kapott, hátha szüksége lesz rá. De még a csukáját is áthozták a másik szobából. Az összes ruhára szinte rá volt írva, hogy soha se, esetleg egyszer viselték.
    Érdekes volt tudni, hogy ezek a ruhák ugyan annak az embernek a szekrényéből vannak, aki kinyúlt pólókat, és kopott farmereket visel. Felkapta magára a ruhákat, a felső tökéletesen passzolt, bár egy kicsit kivágottabb volt, mint kellett volna. A farmer kicsit hosszú volt, de a szabása miatt nem volt furcsa, passzos is volt, teljesen rásimult a lábaira, ami nem volt Lisa stílusa. Felvette a fekete mellényt is az összhang kedvéért, bár ezt egy kissé megszakította az elrongyolódott cipője.
    Rosie divattervező is lehetne, olyan ügyesen válogatta össze a ruhákat. Nagyok voltak egy picit, mégis tökéletesek. Kilépett a fürdőből, és azonnal körbeforgott.
– A hajadat engedd le – utasította, és kirántotta a hajgumiját. – Tökéletes – állapította meg elégedetten Rosie. – Szexi vagy. De az övet miért nem vetted fel?
– Az már sok lenne – mondta pirulva Lisa.
– Rendben, te tudod – rántotta meg a vállát. – Menjünk, Eric már biztosan vár.
    Megragadta a derekát, és kilökte az ajtón. Egyenesen neki egy izmos mellkasnak.
– Hupsz! Bocsi – szabadkozott, és felnézett a fiúra.
– Semmi gond, de most legalább nem kötöttünk ki a földön – villantotta fel a mosolyát Eric. Lisa pedig úgy érezte összerogy a térde.
– Izé… Te… én… menni… hová… öhm… – a ruhájához pirosodott, végül vett egy mély levegőt és végre értelmes mondatott rakott össze. – Miért is vársz te engem?
    Rosie halkan kuncogott mögöttük, Felisz próbálta csitítani, de ez csak még jobban zavarba hozta Lisát. Eric viszont nem törődött a lányokkal, kedvesen mosolygott, mintha nem éppen az előbb csődölt volna be a beszédkészsége a mosolya láttán.
– Elkísérlek egy darabon, amolyan bodyguard leszek. Aztán meg megyek a dolgomra.
– Ó… – suttogta. – Értem. Köszönöm.
– Nincs mit. Hogy van a fejed? – kérdezte, miközben előre engedte a lányt a lépcsőn.
– Sokkal jobban. Már nem érzem úgy, hogy széthasad – mosolygott.
– Ezt örömmel hallom – nyitotta ki neki a bejárati ajtót.
– Öhm… Nem köszöntem el – mutatott vissza a bezáródó ajtóra Lisa.
– Ó, nem is kell. Visszajössz még – villantott fel egy csibészes mosolyt.
– Pfű! Kikészítesz – suttogta nagyon halkan, ahogy meglátta a fiú mosolyát. Eric szemei elégedetten villantak meg egy pillanatra.
– Hogy mondod? – kérdezte még mindig mosolyogva.
– Csak azt mondtam, hogy: hogy, hogy visszajövök? – hazudta Lisa a tőle telhető legjobban.
– Hmm – a fiú felnevetett, majd megszólalt. – Visszajössz, mert csak itt vagy biztonságban.
– De mondtam már, az apám… – Eric felemelte a kezét belefojtva a szót.
– Nem fejeztem be. A dolgom az, hogy beszéljek Chrisszel.
– Rá akarod venni, hogy segítsen – nem kérdezte, kijelentette. Eric nem is válaszolt.
    Egymás mellett baktattak az utcán. Mivel a fiú előre nézett, Lisa nyugodtan figyelte. Aggodalmasnak tűnt. A haja most egészen szőkének tűnt, akár a folyékony arany csillogott a napfényben. Egy sötétszürke, koptatott farmert, és sötétkék inget viselt. Az ujját kissé felgyűrte, és egy fekete bőrkarkötő volt a kezén. Több vágási heg is csúfította a bőrét. De Lisának még ez is vonzó volt. Minden, ami Ericen volt, vonzotta.
– …Rosie? – kérdezte. A lány ekkor eszmélt rá, hogy a fiú kérdezett tőle valamit.
– Hmm? Mi? – rázta meg a fejét hirtelen, hogy felébredjen a kábulatból.
– Ő választotta a ruhákat, igaz? – nézett rá. Lisa végig tekintett magán, majd bólintott. – Gondoltam, te nem így öltöznél.
– Nem, tényleg nem – mosolyodott el félénken.
– Jól nézel ki.
– Tetszik? – emelte rá a tekintetét.
– Igen, de a valódi Lisa jobban – felé lépett, a lány pedig hátrált egészen, amíg egy ház falának nem ütközött. – Félsz tőlem? – kérdezte.
– Nem – suttogta Lisa.
– Nem? Akkor mégis miért hátrálsz? – a falnak támaszkodott, és lenézett rá.
– Én… csak… – bizonytalankodott. – Nem is ismerlek. Magam sem tudom, hogy félek-e.
    Eric szeme összeszűkült miközben végigmérte. Egy ideig a szemébe nézett, majd tovább ment.
– A valódit – kezdte, amint a lány beérte –, amelyik nem vesz fel olyan felsőt, amiből kilátszik a melltartója szegélye. Egyébként szép darab – villantott rá egy hamiskás mosolyt ismét. Lisa pedig azonnal lenézett, és fentebb húzta a felsőjét. Közben pedig a füle hegyéig elvörösödött. – Nem csak te figyeltél ám engem.
– Öhm… – jött zavarba még jobban. – Köszi.
– Mit, hogy szóltam vagy, hogy megdicsértem? – vigyorgott a fiú.
– Hogy megdicsérted – mondta mosolyogva, mikor sikerült leküzdeni a zavarát. Eric elnevette magát, majd megrázta a fejét, és többet nem szólt.

    Egészen az utcasarokig kísérte Lisát, de ott megtorpant.
– Nem jössz tovább? – kérdezte.
– Nem, nem kellene – állt meg zsebre vágott kézzel előtte. – Azt mondtad, hogy Chris és az apád nagy haverok, igaz? Szerintem nem sok jót hallott rólam. Nem akarok balhét.
– Értem – suttogta Lisa szomorúan.
– Visszatalálsz egyedül?
– Igen, azt hiszem. Már egyszer elmentem. De mit mondjak az apámnak? – esett kétségbe hirtelen.
– Találj ki valamit. Okos kislány vagy – mosolygott féloldalasan. – Ez pedig – húzott elő egy fehér tárgyat a nadrágja zsebéből –, ha esetleg bajba kerülnél.
– Mi ez? – vette át Lisa.
– Ez egy angyalkard. Láttál már ilyet, nálam a tóparton – magyarázta Eric.
– És hogyan működik? – forgatta a kezei között értetlenül, nem találta a bekapcsoló gombot.
– Ha veszélyt érzékel, magától kinyílik, de akkor is kitud, ha te akarod, csupán rá kell gondolnod. Tudod használni, a véredben van – előzte meg a következő kérdést.
– Értem. Köszönöm – bólintott, majd megfordult, hogy elmenjen.
– Lisa – szólt utána.
– Igen? – fordult vissza a lány.
– Van okod félni tőlem – suttogta. – Nem vagyok jobb, mint a bátyám.
– Hogy mondhatsz ilyet? – lépett vissza hozzá.
– Így igaz, én is gyilkolok – borzadt el a fiú. Lisa óvatosan megfogta a kezét, és várt, amíg találkozott a pillantásuk, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Démonokat ölsz. Akik ártatlan emberekkel végeznek. Ez nem rossz – az arcára tette a másik kezét, és végig simított rajta.
– Olyanokat is öltem, akik csak félig voltak démonok…
–… és gyilkosok – tette hozzá Lisa. – Ártatlant sosem öltél.
– Ahogy vesszük. Chris minden egyes áldozatának vére az én kezemhez is tapad. Volt rá alkalmam, de nem tudtam megtenni – nézett el újra Lisa mellett.
– Eric, nézz rám – kérte a lány. De nem hallgatott rá. – Nézz rám! – mondta erélyesebben. A fiú ráemelte a gyönyörű, bronzbarna szemeit. Könnyek csillogtak benne, amik nem jöhettek ki soha. – Nem a te hibád. Ha az én bátyám lenne, én is ugyanígy tennék.
    Átölelte amilyen erősen csak tudta. Pár pillanatig nem viszonozta, de végül mégis.
– Lisa… – szólította meg újra.
– Hmm? – nézett fel rá.
– Köszönöm – suttogta csendesen a lány fülébe. Lisa válaszként elmosolyodott. Még egy ideig ölelte, majd mindketten elindultak.

9. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet is.:) Kicsit érzelmesebb lett, mint az előbbiek, remélem, attól még tetszeni fog:D
Jó olvasást kívánok!

Puszi

Szilvi:)

9. fejezet

     Amíg beágyaztak, egyikük se szólt. Aztán Eric sóhajtott egyet, és elindult kifelé, de a szoba közepén megtorpant.
– A baloldali szekrény akad egy kicsit, erősebben kell megrántani. Majd megkérem Feliszt, hogy keressen pár ruhát, amit nem régen nőtt ki. Nem sokkal vagy alacsonyabb. – Újra indulni készült, de Lisa utána szólt.
– Eric… – szólította meg. – Én… Köszönök mindent – mondta végül, bár nem ezt akarta.
– Semmiség – mosolyodott el a fiú, és az ajtóhoz lépett.
    Már kinyitotta, amikor Lisa bátorságot merített, és újra utána szólt.
– A bátyád, igaz? – A fiú megtorpant, és lassan visszacsukta az ajtót.
– Az – mondta feszülten, pár percig némán állt, majd belevágott az ajtóba. Megnyikordult, de nem esett baja.
– Eric? – lépett közelebb félénken Lisa.
    Vigasztalóan megfogta a vállát, de a fiú megragadta a kezét, és maga elé rántotta, neki az ajtónak. Lisa felsikkantott hirtelen jött támadástól, de nem félt.  Olyan közel volt hozzá Eric, hogy érezni vélte a szíve heves dobogását, és meleg leheletét az arcán. Érezte, ahogy a teste az övének feszül. Az ajtónak támaszkodott két oldalt, nem hagyva utat a szabadulásra. Nem mintha Lisa szökni akart volna tőle. Nem szólt csak nézte őt. Jó pár percig néztek farkas szemet. Amikor Eric nyögve hátrább lépett.
– Én hoztam rád a bajt – suttogta.
– Mi? Hogy érted ezt? – arra számított legkevésbé Lisa, hogy Eric magát hibáztatja majd mindenért.
– Nem akar megölni, csak megkeseríteni az életem. Mindig is ezt akarta. Megöli azokat, akik közel állnak hozzám.
– Mi történt? – kérdezte Lisa, és leültette az ágyszélére. Ő, pedig mellé telepedett. – Mondd el, kérlek.
    Eric ránézett. Pár pillanatig nézte, majd sóhajtott, a padlóra szögezte a tekintettét, és mesélni kezdett.
– Chris idősebb nálam – mondta. – A szüleim nagyon boldogok voltak, amikor kiderült, hogy az édesanyám gyermeket vár. Tovább mehet a vérvonal. Az egyik legnagyobb, és leghíresebb démonvadász család leszármazottja vagyok.
    De amikor Chris egy éves lett kétségbeestek. Még mindig nem választották ki. Egy-két hét, maximum hónap után megjelenik a jel a gyermek testén. De nem történt semmi. Apa mindennap megnézte, de semmi. Anyát különösebben nem zavarta, talán még örült is, hogy a gyermeke megússza azt, amin nekik végig kellett menniük.
    Aztán megszülettem én. Már a születésem estéjén megkaptam a jelem, ami szintén ritka. Az apám majd kiugrott a bőréből olyan boldog volt. De onnantól kezdve csak én léteztem neki.
    Alig várta, hogy megnőjek, és elkezdhessen kiképezni. Mindig is mesélt mítoszokat, legendákat démonokról, és az őket legyőző hősökről. Nagyon sokszor volt rémálmom a mesék miatt, Chris pedig mindig megengedte, hogy mellé feküdjek, ha féltem. Az apám mindig azt mondta, hogy egy démonvadász nem fél semmitől. Ez nem igaz – rázta meg a fejét. – Vagy én nem vagyok igazi nephilim…
    Ahogy nőttünk Chris szemében egyre nagyobb volt a szálka. Apa csak velem törődött. Amilyen jó testvérek voltunk, úgy lettünk egyre rosszabb viszonyban. Gyűlölt, amiért elvettem az apját.
    Aztán egyik este, amikor anya dolgozni volt a kórházban, éjszakás volt, apa elaludt a tv előtt, vihar volt kint. Az éjszaka közepén egyszer csak kinyílt a szobaajtó, és egy csuklyás alak lépett be. Megdermedtem úgy féltem, de ahogy beljebb jött bekapcsolódott a riasztó. Ami riasztott, ha a szobánkba démon vagy démonvérű tartózkodik.
    Apa felriadt, és berontott hozzánk. A démon nevetve egy tűzsávval kettészelte a szobát a kettőnk ágya között. Azt mondta válasszon melyik gyermeke a fontosabb. 10 éves voltam, Chris 13. Engem választott. A démon pedig megragadta Christ, és eltűnt.
    A házunk porig égett. Anya apát hibáztatta. Belebetegedett Chris elvesztésébe, teljesen elhagyta magát, semmit se tehettünk, és belehalt a fájdalomba. Így maradtunk ketten, de többé nem tudtam úgy nézni az apámra, mint régen. Fél évvel később a démon visszatért, de nem egyedül. Apának is mérhetetlen nagy bűntudata volt, amiért nem tudta megmenteni.
    Nem is harcolt. A démon könnyen térdre kényszeríttette, Chris pedig megölte. Gondolkozás nélkül szíven szúrta. Utána pedig hozzám lépett, azt hittem, engem is megöl, de csak leguggolt mellém, és a fülembe súgott. "Megkeserítem az életed kedves öcsém." – csak ennyit mondott. Azzal eltűnt.
    Ekkor kerültem Joshékhoz. A szüleim a legjobb barátaik voltak. Ahogy Rosie szülei is. Mint később kiderült, őket is Chris ölte meg. 11 évesen vesztette el a szüleit, és került szintén Brieceékhoz. Azóta egészen beilleszkedtünk.
– És Chris vele mi van? – kérdezte Lisa.
– Próbálom követni, és megállítani, több-kevesebb sikerrel. Sokakat mentettem már meg, de sokszor el is késtem.
– De ha ő nem lett kiválasztva, akkor, hogy lehet ennyire erős és gyors? – ráncolta a homlokát értetlenül a lány.
– Tudod, mi úgy lettünk megjelölve, hogy angyalvért itattak velünk. A félig démonokkal pedig démonvért – magyarázta meg a fiú.
– Vagyis akkor lelketlen gyilkost csináltak belőle – mondta lemondóan Lisa.
– Nem, nem teljesen – suttogta bizonytalanul Eric. – Vannak érzései. Annak, hogy később kapsz démonvért, van előnye, és hátránya is. Előny, a démonok szemszögéből persze: Egy nagyobb gyermek többet bír el, mert erősebb, és nem hal bele a nagy mennyiségbe. Így fél démonként erősebb is lesz. Viszont a hátrány: Megtapasztalta az emberi érzelmeket, és már nem tudja elengedni őket. Ugyanúgy tud szeretni, gyűlölni, mint egy ember. Ugyanúgy érez bűntudatot.
– Meg kell ölnöd, igaz? – Lisa megfogta Eric kezét biztatásképpen. A fiú a kezeiket figyelte, majd felsóhajtott.
– Nem akarom – nézett fel a lányra. – Érez bűntudatot, csak rá kell venni, hogy hallgasson az emberi énjére. Minden gyilkosság után elmegy a szüleink sírjához, vagyis csak az anyánkhoz. Visz neki egy fehér rózsát, és csak ül, és nézi.
– És ha nem sikerül visszatéríteni? Ha megölnéd, sokak életét mentenéd meg.
– A bátyám. Még ha gyűlöl is – fakadt ki Eric. Felállt, tett egy kört a szobában. – Nem tudom megtenni. Volt már rá alkalmam, nem egy, de nem tudtam megölni. Elképesztően hasonlít az anyámra. Én csak a szemét örököltem.
– Mi van, ha egyszer Rosiet öli meg? Vagy Alexet? Feliszt? – állt fel ő is.
– Azt hiszed, nem gondoltam már erre? – nézett rá kétségbeesetten a fiú. – Vagy milliószor. De akkor se vagyok rá képes – megállt Lisával szemben, és úgy nézett le rá. – Bűntudatom is van miatta. De megmentem.
– Én csak… – kezdett bele, de végül elharapta a mondatot.
– Nem fog bántani. Megvédünk – suttogta. Lisa hirtelen megölelte, nem tudta mi vette rá erre, de nem is érdekelte, jó volt őt ölelni, megnyugtató, és biztonságos. Meglepődött, de végül visszaölelt.
– Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy – ölelte szorosan egészen addig, amíg Eric ki nem bontakozott. Egy ideig egymást nézték, de Lisa csak bizonytalanságot látott a barna szemeiben.
– Jobb, ha megyek – lépett az ajtó felé végül.
– Eric… – szólt utána Lisa.
– Hmm? – fordult meg.
– A többiek tudják?
– Nagyjából. Mindent csak Alex tud – mosolyodott el halványan.
– Alex? – emelkedett meg a szemöldöke.
– Ő a legjobb barátom – Eric már megfogta az ajtókilincset. – Ő tud igazán, teljesen mindent.
– Mi az emlék? – kérdezte hirtelen.
– Majd megmutatom egyszer – mosolyodott el végre megint a fiú. – Majd találkozunk – mondta, azzal kilépett a szobaajtón.

    Lisa leült az ágyra. Hát ezt jól elszúrta. Eric biztosan nem örült a kioktatásnak. Egyáltalán, hogy jutott az eszébe, hogy pont ő oktassa ki? Semmit se tud a testvérekről, a barátokról se nagyon van fogalma, hogy a gyilkosságról már ne is beszéljük. Arról aztán tényleg semmit se tud.
    De Eric olyan más, mint a többi fiú, akiket megismert. Azt mondta nem hagyja, hogy baja essen és ő hitt neki. Eric meg fogja védeni. Honnan tudta ezt? Csak érezte, számíthatott rá, tudta.
    Többször végig pörgette a beszélgetést az agyán. Eric sokat szenvedett már eddig. Chris iránt is érzett már valamiféle szánalmat, és abba belegondolni, hogy ha az apjuk másként dönt, akkor Eric lenne most a másik oldalon, borzasztó volt.
    De vajon Chris miért nem volt méltó a jelre? Miért éppen Eric? És neki mi köze van ehhez az egészhez? Ezekre meg még megannyi kérdésre nem tudott felelni, és ez bosszantotta.
    Végül a gondolkodástól álomba merült. Nem is vette észre, hogy a valóság, és a gondolatok mikor váltak bizarr álommá.

٭

    Újra hallotta a förtelmes csöpögést. Újra végig ment a hideg, nyirkos folyosón. Újra lenyomta a nehéz kilincset. És újra meglátta a haldokló angyalt. De most az angyal sírt is. Nem zokogott, csak némán hullajtotta a könnyeit.
– Muszáj segítened! – suttogta.
– Hogyan tehetném? – kérdezte félénken és leguggolt elé.
– A fiú segíthet… Bízz benne! – Lisa hozzáért a szárnyakhoz, mire az angyal megremegett, de fénye erősebb lett. – Ne pocsékold az erőd. Szükséged lesz rá.
– De mit kell tennem? – kérdezte ijedten.
– Menned kell. Mindjárt ideér. Ha itt talál…
– De nem tudom, hogyan segíthetnék.
 – A fiú, a sötét fiú a kulcs. Ő tudja, hogyan segíthetsz, de vigyázz vele. Veszélyes.
    Mintha valami megragadta volna, végig rántotta folyosón, az angyal egyre távolodott. De még látta egy fekete alak sziluettjét, amit elállja az utat közte, és az angyal között.
– Ne kérlek! – suttogta az angyal és felnézett. Messziről látta csak az arcát, de ismerős volt neki. Nagyon is ismerős, csak azt nem tudta, honnan. – Hagyd őket, nem tehetnek semmiről.
A fekete ruhás felnevetett, majd felemelte a kezét, amiben egy kard volt és lecsapott. Felsikoltott ijedtében, de nem tehetett semmit, az ajtó bezárult.

٭

    Lisa arra ébredt, hogy sikít. Fürdik a hideg izzadságban, és sikít. Felült az ágyban, és hangosan zihálni kezdet. Kicsapódott az ajtaja, majd fény gyúlt a szobában.
– Mi az? Mi a baj? – kérdezte Eric miközben gyorsan körbenézett.
    Majd Alex, Rosie, és Felisz is befutott, fegyverekkel a kezeikben. De Lisa egy szót sem tudott szólni. Csak dermedten meredt maga elé, és zihált. Érezte, hogy kitörni készülnek a könnyei. A négy fiatal értetlenül toporgott az ajtóban. Mindegyik fáradtnak, és álmosnak tűnt. Úgy ébredhettek fel a sikításra. De mégis volt bennük egy fajta éberség, az ilyen helyzetekre is fel voltak készülve. Kiképezték őket, hogy bármikor harcra készek legyenek.
– Mi történt Lisa? – lépett mellé Eric.
– Megöli… –  motyogta, és feltört belőle a zokogás. A fiú vállába fúrta a fejét, és sírt.
    Eric értetlenül átölelte, és a hátát simogatta. Josh és Stephanie is befutott végre. A férfi átverekedte magát a gyerekek tömegén, és az ablakhoz sétált. Ellenőrizte, hogy be van-e rendesen zárva. Végül nem talált semmit.
– Shh! Nem lesz semmi baj – ringatta Eric nyugtatóan. – Csak rémálom volt.
– Nem – zokogta Lisa. – Nem csak egy álom volt.
    Josh egy darabig figyelte a két fiatalt, váltott egy hosszabb pillantást a fogadott fiával, majd elment a feleségével együtt. Eric felemelte a kezét, és intett a többieknek is, hogy menjenek nyugodtan. Pár pillanatig haboztak, de végül sorba kimentek. Leoltották rájuk a villanyt, és halkan becsukták az ajtót.
– Ne hagyj itt! – suttogta Lisa, és belekapaszkodott a fiú erős karjaiba.
– Itt maradok, ígérem – húzódott fel mellé az ágyra, és betakarta. Végül a karjai között aludt el, békésen. Nem álmodott rosszat, többet, legalábbis aznap éjszaka nem.

8. fejezet

Sziasztok! :)
Mivel holnap szalagavatóm lesz, így ma rakom fel a nyolcadik fejezetet. Remélem, tetszeni fog, és kapok tőletek pár szót:D
Jó olvasást hozzá! Holnap este meg gondoljatok rám, ha tehetitek, nehogy elrontsam a keringőt:D

Puszi

Szilvi:)

8. fejezet

    Eric elég sokáig elmaradt, így Lisa megengedte magának, hogy körbenézzen a nappaliban. Eléggé zsúfoltnak tetszett, bár meglehetősen nagynak is. Volt bent kanapé, fotelek, kis asztal, tv, és az egyik falat könyves polcok terítették be telis-tele könyvekkel.
    Voltak ott mindenféle könyvek, mindenféle nyelven. Régiek, és újak, szerelmi történetek, és kalandregények, történelmi, és politikai írások, enciklopédiák, és szótárak. Abc sorrendben, de csak az S betűtől, vagyis valahol a házban lehet még több is. Elképesztő mennyi könyvük volt. Jobban felszereltek, mint egy kisebb könyvtár.
    Végül visszaült a kanapéra. Most vette észre, hogy a dohányzó asztalon hever egy könyv, kinyitva, lefektetve. Felvette és beleolvasott. Egy kukkot sem érett belőle, franciául volt. De Victor Hugo nevét azért felismerte, és az oldalakon Mariusés és Cosette-tét is. A nyomorultak. Kinyílt a hátsó ajtó, és nevetés harsant. Lisa rögtön odanézett, de az érkező fiúk nem figyeltek fel rá.
– Felisz még örült is, hogy kijöttél, és elhívtál, csak ártani bírtam a kocsinak – nevetett Alex. – Egyáltalán nem érzem magam férfiasnak mellette – váltott kissé elkeseredettebb hangnemre a fiú.
– Nem csak mellette nem vagy férfias, haver – veregette hátba Eric.
– Az beszél, aki inkább olvasgat szerelmi történeteket, minthogy segítsen megszerelni a kocsit?
– Valakinek művelődni is kell ebben a házban az olyanok mellett, mint te – vágott vissza Eric megjátszott nehezteléssel a hangjában.
– Jól van, oké, nyertél – emelte fel a kezeit. – Holnap este elviszem a kocsit, ha meg tudják javítani persze. Ugye nem gond? Nincs rá szükséged, igaz?
– Nincs, tőlem viheted – rántotta meg a vállát. – Nem megyek sehová.
– Meddig élsz még monogám életet? Amíg li…
    Ekkor megszólalt a csengő, belefojtva a szót Alexbe. Úgy meglepve Lisát, aki éppen elmerült a két fiú tanulmányozásában, hogy elejtette a könyvet. Mindkét fiú ránézett, de még Alex követte a tekintetével a zuhanó könyvet, addig Eric csak őt figyelte.
– Ki lehet az? – kérdezte egyszer csak Alex.
– A vacsora. Nyitom – azzal Eric már el is tűnt a nappaliból.
– Szia! – köszönt neki Alex, és lehuppant az egyik bőrfotelbe. – Örülök, hogy újra látlak.
– Én is örülök – biccentett Lisa.
    Kicsit zavarban volt a fiú társaságában, ennek két oka is volt. Egyrészt, az előbbi szituáció eléggé érdekes volt, főleg, hogy hallotta a beszélgetésüket. Eric biztosan azt hitte, még mindig telefonál valahol, és nem hall semmit. Másrészt, mert a fiún nem volt felső. Már nem mintha nem lett volna szép látvány, sőt inkább gyönyörű. Kidolgozott felsőtest, kocka has, erős karok. De azok után, ami nem rég közte és Eric között történt, vagyis inkább majdnem történt, ez már egy kicsit sok volt neki. Egy félmeztelen fiú.
    A haja megint olyan volt, mint legutóbb, mintha a fejére esett volna a zselés doboz. Szürkéskék szemeit hirtelen az ajtó felé kapta, ahol Eric eltűnt, és most visszatért. Szép szemei voltak, de valahogy mégsem olyan megbabonázóan kékek, mint Chrisnek. Az övéi felejthetetlenek voltak, Alexé inkább átlagosak.
– Tessék – dobott neki oda egy fekete pólót Eric, Alex pedig ügyesen elkapta.
– Kösz – vette fel, és máris jobban érezte magát, ő is, és Lisa is.
– Itt a kaja. Gyertek! – intett és elindult a konyhába.
– Milyet rendeltél nekem? – kérdezte Alex.
– Van gombás, sajtos, sonkás, csípős szószos, meg kitudja még miféle – rántotta meg a vállát a szőke fiú. – A sonkás, sajtos kivételével bármelyiket választhatod – azzal lepakolt az asztalra.
Kinyitogatta a dobozokat, kereste valamelyiket.
– Passzolnád a gombást – mondta Alex, és felült a pultra. Eric anélkül, hogy odanézett volna, elhajította az egyik dobozt, a másik srác, pedig ügyesen elkapta.
– Parancsolj! – tette le Lisa elé az egyik dobozt. – Ülj csak le. Lehet az asztalnál is, csak a majmok szívesebben vannak a magasban – vigyorgott Eric.
– Hé! – vágott egy kanalat a hátának Alex. – Ne sértegess, mert elgyepállak.
– Hú, de félek! – játszotta meg a remegést.
– Ne tegyétek már az agyatokat fiúk – hallatszott egy női hang a konyhaajtóból. – Csak, mert van egy új játékszer, még nem kell összeverekedni rajta.
    Lisa hátrafordult. Felisz dőlt neki az ajtófélfának. Fekete pólót, és egy kopott farmert viselt. A haja megint lófarokba volt kötve. A kezét egy olajos rongyba törölte, és közben kedvesen mosolygott.
– Jó újralátni – intett Lisának. – Elkél még pár nő a házban.
– Én is örülök, hogy látlak – köszönt vissza mosolyogva.
    Felisz Alexhez lépett, és kikapta a szelet pizzát a kezéből, amibe készült beleharapni.
– Hékás! – hördült fel a fiú. – Kislány, tudd hol a határ.
    Felkapta a testvérét, és fejjel lefelé fordította, de Felisz még időben feldobta a pizzát, amit Eric ügyesen elkapott egy tányérral.
– Ne már! – sikoltotta kézen állva. – Eressz el!
– Mindig ezt csinálják – rántotta meg a vállát Eric. – Sőt most még visszafogják magukat.
    Felisz szétnyitotta a lábait, majd a bal kezével, megrántotta a bátyja nadrágját. Enyhült a lábain a szorítás, kirántotta őket, majd felegyenesedett, és hátracsavarta Alex kezeit, aki felüvöltött fájdalmában.
    Aztán Erichez sétált, és elvette a pizzáját.
– Köszönöm – mosolygott, és leült az egyik székre. Alex pedig morogva vissza a pultra. – Anya szólni fog.
– Nincs itthon – vetette oda a fiú flegmán, talán kicsit sértődötten.

    Pont végszóra betrappolt egy magas, barna hajú férfi is a konyhába. Markáns arca borostás volt, szemei ugyanolyan kékek, mint a fiának, és a lányának. Hangja pedig mély volt és reszelős, amikor megszólalt:
– Tűntesd el a hátsód onnan, drága fiam, mielőtt anyád meglátja – mondta megjátszott apai szigorral, Alex, pedig leugrott a pultról. Majd a férfi Lisához fordult. – Szervusz! – nyújtott kezet. – Josh vagyok, a családfő.
– Lisa. Örvendek – fogadta el a felé nyújtott jobbot.
– Gondolom, az itt léted azt jelenti, hogy megváltozott a hozzáállásod a történtekhez.
– Öhm… Igen – suttogta zavartan.
– Mi történt? Ha szabad megkérdeznem, persze – ült le vele szemben.
– Hát… – nem tudta, hogyan kezdje, de Eric kisegítette.
– Chris elment hozzá, és küldött nekem egy fenyegető üzenetet Lisa közvetítésével – foglalta össze tömören.
– Hogy? – húzta fel a szemöldökét a férfi. Nem nézett Ericre, végig Lisán tartotta a pillantását, aki viszont megpróbálta kerülni a szemkontaktust. Nem tudta megmondani miért, de zavarta az átható tekintet.
– Hogy kicsinál, ha nem húzok el innen – mondta könnyedén.
– Háh! – horkantott Alex. – Milyen kedves…
– Mióta figyelmezted téged? – kérdezte Felisz. - Eddig is ki akart nyírni, nem?
– Nem – mondta Josh. Mindenki értetlenül nézett rá, csak Eric nem. Alex is csak egy pillanatra kapta az apjára a tekintetét, majd fogadott bátyját fürkészte.
– Hogy érted ezt, apa? – kérdezte Felisz. De Josh meg se hallotta, csak Ericet figyelte. Aki babrálni kezdet az egyik késsel, és beleállította a vágódeszkába. Pár percig csend uralkodott a szobában, csak Eric zörgését a késsel lehetett hallani. Végül ő elégelte meg ezt a kínos, zavart csöndet.
– Oké! – vett egy mély levegőt a fiú, és Lisára mosolygott. Bár ezen most látszott, hogy nem őszinte. – Végeztél? Akkor megmutatom a szobád – és kiindult a konyhából.
– Eric – szólt utána Felisz gyengéden, de nem reagált, mintha nem is hallaná.
– Eric – mondta parancsolóan az apa, de most sem akaródzott meghallani. – Eric Laser! – mennydörögte Josh. A fiú megtorpant. Mérlegelte a helyzetet. – Gyere ide vissza, most.
– Nem akarok erről beszélni – szűrte a fogai között, háttal.
– Rendben, majd később – válaszolt pár pillanat múlva megenyhülve.
– Jössz már Lisa? – szólt hátra nem túl kedvesen, aztán tovább indult.

    Lisa értetlenül nézett körbe, de mindenki csak Eric hűlt helyére meredt. Végül fogta magát, és utána indult. Fent az emeleten, a lépcsőkorlátnak támaszkodott, amikor utolérte.
– Na, végre! Gyere! – morogta és intett Lisának.
    Követte Ericet a fiú szobájáig, oda ment be, a lány értetlenül követte.
– Ez a te szobád – jegyezte meg.
– Micsoda elmés megállapítás – morogta és a szekrényben kezdett kutakodni.
– Jól van, na, azért nem kell bunkónak lenni – tette keresztbe a kezét a mellén sértődötten Lisa.
– Bocsánat – fordult vissza. – Csak ágynemű huzatért jöttem be.
– Hol van a szőnyeged? – ráncolta a homlokát a lány.
– A tisztítóban. Koszos lett – válaszolt egyszerűen.
– És mi történt a szekrényeddel? – vette észre a beszakadt bútort is. – Mi történt itt? Rohamosztagosok voltak itt bevetésen, vagy mi a szösz?
– Egy kis baleset – rántotta meg a vállát, el sem mosolyodott, mintha Lisa nem is próbált volna meg viccelődni. Felkapott egy fekete-fehér kupacot, majd átsétált a kettővel arrébb lévő szobába. – A vendégszobánk – mutatott körbe. – Nem nagy durranás, de megteszi.
– Nagyon szép! – mosolyodott el Lisa.
    A falak krémszínűre voltak festve. Volt bent két fekete szekrény, egy fekete ágy és egy fekete kis asztal. A függönyök lila tüllök voltak. Az ágyat egy lila pléd takarta, két lila, és egy krémszínű párnával. A szőnyeg viszont fekete volt, és nagyon puha.
– Rosie rendezte be – jegyezte meg Eric. Majd hozzálátott a huzatfelhúzáshoz.

7. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 7. fejezetet. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi

Szilvi:)

7. fejezet

    Aznap nem mozdult ki többet a szobájából. A láncát szorongatva, úgy döntött holnap iskola után elmegy Erichez. Fájt a feje, és szédült. Több helyen kék-zöld foltos lett Chris szorításától. De mégis jól érezte magát, örült, de közben félt is. Nem igazán tudta ezt mire vélni.
    Vacsoránál nem sokat beszélt az apjával. De végre felengedte a szobafogságát. Nem mondta, hogy Chris megtámadta egy fekete karddal, vagy egy csavarhúzóval, esetleg egy fogóval, így valamennyire megnyugodott.
    Este nehezen aludt el. Sokáig forgolódott. Amikor pedig elbóbiskolt rögtön rémálmai lettek. Mindig Chris volt benne, amint elvágja Eric, vagy az apja torkát. Mikor végül pár percnél hosszabb időre sikerült elaludnia, valami nagyon furcsát álmodott.
    Egy sötét folyosón járt. Nyirkos volt, és hideg. Valahonnan víz csöpögött, legalábbis remélte, hogy az. Követte a hangot, a csöpögést. Olyan baljóslatú volt, olyan ijesztő. Félt álmában, rettentően. Nagyon fázott, jobban összehúzta magán a pulóvert. Az áthatolhatatlan sötéttől nem sokat látott, szinte semmit, csak kartávolságig. Csak ment előre, nem állt meg, nem nézett körbe. Egészen a folyosó végén lévő nagy vasajtóig gyalogolt.
    Rátette a kezét a rozsdás kilincsre, nehezen, de sikerült lenyomnia. Nyitva volt. Nyikorogva kitárult. A csöpögés hangosabb lett, ahogy belépett. Ijedtében sikítani akart, de a torkára fagyott a szó.
    Egy barna hajú lány volt a szobában. Fejét lehajtotta, alig élt. Kezei a falhoz voltak rögzítve rövid láncokon. Lábain súlyos bilincsek. De, ami a legmeglepőbb volt, két szárny állt ki a hátából. Fehér, puha tollai voltak, kicsit bronzos, fehéres színben ragyogtak. Vagyis inkább pislákoltak.
    A csöpögés pedig, az az iszonyatos csöpögő hang, amit hallott, nem más volt, mint az angyal vére. A csuklóiból szivárgott kis vörös tavakká gyűlve a földön. Erőtlenül lógott a feje, a kezei. Csak azért nem csuklott össze, mert szorosan rögzítette a bilincs. Hosszú haja a bokájáig ért, de most lucskos volt a vértől.
    Úgy tűnt nincs magánál, de ahogy közelebb lépett, az angyal megszólalt.
– Segíts! Kérlek! – suttogta fájdalomtól rekedt, de mégis fényes hangon, majd elkezdte felemelni a fejét…

٭

    Lisa zihálva ült fel az ágyon. Patakokban folyt róla a hideg izzadság. A takarója összegyűrve. Az ablaka tárva nyitva, besüvített rajta a szél, táncoltatva a függönyöket. Fázott.
    Odament, hogy becsukja. Ahogy behajtotta az ablakot, valami lezuhant belőle. Egy fehér toll, puha volt, és selymes. Puhább, mint egy madártoll, és sokkal, de sokkal nagyobb is. Olyan volt, mint az angyalé az álomban.
    Ijedten nézett ki az ablakon. Nem igazán tudta mit is keres. Talán fehér szárnyak távolodását, vagy egy lány sötét sziluettjét az utcán. Nem tudta, csak azt, hogy valami járt nála. Talán az a valami, ami az álmában is szerepelt.
    Rémes egy álom volt. Ijesztő, és olyan valóságos. Talán pont ezért volt valóságos. Vagy puszta véletlen, hiszen a szél is befújhatta azt a tollat. Bár tisztán emlékezett rá, hogy nem hagyta nyitva az ablakot, mielőtt lefeküdt.
    Végül úgy döntött visszafekszik. Ez a furcsa álom, csak egy álom volt, semmi több. Angyalok nem léteznek. Még ha léteznének is, miért pont tőle kérnének segítséget?

    Másnap reggel teljesen megfeledkezett az álomról. Elhomályosult. Kiugrott az ágyból, majd ment reggelizni. Az apjával megbeszélte, hogy elmegy délután egy barátjához, nem tudja, mikor jön. Bár azt nem mondta el neki, hogy Chris fenyegetését megy átadni. Egy iskolai feladat, felelte az apja kérdésére.
    Ahhoz képest, hogy Chris tegnap fenyegette meg, hogy ő biztosan meghal, és nem lehet megmenteni, teljesen nyugodt volt. Úgy döntött ezen nincs értelme problémázni, majd ha eljön az ideje. Az iskola úgy telt, mint mindig, unalmasan.
    Amint vége lett a tanításnak indult is Erichez. Emlékezett a házra, pedig legutóbb este látta. Volt csengő, de úgy döntött inkább kopog. Alig várt pár pillanatig már nyílt is az ajtó.
    Egy szőke, kócos fej jelent meg mögötte. Kitárta az ajtót, és csak nézte Lisát. Barna szemei az övébe fúródtak, úgy, hogy a lánynak el kellett kapni a tekintetét, és érezte, elpirul. A vörös szín hamar kiütközött a fehér bőrén, tudta, hogy mindig jól látható, ha zavarban van.
– El kell menned – suttogta.
– Én is örülök, hogy látlak – felelte Eric. – Oké, hogy nem akarsz velem egy levegőt szívni, de azért a városi levegőből sok embernek jut, hidd el.
– A városból, az államból, az országból… Nem tudom, hogy értette – hadarta kétségbeesetten. Most fogta fel igazán, mit is jelent ez. Most, hogy újra látta őt, rájött mit is veszíthet. Ilyen rövid idő alatt milyen fontos lett neki a fiú? Fel se fogta igazán. Teljességgel érthetetlen volt számára ez a furcsa, ismeretlen érzés.
– Ki? Mi? Mi van? – értetlenkedett. – Gyere be! – állt el az útból. Lisa pedig sietve belépett.
    Bekísérte a őt a nappaliba, és leültette egy kanapéra. Hozott neki egy csésze forró teát.
– Megnyugtat – adta át.
– Köszönöm – nyúlt érte remegő kézzel.
– Nos, mi történt? – kérdezte pár korty után Eric, és helyet foglalt a lány mellett.
– Chris jött el hozzám tegnap, és megfenyegetett. Azt mondta, hogy engem már úgyse tudsz megmenteni, így inkább mentsd magad és tűnj el – hadarta el egy szuszra.
– Ennyi? Nem mondott mást? – kérdezte.
– Nem. Mit kellett volna?
– Mondjuk, hogy ki a megbízója, vagy valami utalást rá. Könnyebb lenne elkapni – morfondírozott a fiú.
– Elkapni? – emelkedett egy oktávnyit Lisa hangja.
– Igen, mégis mint gondoltál? Elmegyek, hogy Chris bánthasson? Nem hagylak cserben. Nem félek tőle.
– Ez nem arról szól, hogy elég bátor vagy-e – rivallt rá Lisa.
– Nem, tényleg nem. Ez a te biztonságodról szól – keményedett meg a fiú hangja.
– Bajod eshet, ha maradsz – suttogta Lisa.
– Nem érdekel – felelte csendesen Eric.
– Nem akarom, hogy bántsanak.
– Arra választottak ki, hogy megvédjem azokat, akik nem tudják magukat. Te is védtelen vagy – fúrta a tekintetét a lányéba, és közelebb hajolt hozzá.
– És te meg tudsz védeni? – kérdezte.
– Bárkitől – suttogta, a lehelete csiklandozta Lisa száját.
    Eric óvatosan megcsókolta. Finoman, és puhán értek össze az ajkaik. Úgy érezte menten elolvad ott a kanapén az érintésétől. Átölelte a derekát, és közelebb húzta magához. Lisa pedig átkarolta a nyakát. Egyre jobban belemerültek a csókba, megfeledkeztek a külvilágról. Hátradőlt a kanapén, a fiú pedig követte. Átfűzte a lábát a derekán, Eric pedig a combját simogatta. Csak egy-egy rövidke pillanatra szakították meg a csókjukat. Lisa keze felfedezőútra indult. Végig húzta a nyakán, a mellkasán, majd elkezdte kigombolni az ingét. Eggyel végzett, a következőhöz viszont nem érhetett hozzá, mert Eric már nem volt ott.
    Felült, és körbenézett. Elképesztő sebességgel ugorhatott le róla. Nem hitte, hogy ilyen sebességgel tud bárki is mozogni. A szoba másik végében, neki háttal egy íróasztalra támaszkodott. Fejét lehajtotta, és hangosan zihált. Az ujjai elfehéredtek olyan erővel szorította az asztallapot.
– Eric? – kérdezte félénken Lisa. – Jól vagy?
– Sajnálom – suttogta a fiú. – Elragadtattam magam.
– Nem tettél semmit – Lisa felállt, és közelebb lépett. Ő maga sem tudta mi ütött belé az előbb, de nem bánta egy pillanatig sem.
– De akartam – Eric még mindig ugyanúgy állt, nem fordult felé, nem nézett rá. – Senki se mondta, hogy ennyire nehéz lesz ellenállni. Sosem hittem volna, hogy meghaladja majd a képességeimet.
– Miről beszélsz? – kérdezte a lány, már csak egy lépés választotta el a fiútól, amikor az hirtelen megfordult.
– Semmiről. Nem vagy éhes? – mosolygott újra úgy, mint mikor együtt töltötték a napot. – Összeütök valamit. Mit szólsz egy kis rántottához? Mást nem tudok csinálni, úgyhogy be kell érned azzal. Vagy esetleg rendelhetünk valamit. Pizzát? Kínait? Indiait?
– Tökéletes lesz, ha pizzát rendelsz – szakította félbe Lisa.
– Rendben – már a kezében is volt a telefon. – Milyet kérsz?
– Sonkás, sajtost. Hol vannak a többiek? – nem feszegette, hogy mi is történt közöttük az előbb, Eric nem úgy tűnt, mint aki elmondja, bárhogy is nyaggatná.
– Rosie és Stephanie vásárolni. Alex, Felisz és Josh az autót szerelik hátul. Jason pedig… – elgondolkozott, majd megvonta a vállát – hát fogalmam sincs. De nem is igazán izgat, a lényeg, hogy nincs itt – felelte könnyed hangon Eric.
– Nem kedveled – jegyezte meg Lisa. 
– Nem mondhatnám, hogy túlzottan, de inkább ő nincs oda értem – rántotta meg a vállát, majd leadta a rendelést.
– Miért?
– Szerinte vonzom a bajt, és nem veszem elég komolyan.
– Biztos nem annyira, mint én – felelte Lisa szomorúan. – Úgy félek, Eric.
– Minden rendben lesz – lépett mellé a srác, és kissé bizonytalanul átölelte. – Maradj itt, amíg ennek vége. Van elég szobánk.
– Nem hagyhatom védtelenül az apám. Ha Chris nem talál ott, bánthatja.
– Csak ma estére, amíg kitaláljuk, hogy mi hogy legyen – könyörgött Eric.
– Nem is tudom. Féltem az apám – bizonytalankodott Lisa továbbra is.
– Nem fogja bántani. Esetleg, ha napokra eltűnsz. Elég jól ismerem.
– Tudom – felelte automatikusan a lány. – Rendben. Felhívom az apámat, hogy elhúzódik a házi írás, és egy osztálytársamnál alszok.
– Hidd el, rendben lesz. Megvédünk mindkettőtöket – biztatta a fiú. – Amíg telefonálsz, beszélek Joshsal, hogy vendégünk lesz ma estére. Jövök mindjárt – azzal el is tűnt a hátsó ajtó mögött.

6. fejezet

 Sziasztok!

Itt a 6. fejezet. Remélem, tetszeni fog.
Jó olvasást!

Puszi

Szilvi:)

6. fejezet

– Le a lépcsőn, a szemben lévő ajtó – mondta csalódottan. Egy pontot bámult maga előtt az ágyon. Reszelősen lélegzett, ökölbe szorította a kezeit. Így állt pár pillanatig, majd a bejárati ajtó becsapódása után, belebokszolt a szekrénybe. Olyan erővel, hogy beszakadt.
    Kiserkent a kezéből a vér, végigfolyt az ujjain, rá a szőnyegre, de nem érdekelte. Csak állt ott, és nézte a tönkrement szekrényt, nem csinált semmit. Felisz lépett mellé, és megfogta sérült kezét. A puha géz finoman simult a sérült bőrhöz, összerándult az érintéstől, de nem adott hangot a fájdalmának.
– Hagyj békén! – suttogta szárazon Eric.
– De a kezed… – ellenkezett halkan Felisz – vérzel.
– Azt mondtam, hagyj békén – kiáltott rá mérgesen a lányra, majd kiviharzott a szobából, ott hagyva a meghökkent testvéreket.
    Felment a tetőre gondolkodni, ahogy mindig szokott, ha egyedül akar lenni. Ez a hely olyan megnyugtató volt. Csak nézni a várost, ahogy körül öleli az éjszaka sötétje, csak a lámpák dacolnak vele, sikertelenül.
    Néha úgy érezte ők se mások csak lámpák az éjszakában, de nem tudják megvilágítani, bárhogy is igyekeznek. Az emberek ugyan úgy félnek a sötétben. Örökké félni is fognak, így lesz ez mindig. Ők egyre kevesebben vannak, a sötétség pedig egyre nagyobb.
    Lenézett a kezére, ami elzsibbadt a fájdalomtól, és piszkos volt a rászáradt vértől. Ujjai között ott csillogott a kék színű kő. Finom munka volt, minden oldalról lekerekített, csillogó, misztikus.
    Sosem látott még egyet sem élőben. Megbabonázta, csak úgy, mint a viselője. Végig simított rajta, a hűvös éjszakai levegőtől egészen hideg lett. Megborzongott. Eddig észre sem vette, mennyire fázott odakint. Nagyon hideg lett az éjszaka.
    Végül felnézett a csillagokra. Órákig tudott volna bennük gyönyörködni. Igazából megszokásból tette. A gyermekkorára emlékeztették. Sokszor ültek ugyanígy a tetőn az anyjával, és mesélt a csillagokról
    A tetőre vezető létra lépések zaját visszhangozta. Könnyed lépésekét, mintha a lábak alig érintenék a fokokat. Nem nézett hátra, nem kellett, hogy felismerje ki közeledik.
– Hát itt vagy – ült le mellé Felisz, lelógatva a lábát a tetőről.
– Sajnálom, hogy kiabáltam veled – Eric játszadozni kezdet a lánccal. – Csak ideges voltam.
– Nem a te hibád, hogy elment – fogta meg a kezét Felisz.
– Ahogy vesszük… Talán Chris tényleg miattam akarja bántani. Talán, ha nem jövök vissza a városba, nem történnének vele ezek a dolgok.
– Szerintem – kezdte Felisz –, azért lépett hirtelen, mert fenyegetve érzi magát. Most, hogy itt vagyunk, megakadályozhatjuk a tervét. Gyere – nyújtott kezet a fiúnak –, apa beszélni szeretne veled.
– Remélem, Josh nem Rosie miatt akar leszidni – kászálódott fel.
– Nem hiszem – nevetett Felisz – Rosie önfejű, konok, mindenki tudja, csak Jason nem látja be. Számára még mindig az a kislány, aki volt, mikor idekerült hozzánk.
– Hát kicsinek éppenséggel kicsi – vigyorgott Eric.
– De szemét vagy – lökött rajta egyet a lány nevetve.

    Mikor leértek a nappaliba ott volt az egész család. Rosie az egyik fotelkarfájáról lógatta le a lábát. Alex fordítva ült a kanapén, a feje lefelé lógott, mint valami denevérnek, és a mobilján játszott, a harci felszerelés gyanánt egy kard lógott a derekán, ahogy mindig, most is elfelejtette levenni. Felisz beült a kanapé másik végébe, és a bátyja hasára tette a lábait kényelmesen.
    Jason a falat támasztotta a szoba legtávolabbi sarkában, és szokása szerint mogorva képpel nézte a társaságot. Josh, és Stephanie Briece, a szülők egy-egy fotelben foglaltak helyet egymás mellett.
    Eric végül úgy döntött Rosie foteljébe ül, a lány legalább valamennyire kitakarja Jason mérges szemei elől.
– Szóval mire ez a kupaktanács? – kérdezte.
– Lisa miatt gyűltünk ma össze – jegyezte meg Alex cinikusan. – Hogy minek nem tudom, úgyis elhúzott – rántotta meg a vállát.
– Alex azt mondta, érzett valamit, amikor hozzáért. Te is érezted? – mormogta Josh. 11 évesen az apja halála után ez a mogorva ember fogadta be, és a felesége. Három gyermekük volt, és később Rosie, aki fiatalon vesztette el a szüleit. Az anyja, és az apja legjobb barátai voltak.
– Szerintem is közénk tartozik, igen – jelentette ki Eric.
– Marhaság – szólt közbe Jason –, a lány nagyon gyenge. Szerintem sima ember. Semmi különleges nincs benne. Csak Chris egyik játéka.
– Akkor mégis mivel magyarázod, hogy túlélte Fessus kövét? – tört ki Ericből a kérdés. – Vagy, hogy miért tették rá? Tökéletes eszköz arra, hogy elnyomják az erejét.
– Az csak legenda – felelt szárazon Josh. – Senki se látta őket már évszázadok óta. Fessus halála előtt megsemmisítette őket. Az egész csak a sok-sok ostoba legendánk része.
– Van bizonyítékom, hogy létezik – elővette a láncot a zsebéből, úgy, hogy mindenki lássa. – Lisa nyakába még vörös volt. – mutatott rá.
– Igaz – helyeselt Rosie. A fiú hálásan nézett rá, amiért kiáll mellette –, ha ember lett volna kitéve a kő varázserejének, meghalt volna. Viszont, Jason szavaiban is van valami – most pedig Eric úgy érezte, pofon vágták. – Ha kiválasztott lenne, akkor tudnia kellene róla. A szülei minimum egyikének annak kell lennie. Plusz tényleg gyengébb az átlagnál.
– Mindkettőt meg tudom cáfolni – mondta Eric.
– Halljuk – dörmögött Josh.
– Az első: az anyja meghalt mikor született, ha az apja halandó, lehet, nem is tudott róla, hogy mi volt a neje. A második:
– Nem kapott kiképzést – szólt közbe Alex, időközben rendes ülő helyzetbe tornázta magát, és a telefonját pedig eltüntette a zsebében. – Apa, tudom mit éreztem. Ha egy embert érintettem volna meg, nem lett volna semmi. De Lisánál éreztem a Bizalom Jelét.
– Ti is éreztétek? – nézett Stephanie a lányára, Feliszre, majd Ericre.
– Nem, amikor elláttam, akkor még nem. De akkor nem volt magánál. Amúgy pedig nem értem a bőréhez – mondta Felisz állandó mosolyával az arcán. – De Eric biztosan érezte – kacsintott a fiúra. – Igaz?
– Hát… persze… öhm… éreztem – bizonytalankodott.
– Eric nem a Bizalom Jelét érezte – nevetett Rosie. – Hanem az Összetartozásét…
– Fogd be, pöttöm – lökött egyet a lányon.
– Nem én vagyok kicsi, te vagy túl magas – nyújtott rá nyelvet Rosie.
– Tizenhat évesen, 150 centi is alig vagy. Mi ez, ha nem törpe? – kontrázott Eric.
– 165 vagyok… – ráncolta sértetten az orrát, és elfordult a fogadott bátyjától.
– Hagyjátok abba a civakodást – szólt rájuk az anya. – Mindegy is. Alex azt mondta a lány elment, és nem akar rólunk hallani.
– De… – szólt volna közbe Eric, de Stephanie szeme figyelmeztetően villant, így inkább befogta.
– Ha változna a véleménye, majd újra felhozzuk a témát. Most menjetek, feküdjetek le. Késő van már – mosolygott újra kedvesen. – Ó, és Eric, a szőnyegedet el kell vinned a tisztítóba, nem fogom már megint én kisikálni belőle a vért – tette csípőre a kezét.
– Rendben. Holnap elviszem – sóhajtott a fiú, majd csalódottan felment a szobájába.

    Lisa a hétvége további részét szobafogságban töltötte, a késői haza menetel miatt. Hál’ istennek a csuklója másnapra sokkal jobban lett, így nem kellett semmit se kitalálnia magyarázatképp. Hétfőn is csak a suliba mehetett el.
    Az órák egész nap unalmasak voltak. Semmi érdekes nem történt. Indulóban volt hazafelé, csak be akart pakolni a szekrényébe egy-két dolgot. Kinyitotta, és egy levél vitorlázott le a levegőben. A szekrényben benne volt a nyaklánca, ami újra vörösen ragyogott. Kezébe vette, közelebbről megnézte. A láncszemek ismét sértetlenek voltak. Nyoma sem volt, annak, hogy nem rég letépte a nyakából, és több szem is szétnyílt, pedig akkor úgy tűnt, tönkrement.
    Amikor legutóbb látta a kő kék volt, nem vörös. Most kissé megijesztette ez a szín. Óvatosan hozzáért, nem történt semmi. Végül lehajolt, felvette a levelet, és olvasni kezdte.

Lisa,

    sajnálom, hogy összezavartam az életed. Ahogy ígértem megjavítottam a nyakláncod, és visszahoztam. Újra vörös, egy emlék másolatát zártam bele. A sajátomat, így nem fog zavarni, csak én tudom neked megmutatni.
Mivel úgy gondoltam nem akarsz velem találkozni, a szekrényedbe rejtettem. Nem volt nehéz feltörni, de mindegy…
Szóval csak ennyit akartam, visszaadni a láncodat. Ja, és ne engedd, hogy Chris megérintse a követ, mert megégetné, és akkor rögtön lebuksz. Ha esetleg még mindig neki hiszel. Gondoltam, jobb, ha tudod…

Vigyázz magadra,
Eric

U. i.: Én megígértem, hogy nem kereslek, de te tudod, hol találsz, ha segítség kellene.

    Lisa összehajtogatta a levelet, és zsebre vágta, majd a nyakába akasztotta a láncot. Eddig eszébe sem jutott, hogy Chris keresheti a múltkori után. De elég kézen fekvő lenne, hiszen el akarta rabolni, most pedig, hogy eljött Erictől védtelen. Végül elhessegette a gondolatot, hiszen közel sem biztos, hogy Chris nem segíteni akart rajta. Már régóta ismerte, sosem bántotta, szekálta, de nem bántotta. Miért bízna mégis inkább egy idegenben? De volt valami Ericben, ami miatt az életét is rábízta volna. Lemondóan megrázta a fejét, majd elindult.
    A haza vezető úton azon gondolkozott, vajon milyen emléket tett bele Eric a kőbe. Ha ezzel az volt a célja, hogy felcsigázza a kíváncsiságát, és megkeresse, hát közel járt a sikerhez. Nagyon érdekelte volna az az emlék, amit a fiú az ő láncába rejtett. El nem tudta képzelni, mi lehet az, vagy hogy lehetséges-e egyáltalán.
    Mikor hazaért az apja nem várta fenn, a garázsban dolgozott. Még mindig mérges volt rá. Ha pedig elmondta volna, hogy valójában mi is történt, nagy eséllyel rosszabb lenne a helyzet. Így hát hallgatott róla, és azt mondta, egy barátjánál volt, és elszaladt az idő.
    Egyedül ült le enni, az apja kínait rendelt, ott várt rá az asztalon. Nem volt nagyon oda ezért az ételért, de lehetne rosszabb is. Éppen befejezte, és felment volna az emeletre tanulni, amikor csöngettek. Odaslattyogott az ajtóhoz, és szélesre tárta. Végignézett a fekete alakon, amint az ajtófélfának támaszkodott. Először nem jutott el a tudatáig ki is áll előtte, csak a második pillantásra.
– Szia, Lisa! – mosolyodott el a fiú gúnyosan.
– Chris! – suttogta rémülten, és elhátrált az ajtótól, amint amaz közelebb lépett. – Mit akarsz? – hallotta, hogy remeg a hangja, de azon is csodálkozott, hogy meg tudott szólalni egyáltalán a torkában lévő gombóctól.
– Csak beszélgetni – Lisa háta nekiütközött a falnak, Chris pedig elé lépett. – Tudod, úgy vélem rossz társaságba keveredtél.
    Teljesen felpasszírozta őt a falra, olyan közel volt hozzá, hogy érezte a fiú meleg leheletét. Végig simított a kezével az arcán, majd a nyakán. Lisa megállta, hogy ne borzongjon meg az érintésétől. A nyakláncon is végig futtatta az ujjait, de a lány ökölbe szorította rajta a kezét, mielőtt elérte volna a követ. A szempillái megrebbentek a reakcióra, de nem jegyzet meg semmit.
– Ne érj hozzám! – szűrte a fogai között minden erejét összeszedve.
– Ó, ne csináld már. Eleget kéretted magad legutóbb – csókot lehelt halántékára. – Tudom, hogy akarod.
– Hát rosszul – Lisa meglepődött rajta, de a félelmen győzött a gyűlölet, és az undor. – Megmondtam, hogy ne érj hozzám.
    Összeszedte minden erejét, és felpofozta. A tenyere hangosan csattant az arcán. Éppen csak megtántorodott, de Lisának elég volt ennyi, hogy el tudjon lépni a faltól az ajtó felé. Maga is meglepődött a gyorsaságán, és az ütése erején. De végül csak nem érte el a kijáratot, Chris elkapta hátulról a derekát, ő pedig felsikított. A fiú tenyere máris a száján csattant fájdalmasan.
    Vér ízét érezte a nyelvén, felrepedt az ajka az ütés erejétől. Próbált kiszabadulni, de amaz vasmarokkal tartotta. Fájt a keze, és a dereka a szorítástól. Kezdet elfogyni a levegője. Kimerült, és elernyedt a karjaiban. Nem volt ereje tovább küzdeni.
– Így már jobb – a leheletét Lisa most a jobb fülén érezte.
    Nem látta, de tudta, hogy most is az a gúnyos vigyor ül az arcán. Az ő ereje teljesen elszállt, de mintha a fiút, inkább mulattatta volna az előbbi, mint kifárasztotta volna. Még mindig keményen tartotta, nem enyhített a szorításán.
– Átadhatnál egy üzenetet az én drága öcsikémnek, ha már mindketten úgy szeretjük. Jobb, ha ebbe most nem üti bele az orrát, mert nem győzhet. Téged nem tud megmenteni, de magát még igen. Húzzon innen a csatlósaival együtt. Legközelebb nem ússza meg olyan könnyen, mint múltkor. Add át neki! – elengedte Lisát, és elsétált a garázs felé. – Megyek, meglátogatom az apádat.
– Hagyd őt békén! – kiáltott utána a lány. Erre csak egy gúnyos nevetés volt a válasz, majd eltűnt a garázs ajtó mögött.
    Lisa fáradtan dőlt a falnak, és lecsúszott a földre. Mit akarhat tőle Chris? Mi változott meg? Miért akarja bántani?